Könnyű lenne elintézni a Madách Színház új bemutatóját annyival, hogy a magyar Hamilton, de ennél okvetlenül nagyobb figyelmet érdemel Meskó Zsolt és Derzsi György munkája, mely a színház harmadik musicalpályázatának győztese. A szerzők jóval e pályázat meghirdetése előtt kezdték írni darabjukat, és a sokéves munka érződik is a történelmi tényeket hitelesen bemutató, humorral és irodalommal átszőtt szövegkönyvön, mely úgy simítja rá a jelenre és az 1848 óta lepergett történelemre a kor kérdéseit, hogy azok ma is érvényesen szólnak többek között a nemzet és az egyén önrendelkezéséről vagy a nők társadalmi helyzetéről. Különösen magával ragadó, ahogy az első felvonás Csokonai A reményhez című versének soraira épül, majd ahogy Petőfi Nemzeti dalából bontakozik ki a forradalom slam poetry-szerűen. Mindezt aláhúzza az eklektikus, a szimfonikus hangzást a hip-hoppal, spoken worddel, poppal és rockkal összhangba hozó, népi motívumokkal díszített zene. Az újszerű művet Szirtes Tamás túlzásoktól mentesen vitte színre a nagyszínpadon.
A történet középpontjában a tizenötödik aradi vértanúként kivégzett Kazinczy Lajos, a 29 éves ezredes hadbírósági pere áll, melynek során visszatekintésekkel bontakozik ki a fiatal katona élete. Egy céltalan ifjú fejlődéstörténete a vértanúságig. A Kazinczy Ferenc fiaként apja örökségét nyögő, szegénységben élő fiú önmagát kereső csetlései-botlásai szöges ellentétben állnak a hadbíróság előtt felelősségteljesen és határozottan álló férfi tartásával. Ez a váltakozás adja az előadás sodró dinamikáját, amely nem csupán a címszereplőt alakító színészeket teszi próbára, de a teljes társulatot és a műszakot is. (A produkció április 22-23-24-én három szereposztásban került a közönség elé.)
 Borbély Richárd |
Vízvárdi András aradi várbörtönt idéző díszletében rácsok keretezik a történetet, amelyek emelkednek, tágulnak, nagy tereket adva a csatajeleneteknek, szűk helyre korlátozzák a belső vívódásokat. A színpad közepén egyetlen többszintes dobogó mozog, miközben a szintén Vízvárdi tervezte – a Madáchban elmaradhatatlannak számító LED falakon megjelenő – animációk diszkréten, szervesülve simulnak bele a korabeli architektúrát idéző oldalfalakba. Mindehhez társul Madarász János világítása, mely nem csupán kiegészítője, de önálló narrátora is az előadásnak. A hadbírók a császári színekkel narancs-vörös fényben jelennek meg a monarchia egyenruháit idéző jelmezeikben, a magyar honvédek a trikolór színeivel megvilágítva teszik le esküjüket, a báli forgatag kékes-lilás fényben apró fehér fénypontokkal válik álomszerűvé, míg Kazinczy derengő cellájában a rácsokon hatol keresztül a fehér fény. Precízen, művészien, „Madárosan”.
A mű dramaturgiája kegyetlen iramot diktál, egy percre nem engedi pihenni sem a nézőt, sem az előadókat. Kazinczy a színpad elejére zárt cellájában rettegve tépelődik: a komor rapet klasszikus nagyívű musicaldallá fokozva kínlódik a csatában elveszett bajtársaknak adott parancsai súlyától; a bűntudattól megtörten apjához fohászkodik, a sötétben egyetlen fehér fénypászma világítja meg. Az intim tér hirtelen kitágul, szempillantás alatt a hadbírók körében találja magát vádlottként, ahol büszkén védekezik, majd gyorsöltözés után immár bohém ifjúként egy báli forgatagban próbál közel kerülni elérhetetlen szerelméhez.
Derzsi György feladta a leckét rendezőknek, színészeknek, amikor az ősbemutató egyik főszereplőjének, Borbély Richárdnak a hangjára írta Kazinczy dalait, amelyekben a romantikusan búgó pop tenortól a torokszaggató rockos rivalláson és a különböző rapstílusokon át számos műfajban, nagy hangterjedelemben kell megszólaltatni a szerelem, fájdalom, lelkesültség, elfogadás érzéseit – miközben a szereplő az előadás 99%-ában színpadon van. Az idő eldönti majd, ki tud nem csak hangilag, de színészileg is felnőni A tizenötödik címszerepéhez, mely nagy fizikai igénybevételt jelent, és a hangi adottságokon túl olyan színészi kvalitásokat kíván, amelyekhez különleges képességű zenés színész kell. Mert el lehet énekelni korrektül, ahogy Solti Ádám teszi, megelevenítve egy sorsával sodródó, bizonytalan Kazinczyt. Vagy el lehet játszani ifjonti hévvel, nagy átéléssel, jó ütemérzékkel és itt-ott hangi bizonytalanságokkal egy felelősségtől hirtelen felnőtté váló, nagyon szerethető fiatalembert, ahogy Jenővári Miklósnak sikerült. És életre lehet kelteni a magánéletben határozatlan, a csatatéren hős forradalmárt, akinek a hangjától szétesik a ház, akivel és aki után gondolkodás nélkül rohan az egész sereg a harcba – vagyis meg lehet formálni Kazinczyt úgy, ahogy Borbély Richárd teszi. Szenvedéllyel, a zenei stílusjegyeket pontosan megszólaltatva, humorral, indulattal, együtt lélegezve a társaival.
 Németh Gábor |
Rományi Nóra jelmezeit klasszikus vonalak, finom részletek jellemzik. Egyenruhák, báli kosztümök, szín- és anyagkavalkád, testre, korra és táncra szabva. A koreográfia Tihanyi Ákos és segítői (Molnár Ferenc, Végh Katalin Mária és Csörögi Márk) munkája, mely egyenértékűvé válik a szöveggel és a zenével. A Madách tánckara és színészei megdolgoznak a sikerért. A kétszer ötvenperces előadás során folyamatos a mozgás, a zenei anyaghoz illően számtalan stílusban táncolják el a harcot, az elnyomást, a magányt. Tihanyi egyik legsikerültebb koreográfiája ez a nagyon jó állapotban lévő tánckarra és társulatra. A Kocsák Tibor, Erős Csaba, illetve Leszkovszki Albin vezette zenekar biztos kézzel és minden műfajban jó stílusérzékkel szolgáltatja mindehhez az alapot.
Az előadás megrendítő pontja a tizenhárom vértanú kivégzése. A vöröses fényben izzó jelenet végére a férfiak fehér lepedővel fedett hátára vetítve három dimenzióban jelenik meg a középiskolák falán ezerszer látott kép, Barabás Miklós jól ismert litográfiája. Mégis másképp lehet szemlélni az ismert arcokat, miután három feketébe öltözött nő a „halál angyalaiként” röviden, de érthetően mond el olyan részleteket a kivégzett katonákról, melyek a történelemórán csak ritkán kerülnek elő. Például azt, hogy Aulich Lajos, aki nem beszélt magyarul, napiparancsba adta: tisztelettel viseltessenek a magyar katonák a magyar hazáért küzdő tót, rác, szerb és más nemzetiségű honvédek iránt…
Az ifjú Kazinczy szerelme Békefi Viktória alakításában naiv, csintalan, igazi „Disney-sláger”-énekes hanggal. Békefi nagyon érti és érzi a karaktert. Őt váltja Simon Boglárka, aki kétségkívül kiválóan énekel, a gyötrődő fiatalasszonyt érzékenyen formálja meg, mégis a mindössze huszonöt éves Jenővári Miklóssal közös párosuk inkább az Anna Kareninában működne jól. Gubik Petra – mint általában – nagy hévvel és nagy hangerővel, egydimenziósan jeleníti meg Majthényi Zsófiát, bár ezúttal megkísérli árnyalni a hangját. Haynau szerepére három tapasztalt tenort választott Szirtes Tamás, akik három egészen különböző módon alakítják a táborszernagyot. Egyházi Géza a véreskezűségben élvezetet lelő hiénát adja. Miller Zoltán nagy dinamikai váltásokkal, foga között néha alig hallhatóan suttogva, majd magából kikelve az őrült katonát állítja a színpadra. Posta Victor pedig indulattól remegő fejjel, szemében őrülettel az erőszakosságát és kegyetlenségét palástolni nem tudó pszichopata.
 Borbély Richárd és Miller Zoltán (Parák Eszter fotói.) |
Külön kiemelendő a társulat egyik alapembere, Németh Gábor, aki váltva alakítja Klapka Györgyöt és Görgei tábornokot, így ő mindhárom bemutatón végigjátszotta az előadást, hozva mindkét katona sajátosságait, estéről-estére jobban rappelve és a tőle megszokott színvonalon táncolva. Nagy teljesítmény magas minőségben. Klapka szerepében Ekanem Bálint Emota a váltója, akinek igen jól áll a komáromi várparancsnok karaktere, szenvedélyes, határozott. Görgei szerepén Németh Kiss Ernő Zsolttal osztozik, aki elegáns, tekintélyt parancsoló, ám a hip-hop stílusba még bele kell lazulnia. A humorérzéket, keménységet és biztos hangot igénylő von Lasberg szerepében a kiváló torkú Sánta László és a Madáchban először szereplő, de figyelemreméltó énekes-színész, Cseh Dávid Péter látható. Kazinczyval való vitájuk az előadás egyik legszenvedélyesebb része. Figyelmet érdemelnek a hadbírók, köztük is a rapben, énekben, mozgásban és karakterformálásban is magabiztos Mező Zoltán, Baksa András és Jenei Gábor. Török Sophie szerepében Gallusz Nikolett, Kecskés Tímea és Ladinek Judit egyaránt szívbemarkolóan adja át énekével az anyai aggódást és tanít hazáról, méltóságról a darab egyik legszebb szövegű dalában.
Az előadás kiegészítéseként vagy arra felkészülésképpen június 25-ig heti több alkalommal rendhagyó tárlatvezetésen lehet részt venni a Nemzeti Múzeum Magyarország története című állandó kiállításának 1848–49-es szabadságharcot bemutató részén. A múzeumi szakemberekhez az előadás színészei is csatlakoznak, így a darabbéli karaktert, a valós történelmi személyt és kort is megismerheti a látogató. A PR-fogás mellett a múzeummal való együttműködés is arra szolgál, amire a mű maga: mélységében megismerni és közelebb kerülni a magyar történelem azon pillanatához, amelyet gyerekként az iskolában unalomig ismert szövegekkel szokás ünnepelni.
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.