Revizor: A produkció címét látva a nézők egy része biztosan Fred Ebb és John Kander világsikerű musicaljére gondol. Van valami köze hozzá az előadásotoknak?
Ördög Tamás: Ez egy teljesen új anyag, semmi köze a musicalhez. A kabaréban mint műfajban az érdekelt bennünket, hogy mit jelent ma, illetve mit tudunk mi hozzátenni.
R: A kabaréról úgy tartják, Budapestről indulva lett népszerű Bécsben, Berlinben, Párizsban, szinte egész Európában. Ugyanakkor már évtizedek óta hiányzó műfaj. Visszanyúltatok a hagyományokhoz?
Hód Adrienn: Volt egy gyűjtésünk Molnár D. Márkkal, aki régi budapesti kabarék szóróanyagait, műsorfüzeteit szedte össze. Nézegettük amerikai, párizsi és más európai kabarék archív fotóit, filmfelvételeit is. Szerettünk volna jobban rálátni, milyen is volt ez a világ, milyen volt a feeling, mi volt a kiindulópont. Míg az amerikai kabarékban nagyszabású, színvonalas, fényűző látványvilágra törekedtek, és a ruhák is láthatóan sok pénzből készültek, addig a mi kereteink teljesen mások. Először megpróbáltunk egy különleges helyszínt keresni, hogy ne hagyományos színházi térben csináljuk meg a produkciót, de hamar rájöttünk, hogy erre nem lesz lehetőségünk. Úgy döntöttünk, jobb, ha olyan biztonságos térben hozzuk létre, ahol ismerik a munkáinkat – így kerültünk a Trafó klubjába. Azzal is elrugaszkodunk a színházi produkcióktól, hogy este tízkor kezdjük az előadásokat. A tér kialakításával is próbálunk oldottabb hangulatot kialakítani, ezért nem sorokba rendezett nézőtér előtt játszunk. Italoztatással is megpróbáljuk visszahozni a műfaj szórakoztatóbb, oldott, kellemes légkörét.
 Kiss-Végh Emőke |
ÖT: A kiindulási pontunk az volt, hogy nincs ma már olyan hely Budapesten, amit igazából kabarénak lehetne nevezni. Azért is örülök, hogy végül a Trafóban lesznek az előadások, mert ott mindkettőnk társulata otthon van. Bizalmi helyzetben tudjuk kialakítani a föld alatt a saját kabarénkat. Mindkettőnket izgat, hogyan tud ez majd működni. Szeretnénk egy olyan hiánypótló helyet teremteni, ahol a nézők jól érzik és el tudják engedni magukat, fel tudnak szabadulni. Ahol jót röhöghetünk magunkon és a világon.
R: Megtartottátok a kabaré klasszikus formáját, azaz szerepel benne a műsorszámokat, jeleneteket összekötő konferanszié?
ÖT: Igen, valamennyire megtartottuk a formát, nálunk is lesz konferanszié, mégpedig Terhes Sándor.
R: Két társulat, a Hodworks és a Dollár Papa Gyermekei koprodukciójaként jön létre az elődadás, így a színészek, Katona Péter Dániel, Kiss-Végh Emőke és a már említett Terhes Sándor mellett táncosok, Jenna Jalonen, Lukács Levente, Molnár Csaba is fellépnek benne. Milyen kihívást jelentett ez?
ÖT: Egyáltalán nem tartottuk szem előtt, hogy mindenki a saját skatulyájában maradjon, épp az izgatott bennünket, hogy elmossuk ezeket a határokat. Adrienn is játszott korábban színészként Az apácában, amiben teljes értékű színészi feladata volt. A Hodworks előadásaiban is gyakran beszélnek a táncosok.
R: Felhasználtátok a régi pesti kabarék szövegeit is?
ÖT: Minden szöveg teljesen új. Az összegyűjtött régi kabarészámok inkább csak inspirációként szolgáltak, amelyeket a próbafolyamat elején rázúdítottunk az előadókra. Javaslatokat tettünk, közösen ötleteltünk, így a szereplők egyben alkotótársaink is. Mi inkább a helyzeteket, szituációkat hoztuk. Kiindulásképp azt kértem mindenkitől, hogy csináljon egy stand-upot a saját életéből. A kabaré műfaja nagyon izgat, de szerintem csak akkor működik, ha úgy érzem, hogy személyes, és a színészek, táncosok nem kitalált karaktert öltenek magukra. Fontos, hogy belőlük induljon ki a kabaré, megláthassa a közönség, ki az a hat szereplő, aki játszik, milyen a személyiségük, mi izgatja őket. Ezért is volt fontos, hogy mindenki létrehozzon egy személyes stand-up számot, ami persze mindenkit megizzasztott. Színésznek, táncosnak egyaránt piszok nehéz feladat volt, mert mindenkinek önmagáról kellett beszélnie. Akkor nevetünk ezeken, akkor működnek, ha nézőként azt érezzük, hogy van bennük feltárulkozás, határátlépés.
R: Koreográfusként milyen feladatod van a Kabaréban?
 Terhes Sándor |
HA: Lesznek benne táncjelenetek is, de nemcsak a táncosok, hanem a színészek is táncolnak. Van olyan monológ is, amit mozgással vegyítettünk, de önálló táncos szám is akad. Közösen, improvizációkon keresztül kerestünk az egyes karakterekhez mozdulatokat. Próbáltunk olyan dolgokat is találni, ami a régi kabarék sztriptíz, burleszk vonalának mostani megfelelője. Ezért nem klasszikus sztriptíz jelenetet terveztünk, hanem igyekeztünk olyan mozgásformát találni, ami ma ugyanazt a kihívóan erotikus hatást kelti. De ez csak egy mezsgye, próbáltunk más típusú kiindulópontokat is belevinni a mozgásba.
R: Milyen zenéket találtatok a táncokhoz?
ÖT: Archív anyagokból is dolgoztunk, és az egyik színészünk, Katona Péter Dániel kiváló dobos, tulajdonképpen ő a felelős az előadás ritmusáért, zenéjéért. A kezdetektől szabadon dolgoztunk. Nem megírt jelenetötletekkel jöttem a próbákra és azokat rendeztem meg a színészeknek, Adri sem fejben kitalált koreográfiát rakott fel, hanem mindent együtt csináltunk. Kíváncsiak voltunk arra is, mindez hogyan hat a szereplőinkre.
HA: Nem volt könnyű a kabaré műfaját most elkapni, és megtalálni, mi az, ami az embereknek ma szórakoztató, mi az, ami kikapcsol, önfeledtté tesz. Sokat küzdöttünk azzal, hogy mitől lesz valami humoros, könnyed, ugyanakkor súllyal is bíró.
R: Tamás nyilatkozta korábban: mindig fontos arra is gondolni, hogy kinek készül az előadás. Itt is van kiszemelt célközönségetek?
ÖT: Attól, hogy ez egy koprodukció, az én fejemben az van, hogy vegyes közönségre számíthatunk, elsősorban a Trafó törzsközönségét tudjuk elérni. Valószínűleg az már önmagában szűrő, hogy este tízkor kezdődnek az előadások.
R: Úgy tartják, nagy válságok, kataklizmák idején a legnépszerűbb a kabaré.
ÖT: Egyetértek! Sokat beszélgettünk arról, hogy most a háború, az infláció, az évek óta tartó Covid-pusztulat nagyon hajaz arra az időszakra, ami a kabaré utolsó virágkora volt.
R: Kornis Mihály szerint a kabarét az különbözteti meg más szórakoztató műsorokról, hogy elejétől a végéig éles, elegáns, könnyed filozofálás az emberi sors nevetségességéről, e nevetségesség kibírhatatlanságáról, ám valamiképpen az élet szépségéről is.
HA: Ez tetszik!
 Katona Péter Dániel e.h., Lukács Levente. Fotók: Ofner Gergő |
ÖT: Mi is szerettük volna, hogy a Kabaré elegáns legyen, és legyen benne valami nagyvonalúság. Miközben az az ütközés is nagyon érdekelt, ahogy érzésem szerint egész korunk megy le a szemétbe. Roppant aktuális kérdés: mi ma az elegáns, nagyvonalú, nagystílű? Mert teljesen a másik irányba tart a világ. Hogy lehet az, hogy ma a tömegkultúra, az Instagram, a Facebook, a hírportálok, a közbeszéd annyira vulgáris, trágár, obszcén? Nem tehetjük meg, hogy a színpadon mindezzel nem kezdünk semmit. Hazugság lenne, ha a mi konferansziénk egy minden ízében elegáns figura lenne. Épp ezek az ütközések érdekelnek bennünket. Lehet ma valaki elegáns, finom, kulturált?
HA: Apropó, elegancia: én mindig díszlet nélkül dolgozom, mert valahogy azt érzem, ha lenne rá pénzem, akkor sem biztos, hogy építenék díszletet. Az anyagi túlzásokkal kapcsolatban mindig ellenérzésem van.
R: A kabarénak mindig célpontja a politika. Nálatok is?
ÖT: Aktuálpolitikával nem foglalkozunk, inkább az érdekelt bennünket, hogy általában a politika hogyan hat az egyénre, a kisemberre, az előadókra, a nézőkre. Mi okozza a rossz egyéni- és közhangulatot? Úgy érzem, az emberek többsége nagyon rossz mentális állapotban van az utóbbi években lerakódott rengeteg dologtól. De egyetlen szereplőnk sem hozott aktuálpolitikai témát, miközben bármiről beszélhettek. Az aktuálpolitika csak egy szelete a mai szartortánknak.
R: Miért van szükség a 18-as karikára?
ÖT: Szerintem nem lehet kabarét csinálni 18 év alattiaknak. Ez nem a diákok, kamaszok, gyerekek, hanem a felnőttek műfaja. Gyakran tabutémák is szóba kerülnek, vannak az előadásban lelkileg és testileg is erős állítások. A kabaré megvesztegethetetlen, nekünk állítanunk kell bizonyos dolgokat, amelyeket a néző megkérdőjelezhet. Nem törődhetünk azzal, hogy mihez mit fognak szólni, mert az a kabaré meghazudtolása lenne. Az már a néző dolga, hogy mit gondol egy táncbetét vagy egy szöveges jelenet után. A kabaré határfeszegetés, a közönség is azért jön el rá. Kell hozzá az a nézői attitűd, hogy szedjetek szét, robbanjak föl, azért vagyok itt. Ha nem azért jön, menjen inkább egy kiszámíthatóbb Csehovra!
R: Számíthat a közönség interakcióra?
HA: Nem zavaróan, de van benne interakció. Már a térbeli közelség is egyfajta jelenlét.
ÖT: Kifejezetten gyűlölöm, ha nézőként be vagyok vonva egy színházi előadásba. Ebben a produkcióban semmi olyan nincs, ami kellemetlen lehet a néző számára, mert mindig az övé a döntés. Partnerként, felnőtt, szuverén emberként kezeljük a nézőt, aki szabadon döntést hozhat. Akkor jó, ha a nézők úgy érzik, hogy aki nem vesz részt a játékban, akit nem hívnak ki a színpadra, az cseszett rá.