Nagy Emma úgy énekel, mint egy tinilány, aki épp az újonnan végigírt dalait próbálgatja a zenészposzterekkel és álomfogókkal díszített szobájában. És közben úgy is, mint egy minden törékeny gesztusában biztos, érzéki nő, aki tudja, hogy az, amit az ötösével alkot, összetéveszthetetlenül egyéni és merész.
Ez már a harmadik nagylemez a Nagy Emma Quintettől, s ezt a harmadikat a svájci Unit Records adta ki. Habár az együttes az első kettőn is érett hangot hallatott, a Synced kiforrottabb, letisztultabb, gazdagabb azoknál. A 2019-es Set To Face sok kortárszenei hatásról árulkodott, nemcsak azért, mert – a műfajtól nem egészen megszokott módon – végigkomponált számokat tartalmazott, hanem a szabadon értelmezett ritmusok, a folyton megtörő stenk és az avantgarde gesztusok miatt is. Amikor 2020-ban megjelent a Low Frequency Oscillator, a zenekart már a legígéretesebb feltörekvőként tartotta számon a jazzszakma, Nagy Emma álomszerű, meditatív éneke és kanyargós dallamai pedig egyre népesebb közönség szívébe lopták be magukat.
Már ha ez a zene tud igazán népes közönséget szerezni, mert az experimentális attitűdből nem adtak lejjebb a tagok a harmadik lemezzel sem. Amikor élőben hallottam őket, megtapasztaltam, mennyire magával ragadja a huszonéveseket ez az igen elvont zene, amelyre táncolni ugyan nem lehet, még dülöngélni sem mindig, de az érzékekre azért jócskán hat. Hogy milyen érzés a kvintettet hallgatni, azt egy popkulturális hasonlattal tudnám érzékeltetni: képzeljük el, hogy Vashti Bunyan (aki ezúttal nem énekel hamisan) és Johnny Greenwood közösen jammel, miközben Ollókezű Edward néha elvág egy-két kábelt a keverőpulton. Mondjuk, hogy Jimmy Slyde sztepptánca adja a ritmust. Mindez történik a Twin Peaks hoteljében, és valószínűleg egy álomban.
Az ötös a Bartók konzi diákjaiból alakult négy évvel ezelőtt. Cseh Péter változatos gitárjátékában a tapasztalt fülek észrevehetik Pat Metheny, John Abercrombie, de főleg a szokatlan dallamvezetést tekintve Kurt Rosenwinkel hatását, ám a zenész nem epigon akar lenni. Gibson L-5-ösével mindig olyan megoldásokat keres, amelyek inkább meglepik a hallgatót, mint megnyugtatják. Nem régen csatlakozott az együtteshez – Tálas Áron helyén – Oláh Krisztián, akit a klasszikus zongorairodalom és a klasszikus jazz egyaránt inspirál. A bőgős Dénes Ábel nélkülözhetetlen része a hangképnek, főként az elszállós részeknek ad stabilitást a játéka. Klausz Ádám sosem szűnő flowélményt okoz a doboknál. Tökéletes hangsúlyokkal és dinamikával dolgozik a ritmuson, hol ellenpontozza, hol erősíti a gitárriffeket és az éneket. A produceri székben Fenyvesi Márton ült, aki hatodik tagként gitározik a nyitószámban, és számos hangszerelési ötlettel szolgált a lemezen.
A kilencszámos Synced több stílust ötvöz, mint az előző albumok, valódi olvasztótégelye a klasszikus jazznek, a popnak, a rocknak, a metálnak és az elektronikus zenének, de sosem állapodik meg egyik mellett sem. Szóval nem szabad bedőlni az énekesnőnek, aki azt mondja, ez a „legpopulárisabb hangzású” lemezük, és „egyre inkább rockzenekarrá” válnak. A lendület valóban több ezekben a dalokban. Rögtön az elsőben (This Won’t Last) egy ismétlődő és a keverőpultnál ügyesen manipulált énekszólam viszi stenkbe az előadókat és a hallgatót. A Watermelon című számban Jimi Hendrix-i mértékkel zajong a gitár, igaz, kevésbé nyers hangszínben. A Cold című dal szokatlan tempóváltásainál csak az akusztikus és az elektromos gitár kettőzése meglepőbb. Ebben, s a két következő, Limbs Move Better, illetve 20/21 című dalban Fekete-Kovács Kornél vendégeskedik (sordinós trombitával és szárnykürttel). A When The Loving Comes a zenekar legjobb kísérlete a populárisabb hang megütésére, de persze itt is van csavar bőven. A soul-os gitártémát egy kopogósan ritmikus akusztikus gitár kíséri, felette pedig Nagy Emma hadarós, levegővételt sem engedő éneke. Az álomittas, éteri Every Step Further című dalban bontakozik ki igazán az énekesnő atmoszférateremtő tehetsége, a zárótracken (Satellite/Synced) pedig alighanem önmagát kíséri zongorán – a dalt ugyanis a Magyar Zene Házában is így hallottam tőle. Végülis ő adja az együttes lelkét. Különös, kanyargós dallamaival, amelyekről néha úgy tűnik, nem érkeznek meg sehova, de aztán mégis igen; gyakran levegős, lebegő hangjával és ártatlanságot, romlatlanságot idéző falzettjével; a dalszövegekkel, amikből talán nem értettem egyetlen szót sem. A Nagy Emma Quintet valószínűleg titkos öröme lesz sok zenehallgatónak, bár ők maguk nem titokban működnek, a koncertjeik is nyilvánosak, sőt, ha ez így megy tovább, egyre több helyen fogjuk hallani őket.
Kiadó: Unit Records; kiadás éve: 2022.