Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HOGY VOLT?

A besúgó / HBO
2022. ápr. 19.
„Hát hányféle múlt van?” – kérdi a költő, Dusán Sztevanovity. (A dal – Ahogy volt, úgy volt - Zorán 1987-es, Szép holnap című LP-jén jelent meg.) RÉZ ANDRÁS ÍRÁSA.

Pár napja néztem meg A besúgó harmadik epizódját. Furcsa élmény. Valószínűleg azért, mert én akkor, a nyolcvanas évek harmadik harmadában már éltem. Eléggé felnőttnek számítottam. Az emlékek kopnak, de az enteriőrök, a kellékek, a ruhák, a hajviseletek, a zene ismerősnek tűntek. A többi nem annyira. Annyira nem, hogy néha úgy éreztem, ez egy alternatív múlt, csak azt nem tudom, hol ágazott el… (Tudják, a sci-fikben vannak ilyen párhuzamos világok.) Nincs ezzel semmi baj. Egy fikciós sorozaton hülyeség lenne számonkérni valamiféle dermedt hitelességet. Most akkor nekiálljunk darabokra szedni azokat a műveket, amelyek Torquemada vagy Viktória királynő idején játszódnak? Kezdjünk kötekedni a szandálos filmekkel? Ostobaság lenne. A besúgó esetében is csak azokat lehet hibáztatni, akik akkor már felnőttként éltek és még nem méltóztattak változtatni ezen állapotukon. 1976-ban filmíró tanoncként a filmgyárban egy belső vetítésen láttam A tanút. Hazamentem, elmeséltem apámnak, aki nem láthatta a filmet, hiszen be volt tiltva. Nem nevetett. A Rajk-per idején 36 éves volt. Éppen annyi, mint én A besúgó által ábrázolt korban.  

Kérdés: hányféle múlt időnk van? Engedelmükkel, most nem állok neki kifejteni. Hosszú lenne, és nem biztos, hogy korrekt választ tudnék adni. Szűkítsük le a kérdést: hányféle kádárizmus van? Köteles-e a mai író, drámaíró, filmíró ismerni, láttatni az előző kádárizmus szakaszait, árnyalatait? Azért itt is több válasz lehetséges:

a) Nem köteles. Művészi szabadság is van a világon.

b) Ne cifrázzuk, kommunizmus volt és kész.

c) Nem köteles ugyan, de igazán megtehetné, hiszen ez egy jól dokumentált korszak.

d) Nem köteles ugyan, de megnézhetné a korszak magyar filmjeit, beleolvashatna a kor irodalmi műveibe.

e) Nem köteles, de beszélgethetne az elmúlt kort megélt kriptaszökevényekkel.

f) Köteles, még akkor is, ha a befogadók többsége úgysem ismeri/tapasztalta a kort.

g) Köteles, mert a múlt szabad átértelmezése nem feltétlenül segít megértenünk, mi a fene történt velünk az elmúlt évtizedekben.

Karikázza be az önnek tetsző választ, de írhat hozzá további lehetséges válaszokat is. 

HIGH/LOW FIDELITY

Becsszóra nem vagyok nekibuzdult bakivadász, aki a történelmi hűségre szakosodott. Különben is jobb lenne, ha inkább történeti hitelességről beszélnénk. A besúgó ugyanis a fentebb felsorolt tárgyi részleteiben abszolúte hi-fi, és még az is belefér, hogy fétistárggyá emel egy hangrögzítőt, amely egy szép emlékű csehszlovák brand nevét viseli. (A retró cuki. A Majakovszkij utcai műszaki bizóban azért nem erre gerjedtünk volna.) A magnó nem hű, de hiteles. Viszont az, ahogyan a sorozatban a dráma építkezik – történeti lo-fi. A kornak és kultúrának az ismerete ugyanis dramaturgiai kérdés is. Egy adott korban, kultúrában ugyanis meghatározó, miként oldják meg az emberek a problémáikat, hogyan címkézik fel egymást, hogyan működik a barátot vagy ellenséget felismerő rendszerük. Meg ilyesmi. A besúgóban azonban összetorlódnak az előző kádárizmus szakaszai – ahogyan ez az Eltörölni Frankot című filmben is megtörtént nemrégiben. Pedig a nyolcvanas évek magyar polgára egészen másként kezelte a kríziseit, mint a szülei a hatvanas években. A nyolcvanas években az ország határai átjárhatók voltak már azelőtt is, hogy kezünkbe nyomták volna a világútlevelet. (A Tímár Péter Csinibabája által rajzolt korban ez jóval macerásabb volt.) Az 1975-ös Kenguru, Zsombolyai János filmje még egy olyan világról számol be, amelyben kamionosnak, hajósnak, légiutas-kísérőnek lenni kiváltság volt. Esetünkben azonban a Nyugat javaihoz való hozzáférés korlátozottsága drámai alaptétel. Éppen úgy, ahogy az ellenzék szerepének, jelentőségének tételezése is. Akkoriban minisztériumi tisztviselő voltam, a Filmfőigazgatóságon dolgoztam. Egy szép napon leereszkedett közénk a Pártközpont munkatársa, hogy felvilágosítson bennünket az aktuális ellenzék természetéről. Az előadás nem a kényszerítő intézkedések természetéről szólt. Inkább arról, milyen kurva nagy zavarban volt Pártunkéskormányunk. Másként volt ez 1957-ben, 1961-ben, 1968-ban, 1973-74-ben vagy a Charta ’77 idején. 

Na, akkor nézzünk csak néhány példát! 

a) A 80-as években a Magyar Népköztársaságban nem csak nyugati gyógyszerekhez, de még COCOM-listás termékekhez is hozzá lehetett jutni. Ha a hős beszervezésének alapja az, hogy csak így kapja meg az öccse a nyugati gyógyszert, amely nélkül meghal, ez megrendítő. De ez egy másik kor – vagy egy másik ország. 

b) Ha valaki a nyolcvanas évek végén KISZ-tag volt, ezzel nem tartozott a kivételezettek közé, lévén a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek még az évtized végén is volt/ott felejtkezett 700 ezer tagja. Ha tehát valakire azt mondták, „KISZ-es”, nem vált automatikusan társasági táncképtelenné. A KISZ apparátusa, büdzséje, ingatlanvagyona más kérdés. Mint ahogy az is, hogy az ellenzékiek jelentős többsége tagja volt a KISZ-nek. Nem ritkán az MSZMP-nek. Az biztos, hogy a kommunista ifjú sereg lépteit már nem a hajnal vezette – ahogy az indulóban zengett egykoron.

besúgó1
A sorozat plakátja

c) Az átlag keresetek emelkedtek, s például a KISZ apparátusában 1988-ra elérték a bruttó 8625 Ft-ot. De hogy egy nemrég érettségizett lánynak miből futotta volna saját kocsira – igaz, csak kispolszkira -, megfejtendő.

d) Hogy miként számolták át akkoriban a kemény dobozos piros Marlborót üvegpucolási órabérre, nem tudom, de az említett dohánytermék elérhető volt a dohányboltok mostaninál lényegesen gazdagabb kínálatában.  

e) Az édes hatalom az 1990-es hatalom-újraosztás előtti években már nem fogdmegeket és bumburnyák tartótiszteket küldött a másként gondolkodókra, pláne Kossuth-díjasokra, hanem meghívta őket egy őszinte beszélgetésre Kiművelt Fontos Elvtárshoz. („Mit iszol?”) Hogy ezek a beszélgetések hogyan zajlottak, én csak kicsiben láttam. Az is bőven elég volt. Aztán a művészek kiléptek a szobából. És sajátságosan reagáltak. Hasonlóan ahhoz, ahogy a Mephistóban (1981) a Szabó István és Dömölky János alakította két vendég a Reichsmarschall bálján.

f) Hogy egy – a történet szerint csekély elméjű – sakkbajnok miért is ne utazhatott volna versenyre Stockholmba a dupla falú bőrőndjével? Érti a fene.

g) Kétségtelen, hogy Pártunkéskormányunk még 1983-ban is belepofázott mindenbe, de a focicsapatokat nem párthűség alapján rostálgatta, mert itt, Futbóliában a hatalom is vágyott kegyeltjei sikerére. A hatalom ennél bonyolultabban, rafináltabban működött, s például egy erős ÁFÉSZ-elnöknek nagyobb lehetett a hatalma, mint a megyei párttitkárnak.

h) A honi ellenzék nem a szórólapozásban jeleskedett. Sem a polgári radikálisok, sem a népiesek. Az elérhető sokszorosító kapacitásukat inkább szamizdatokra fordították. Ez 1983 után sajtórendészeti szabálysértésnek minősült.

Folytathatnám. Ha a forgatókönyv egyéb furcsaságairól nem is szólok, az világosan látható, hogy a kor sem nem hű, sem nem hiteles ábrázolása – a low-fidelity – nehezen értelmezhetővé teszi a sorozatot az én nemzedékem számára. De ez nyilvánvalóan a mi problémánk.

ÖSSZECSÚSZOTT IDŐ

1990 után a hatalmi kommunikáció mindent megtett annak érdekében, hogy az elmúlt három évtizedet beszuszakolja egy „kommunizmus” címkéjű aktába. A magyar filmekben középponti témává vált a besúgók és tartótisztek világa. Leszámolás. Ha már egyszer nem tetszettünk forradalmat csinálni, és a lámpavasak is üresen maradtak. Most hagyjuk, hogy a múlt újraírása milyen fordulatokat vett. A homogenizált kommunizmussal, a diktatúrával szembeállított szabad demokratikus világ képe kétségtelenül mutatós és könnyen érthető. Csak éppen azt nehezíti meg, hogy megértsük, mi történt 1989-1990-ben. Meg azóta. Ha ugyanis 1987 ebben a modellben nem sokban különbözik 1957-től, a legkevésbé sem érthető, miért maradtak üresen azok a lámpavasak, s hogyan léptek át a korábbi hatalom képviselői döngő léptekkel, olykor egyenesen megdicsőülten az új rezsimbe.

De miért is kellene értenünk? Már miért lenne egy sorozat feladata, hogy helyre tolja az összecsúszott/kizökkent időt? És jogos felvetés, hogy talán nem én reprezentálom a célcsoportot. Akinek a felnövése, felnőtté válása leginkább az elmúlt harminckét évre tehető, valószínűleg nem vernyákol olyasmi miatt, ami nem mond ellent a világról, történelemről megszerzett képével. Ez a sok izé, amiről írtam, max a boomerek problémája lehet. Tehát bénán nyomkodtam a távkapcsolót és nem a megfelelő helyre tévedtem. És van itt még egy fontos szempont: A besúgó az HBO produkciója, és teljes joggal feltételezhető, hogy a platform nem pusztán a magyar nézőinek szánja a sorozatot. Miért is kellene akár csak a térségünkben élőknek is ismerniük, érteniük egy nagyon magyar közelmúltat? Ez a sorozat a globális piacra készült. Így viszont tökéletesen indokolt, hogy az alkotók zsánerfilmes elemekből építkeznek: zsarolás, összeesküvés, üzenet a temetőben, titkos zsernyák munkahelyi és magánéleti válsága, razzia, szerelem, prütykölés. (Egyelőre hiányzik az autós üldözés meg a showdown, de messze még a vég.) A mű magyarnak tűnik, de nem visz közelebb bennünket saját magyar magunkhoz. Ettől még lehet lelkesedni A besúgóért. Akár még siker is lehet, hiszen mindenkinek a füle azokra az áthallásokra nyitott, amelyek a saját kultúrájában, hatalomipari közegében képesek visszhangot verni vagy rímelnek a fejükben előzetesen kialakított képre. Sebaj. Nézem tovább. És közben majd huszonéves, harmincvalahány éves lengyel vagy német nézőnek képzelem magam. Ha így is bajom lenne vele, legföljebb átkapcsolok egy másik streaming platformra.

A sorozat adatlapja a Mafab.hu oldalán ide kattintva érhető el.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek