„Három hete derült ki, hogy rosszindulatú daganat van a tüdőmben, és holnap elkezdődik egy kemoterápiás kezelés.” Ezzel a mondattal indul a kötet 2006. augusztus 27-én. A szituáció a beszélgetések során elméletileg megkerülhető lehetne. Döntés kérdése: Cseh Tamás a jól megválasztott kérdésekre felelve végigtekinthetne az életpályáján anélkül, hogy a nyilvánosság elé tárná a betegségét, elegánsan elválasztva a privát szférát a nyilvános-művészitől.

Elméletileg megkerülhető, gyakorlatilag föl sem merül ez a lehetőség.

Nem pusztán azért, mert a beszélgetőtársakat hosszú barátság köti egymáshoz, aminek a fényében őszintétlenségnek minősülne a helyzet elhallgatása. És nem is csak azért, mert a „csehtamásság” műfaja a közvetlen kapcsolatteremtésre épül, az estek után az érdeklődők körében maradó, borozgató, beszélgető, vitatkozó dalnok éppen hogy a személy és a szerep közti távolságot igyekszik megszüntetni.

Legfőképpen azért nem, mert Cseh Tamás páratlan pályafutását éppen a privát szférában megjelenő közös tapasztalatok megformálása hitelesíti.

A hetvenes évek elején, egy arra igencsak kevéssé alkalmas korban Bereményi Géza és Cseh Tamás kompromisszummentes munkába fogtak. Bérczes László beszélgetőkönyve pontosan írja le ennek a szabad helyzetnek a létrejöttét, azt az állapotot, amelyben a dalok belső késztetésre születnek meg, saját használatra, illetve szűkebb társasági körök számára. Az, hogy később színpadra, az országos nyilvánosság elé kerülnek, nem játszik közre a létrejöttükben, a hang megtalálásában. E kompromisszumnélküliség előfeltétele éppen az volt, hogy a dalszerzés mindvégig megmaradhatott pusztán a belső alkotói feltételeket szem előtt tartó, ha úgy tetszik, privát ügynek. S épp ez a különleges autonómia tette lehetővé, hogy olyan közösségi élménnyé válhassanak, amely közvetlenül a privát élettapasztalatokban találja meg a kapcsolódási pontjait. A szűkre zárt Kádár-kor (és ami később belőle visszamaradt) a mindennapi reményeket és félelmeket is kompromisszumok tárgyává teszi, és ennek az élethelyzetnek a tragikomikumát a klasszikus dalokban megszólaló figura nem is annyira kimondja, mint inkább megjeleníti, a belülről ismerős tétovaság, önsajnálat vagy éppen önáltatás finom iróniával ellensúlyozott fordulataival idézi meg. Bereményi Géza és Cseh Tamás dalszerző munkásságának (beleértve a Mélyrepülés című műsort is, amelyet éppenséggel Csengey Dénes írt) a jelentőségét az adja, hogy dalaik ennek az esendőségnek a közös tapasztalatára épülnek.

Cseh Tamás