A kritikus, s szintúgy egy komplett kritikai portál az üzemszerű működése során szükségképp tyúkszemekre hág, az ilyesmi pedig gyakorta felszisszenést vált ki a bírálatok elszenvedőiből. Természetes reakció ez, amely azonban, tudjuk, egészen változatos módokon juthat kifejezésre a privát körben felcsattanó káromlásoktól a fizikai erőszakkal való fenyegetésig, vagy épp az ütlegvirtuózi megtorlásokig. Ha úgy vesszük, a Revizor első 15 esztendeje e tekintetben (is) igen szerencsésen és mértéktartóan alakult, így amidőn most listánkkal a kritikák körül kipattant vitákra emlékezünk, az elősorolt esetek – Az ibolyából véve a fordulatokat – nem a „hajtépés”, hanem csupán a „sűrű dialóg” regiszterét idézik majd. (S csakis a nyilvános reakciók közül válogatva, hiszen a privát úton, informális csatornákon hozzánk elérő zokszavakat utólag is megilleti a diszkréció.)
1. Listánk első tételét kiváltképp nem a hangnem vagy a konfliktus mértéke miatt citáljuk, hanem csakis az időrend okán. A Revizor ugyanis a nyilvánosság számára még nem is volt látható, amikor felkérésünkre Tarján Tamás 2007 decemberében megtekintette a Hólyagcirkusz társulat Zsúr című előadását, s az erről számot adó írása egyike volt portálunk legelső kritikáinak.
Erre a – szerzőre oly jellemző módon – tartott hangú cikkre azután, amelyben ott szerepelt többek között a „a gyér taps szeretetet üzen” fordulata is, a Hólyagcirkusz fennállásunk első hetében nyilvános válasz közlésére kért minket, mely válasz minden iróniájával együtt alkalmasint ugyancsak valamiféle tovatűnt békekorszak hangulatát áraszthatja a mai olvasó felé:
2. Minthogy portálunk megnevezésében az első időkben ott szerepelt az NKA betűcsoport is, s főleg mivel – ezzel összefüggésben – rendre feltüntettük az egyes produkcióknak, illetve produktumoknak juttatott állami támogatás mértékét, ebből idővel akadtak az előbb említettnél cifrább eseteink is. Így amikor 2008 végén avatott szerzőnk, Mestyán Ádám kétrészes szemlében tekintette át a Táncművészet nevű folyóirat 2007-es lapszámait, alapító főszerkesztőnk, Csáki Judit kénytelen volt a MÚOSZ etikai bizottsága elé járulni. Ott pedig, túl azon, hogy megkísérelték meggyőzni a folyóirat-szemle és a kritika műfajának összeférhetetlenségéről, leginkább a Táncművészet anyagi kilátásainak nehezítését próbálták felróni neki, illetve nekünk. Dacára annak, hogy e sajtótermék a következő évre nem kevesebb, hanem éppenséggel több NKA-s támogatásban részesült.
3. A magyar őstörténet ugyancsak fokozottan érzékeny, sőt valósággal neuralgikus témának bizonyult, s persze bizonyul mindmáig. 2008-ban tudós szerzőnk, Gere Zsolt azzal a recenzióval szállt be az e tárgy körül fortyogó vitába, amely az orientalista Benkő Mihály Magyar-kipcsakok című kötetéről szólt. Írásának utolsó bekezdése, számunkra legalábbis, máig érvényes és lucidus módon sommázza álláspontját, mely szerint:
„Benkő Mihály könyve, kutatása – sokakkal együtt – annak a romantikus történelemszemléletnek a foglya, amely az eredet, a rokonság kérdését az organikusság szellemében nem pusztán tudományos, hanem elsősorban nemzeti kérdésnek tekinti azért, hogy a magyarság lényegét, esszenciális valóságát a távoli múltból meghatározhassa. Az ilyen típusú legitimáció a XIX. század első harmadában-felében még működőképes volt, mai integrációs kísérlete azonban – főleg a könyv szakmai színvonalát tekintve – nagy jóindulattal is legfeljebb az alternatív kulturális törekvések közé sorolható.”
Nos, Gere cikkére Benkő Mihály „Válasz egy elfogult kritikára” című írásában sietett megfelelni, melyben munkatársunk „tökéletes tájékozatlanságát” emlegette, nagyjából e tételmondathoz kifutva: „Gere Zsolt könyvemből csak arra képes reagálni, amit megértett belőle, az pedig nem sok.” Illetve: „Ma is méltatlan lenne bármely, a magyarság történetével kapcsolatos kérdést nemzeti érzés nélkül, a magyar identitástudat kiteljesítésére való törekvés nélkül kutatni. Elvégre magyarok vagyunk.”
4. A könyvkiadás és a textológia szakmai kérdései is alkalmasnak mutatkoztak arra, hogy taglalásuk alkalmanként indulatos reakciókat váltson ki. Így történt ez kiválólag akkor is, amikor 2011-ben Bán Zoltán András A párizsi regény című Szomory-mű új kiadása, illetve a Szomory-összkiadás/Összes Művei/Művei körül mutatkozó problémahalmazt tárgyalta írásában.
BZA írására, melyben az „alapjáraton harsonaszóval üdvözlendő, óriási szellemi jelentőségű vállalkozás” kapcsán megállapította, hogy az „a teljes félresiklás előtti állapotban van”, a kiadó részéről Zsoldos Sándor sietett felelni, többek között „becsületsértő” megjegyzéseket is vélelmezve a Revizor recenziójában. Ritka eset volt ez, mert fennállásunk során szinte egyedülálló módon e reakcióra rövid viszontválasz is született.
5. A Revizor hasábjain mégis minden bizonnyal annak a cikknek, pontosabban annak a nyílt levélnek a hullámverése tartott a legtovább, amelyet Králl Csaba írt 2011-ben. A Trafó-ügyben Bozsik Yvette-hez szóló szöveg néhány fordulata ugyanis, melyek Markó Iván koreográfusi világhírét, illetve Fesztivál Balettjének nemzetközi jegyzettségét kérdőjelezték meg, perre sarkallta az idén elhunyt táncművészt. Méghozzá mindjárt két perre: egy személyiségi jog megsértése ügyében indított eljárásra és egy rágalmazási perre.
Ez volt a nyílt levél:
Ez pedig az immár mindkét eljárás lezárultáról hírt adó írásunk bő másfél évvel későbbről:
6. A magyar-kipcsakok és Szomory nyomában akadt azután még egy zajosan sértett neheztelést kiváltó könyvkritikánk 2018-ban is. Kiss Dávid és Pap Zsolt Munkásőrség – interjúkönyv című kötetéről akkor Konok Péter írt kétségkívül számos kifogást felhozó recenziót:
A két szerző közül azután Kiss Dávid, a Veritas Történetkutató Intézet munkatársa juttatott el szerkesztőségünkhöz felszólamlást, szerzőnk írását csakis idézőjeles módon fogadva el kritikának, többek között hazugsággal, szándékos rosszindulattal, valamint „a szövegértelmezési készségek magas fokú hiányosságával” vádolva Konokot. Minthogy fölindult válaszát már előbb megjelentette a kötetét kiadó Szépmíves Könyvek Facebook-oldalán, így azt mi nem közöltük, ám ott alkalmasint máig visszakereshető.
7. Végezetül következzen egy olyan téma és egy olyan cikk, amely nem egyedi választ, hanem visszautalások, reakciók egész sorát váltotta ki 2020-ban, s voltaképp azóta is. Csáki Juditnak arról az írásáról van szó, amelyet a vígszínházi igazgatói pályázat kapcsán írt, s amelyben jószerint először esett szó a nyilvánosság előtt Eszenyi Enikő autoriter, „cukrot és ostort” alkalmazó, sőt „lelki abúzussal” és nyilvános megalázásokkal operáló vezetői gyakorlatáról.
Ezt a cikket egyesek máig előszeretettel úgy értelmezik, interjúkban és egyéb színházpolitikai megnyilatkozásokban, mint valamiféle szisztematikus támadás harci riadóját. Ám ez a tétel és ez a vád voltaképp már át is vezet minket listás sorozatunk legközelebbi darabjához, amely a Revizor közéleti kiállásait fogja lajstromozni.