Revizor: Új lemezed címe: Dualitá. A borítón egy női alakot látok, mögötte pedig… egy fiút?

Baráth Emőke: Valóban egy női és egy fiú- vagy férfialak jelenik meg a borítón, de ennél fontosabb célunk volt, hogy a lemezen bemutassuk a szoprán hang kontrasztjait. Azt, hogy mennyi lehetősége, milyen sokfélesége van a női hangnak. Händel saját társulatának több énekesnője számára is írt férfiszerepeket, azok számára legalábbis, akik hajlandók voltak elénekelni őket. A korban ugyanis a férfiszerepeket a kasztrált énekesek adták elő, de ilyen, férfiszerepeket is éneklő művész volt például a népszerű és ünnepelt Margherita Durastanti.

Baráth Emőke új lemezének borítóján

R: És amikor te kapsz fiúparókát, mert volt már ilyen, akkor hogy érzed magad?

BE: Nekem tetszenek, és minden évben megtalálnak a nadrágszerepek. Huszonöt évesen énekeltem először Sestót a Julius Caesarban, és szívesen énekelnék már Cherubinót is a Figaro házasságában, mert nagyon hálás szerep, de most Susanna vár rám.. Három éve egy Cesti-operában férfit játszottam, aki nőnek adja ki magát, hogy a kedvese közelébe férkőzzön. Mondanom sem kell, színészileg nagyobb kihívás volt.

R: A Barbara Strozzi műveiből készült Voglio cantar is kedvező fogadtatásra talált, ez pedig már a második szólólemezed a Warner Musichoz tartozó Erato kiadásában. Meg kell csípned magad, hogy elhidd?

BE: Lehet, hogy nem ez a helyes hozzáállás, de én sztoikus nyugalommal figyelem az eseményeket magam körül.

R: Jöjjön, aminek jönnie kell?

BE: A nagyobb sikereket is eltávolítom magamtól. Pedig lehet, hogy ideje lenne megengedni magamnak, hogy örüljek nekik.

R: Örülni csak szoktál, nem? Legfeljebb nem veszed fel a nagy mellényt.

BE: Nagy mellény, az tényleg nincs! Olyan karakter vagyok, aki nem mer beleszédülni az örömbe, mert mi van, ha nagyot koppan utána. Pedig megpaskolnám már a vállamat, hogy no, ez így már nem rossz.

R: Amikor színpadra lépsz, én a közönség soraiból primadonnát látok.

BE: Ugye? Jó színésznő vagyok.

R: A munka színészi részét is szereted?

BE: Nagyon-nagyon. Imádom. Csodálom a prózai színházat, a színészeket. Sok évvel ezelőtt az Örkény Színházban volt egy kis szerepem Tasnádi István Finito című darabjában. A takarásból figyeltem Csuja Imrét, Für Anikót, Pogány Juditot, Végvári Tamást, Mácsai Pált, és elbűvölt, amit műveltek. Ott, a kulisszák mögött azon gondolkodtam, miért is nem lettem inkább színész. Bíztattak már szakmabeliek is, hogy van hozzá tehetségem. De már gyerekkoromban elköteleztem magam a komolyzene mellett, a színház teljesen más világ.

R: Amikor énekelsz, átlényegülsz. Meg kell nyitnod magad, különben elakad valami, nem?

BE: Hát persze. Akkor már csak a zenének van helye. Természetesen én vagyok, aki a színpadon áll, de mindennél fontosabb, hogy a művész ne takarja ki az egójával a zenét, ne fojtsa meg az erejét. Az ellen ugyanis nem lehet harcba szállni. Az már messziről látszik, ha valakiből hiányzik a zene iránti alázat. Én legalábbis látom.

R: Milyen Händel zenéje az énekesek számára?

BE: Händel kitűnően értett az énekhanghoz, tudta, mi nehéz, mit tesz lehetővé a gyakorlat, milyen adottságokra támaszkodhat. Nem az asztalfióknak komponált, minden bizonnyal hallgatott az énekesekre, akikkel dolgozott, és az ő igényeiknek megfelelően alakított a kottán, ha kellett. Nem minden zeneszerző működött így. Hogy egyetlen példát mondjak: Vivaldi úgy komponált énekhangra, mint hegedűre.

R: A felvételek tavaly júliusban készültek Párizsban, az Ensemble Artaserse zenekart Philippe Jaroussky vezényli. Mi volt a szerepe a karmesterén túl?

BE: Mivel ő több szólólemezt készített már a karrierje során, rengeteg mindenben segített. Együtt válogattuk a számokat, részt vett a koncepció és a sorrend kialakításában, és gyakorlatilag ő vezette az üléseket is. Philippe arra is figyelt, hogy ne hajtsam túl magam, tanácsaival segített beosztani az erőmet.

R: Hajlamos vagy tovább menni akkor is, ha már elfáradtál?

BE: Igen. Persze észreveszem én is, ha takarékoskodni kell az energiával. Négy-öt napunk van az egészre, és minden napnak megvan a feladata. Lehet segíteni megfelelő mennyiségű alvással, folyadékkal, pozitív hozzáállással, de a testnek nem lehet a végtelenségig parancsolni. Mégis, azon a napon, amikor felvétel van, diszponáltnak kell lenni.

R: Milyen a szakmai kapcsolatotok Philippe Jarousskyval?

BE: Nincs szükségünk sok beszédre vagy magyarázatra. Azt a híres Stabat Matert, amit sokan hallottak a Youtube-on, alig próbáltuk a felvétel előtt, csak énekeltünk. Mégis olyan kapcsolat volt közöttünk, ami számomra spirituális élmény. Philippe olyan zenész, akivel minden magától megy.

R: Mintha kétfajta régizenész lenne, az egyik a tudós, a másik az ösztönös fajta. Ő melyik, és te melyik vagy?

BE: Mindkettőnket inkább az ösztönök vezetnek. Nem vagyok az a fajta, aki kéziratokat kutat, nincs is türelmem hozzá, bár minden tiszteletem azoké, akiknek van.

R: Jól tudom, hogy a bel canto repertoár felé haladsz?

BE: Eddig egy könnyed barokk szoprán hangként kezeltek, és ez így volt jó. De a hangnak van egy érési folyamata, és mostanában úgy érzem, ez a kategória szorít, mint a kinőtt ruha. Bizonyos darabokban a hangom természetesebben szárnyal, jobban önmaga. Sokat foglalkozom technikával, az éneklés elméleti részével, másfelől közelítem meg a hangképzést.

R: Kifejtenéd?

BE: Arra kell törekedni, hogy kiegyenlítsük a hang különböző regisztereit, és ugyanabban a színben szóljon minden magasságban. Egyszerűbben mondva: amikor magasan éneklek, ne vékonyodjon el a hangom, amikor pedig mélyen, ne gyengüljön el. De ez nagyon összetett folyamat. Az is fontos, hogy az ember a saját hangján énekeljen, és a neki való repertoárt énekelje. Ez manapság sajnos nem egyértelmű. Kulcsfontosságú a megfelelő légzés, hiszen ha nem jól lélegzem, olyan izmok kapcsolódnak be a hangképzésbe, amelyeknek nem kellene. Milliószor meg kell csinálni egy-egy gyakorlatot, amikor kijavítunk egy régi szokást.

R: Cecilia Bartoli panaszolta egy interjúban, hogy sok helyen úgy játsszák a Bellini-operákat, mint a veristákat, pedig inkább Mozartnak volt kortársa, Mozart énekesei pedig Händel-áriákon edződtek. Ezek szerint nincs olyan messze a bel canto a barokktól.

BE: Én is úgy vélem, hogy fontosabb azt nézni, kik voltak egy zeneszerző kortársai és közvetlen elődei, máskülönben úgy tapad a zenére a tradíció, mint a por. Nem a legkellemesebb a fülnek százéves hangfelvételeket hallgatni, de én kíváncsi voltam, hogyan énekeltek bel cantót azok, akik még első- vagy másodkézből kaptak eligazítást.

R: Nem zavar össze, hogy más hangolás szerint illik a barokkot játszani, máshogy Mozartot, megint máshogy a romantikus repertoárt? A megegyezés szerint az A hang 440 Hz frekvencián szól, de a historikus gyakorlat szerint ez lehet akár 415 is.

BE: Dehogynem zavart, aztán megszoktam. Abszolút hallásom van, úgyhogy az elején komolyan megszenvedtem, volt, hogy egy E-dúr áriát át kellett írnom magamnak Esz-dúrba. Mindig azt éreztem, hogy hamis vagyok.

R: És az abszolút hallás megvan még? Van, akinél pont azért „megy el”, mert megszokja a különböző hangolásokat.

BE: Köszönöm, megvan! Bár a 430 Hz-es hangolás még mindig meg tud zavarni.

R: Mit tanácsolsz, hogyan hallgassuk a Dualitá című, új lemezt?

BE: Érdemes követni a szöveget, de legalább azt, hogy melyik áriát milyen karakter énekli. Úgy válogattuk a számokat, hogy egy női áriát egy férfi követ. Más és más karakter Kleopátra, Radamisto vagy Alcina, és én igyekeztem mindig átlényegülni.

R: Elégedett vagy a lemezzel?

BE: Lehet, hogy kemény vagyok, de szerintem nem jó, ha elégedett az ember. Az nem vezet sehová. Egy nap alatt is meg tud változni az ember, és akkor azt mondja, ma már máshogy csinálná azt, amit tegnap csinált. Annyit tehetsz, hogy elfogadod, hogy a felvétel napján úgy tudtál énekelni, ma pedig már emígy. Arra kell törekedni, hogy az ember a legjobbat hozza ki magából az adott helyzetben.

R: És a nap végén miért adsz hálát? Mi az, amire azt mondod, ez jó volt?

BE: A legkisebb dolgokért is. Hogy egészséges vagyok, süt a nap, hogy szép a kertem, hogy jót ettem. Ilyen szempontból egyszerű ember vagyok, egyszerű dolgokban is megtalálom a boldogságot. A siker is tud örömet szerezni, de ezek múló pillanatok. Jó megélni őket, de szerintem tévút az igazi boldogságot erre alapozni.