Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

VILÁGNAK VIRÁGA

Дeva – Csillag
2022. febr. 21.
Takács Dorina ’Дeva’ népdalokból és elektronikából alkotott összetéveszthetetlen stílust, és mindössze öt dallal került a magyar zene élvonalába. Azután jelent meg az első albuma, a Csillag. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.

Amikor először hallottam Дeva zenéjét, nem tudtam, kicsoda ő, sem azt, hogyan ejtsem a cirill kezdőbetűs művésznevet. Azóta okosabb vagyok: Déva, és ha D betűvel írjuk be a keresőbe, kidobja. A Spotify algoritmusa rakta elém legelső, 777 című számát, de akkor még hiába kerestem többi dal után. Itt valami hiba lehet, gondoltam, mert az összetéveszthetetlen, egyéni stílus alapján a legkevésbé sem gondoltam, hogy „elsődalos” előadót hallok.

deva
    Takács Dorina Дeva

A 21 éves Takács Dorina ilyen észrevétlenül, izzadtság és PR-erőlködés nélkül került a szemünk elé és szerzett viszonylag népes hallgatótábort egypár single révén. Zenét szerez, énekel, producerel. Második száma, a Hyacynth megjelenése után a Žagar előtt melegített az A38 Hajón, hamarosan pedig a „legexportképesebb” hazai előadók listájára is felkerült a szakma szavazatai alapján. Öt dal után már vártuk tőle a nagylemezt, ami január 20-án meg is jelent, ugyanazon a napon, amikor Дeva elnyerte az Európai Unió könnyűzenei díját, a feltörekvőknek kijáró MMETA-t. Régen nem láttunk magyar előadót ilyen gyorsan és látványosan befutni.

Már az egyenként megjelenő dalokkal is magasról tett a kereskedelmi rádiók elvárásaira, az új, Csillag című albumot pedig a maga negyven perces hosszúságában, egyben érdemes hallgatni. „Egyszer volt, hol nem volt” – ezzel az ősi, mágikus fordulattal kezdődik az Óperenciás, amely szégyentelenül nyit utat a kárpázat és a mese birodalmába. Дevát ezúttal is elsősorban a magyar folklór inspirálja, de a népzene nem dísz, nem póz és nem az identitás görcsös bizonygatása. Kórust énekel önmagával – nagyon szépen –, és olyan természetességgel kapcsolja hozzá az elektronikát, hogy a létrejövő soundot az ember akkor sem érzi művinek, ha tudja: javarészt egy Macbookon keletkeztek. A népzenén túl más előképekből is akad bőven. Az énekesnő a meghatározó hatások közé sorolja az Alt-J-t, a goát, a technót és a house-t, nekem a Žagar, Björk vagy a folktronica egyik legintrovertáltabb női művésze, Kaitlyn Aurelia Smith jutott eszembe a dalokat hallgatva. De bárhonnan is merít Дeva, úgy tűnik, hogy belső hangjára hallgat a legfigyelmesebben, és olyan húrokat zenget, amelyekkel egy nemzedék tud együtt rezegni. A fák, a füvek, a természet szentségét mutatja fel egy olyan korban, amely kivágható, felégethető erőforrássá alacsonyította az élővilágot, és törzsi rituálét játszik el, miközben ma a politika húz alantas módon hasznot az ember törzsi ösztöneiből.

A Csillag első részében a bánat, a vágy, a szerelem a természetben találja meg a maga szimbólumát, a galambot, a tüzet, a fát. „Felégetném ezt a cudar világot, / ne teremjen egyebet, csak virágot” – halljuk a Fa lenni című dalban. Néhány számmal később viszont újabb szintet érünk, a beatek a maguk szelíd módján egyre hipnotikusabb hatásúak. Az Ikiri szövegéből kiderül, hogy Дeva hisz a művészet aktusában, hogy a hang, a szó mágikus paranccsá alakulhat: „Fejem tetejét, testem közepét gyógyítsd meg.” Nem minden előadónak sikerül a zene sámáni dimenzióját ilyen könnyedséggel, természetességgel, magabiztossággal megragadni, de Дevának – aki ízlésesen gyúrja egybe a boszorkány, az édesanya és a szerető női archetípusait – nagyon is jól áll a szerep. A lemez utolsó három száma (O, Bölcső, Egy) egyfajta újjászületést kínál, vagy utat a teljesség felé – az igéző bölcsődalt Zahár Fanni fuvolahangja teszi teljessé.

Biztosan lesz majd, akit elriaszt az album nem is leplezett spiritualitása, de érdemes ettől az elhasznált kifejezéstől eltekinteni. A szómágia, a gyógyító vagy szerelmi ráolvasások mára a kultúra ősi, eltemetett rétegeibe szorultak, pedig ahogy nincsen szobrászat vagy festészet animista elképzelések nélkül, úgy zene sem jött volna létre, ha az ember nem hisz a hang mágikus, rituális erejében. Дeva ezt az erőt keresi, és ösztönösen rá is talál. Éppen abban áll lemezének bátorsága, hogy nem szórakoztatni akar, hanem teremteni, és nem törődik azzal sem, ha naivnak, gyermekinek nevezik. Hiszen ki ne énekelné meg, főleg ha alig múlt húsz, hogy ez a cudar világ ne teremjen egyebet, csak virágot?

Kiadó: Move Gently Records; kiadás éve: 2022.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek