Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MÍNUSZHÚSZ

minus20degree – Landscape for Contemporary Art and Architecture / Flachau, Ausztria
2022. febr. 14.
Az osztrák hegyekben, Flachauban immár 10 éve rendezik meg a minus20degree köztéri művészeti biennálét, amelynek minden kiadása organikusan épült fel egy-egy központi gondolat, kérdés köré. NÁNAY FANNI BESZÁMOLÓJA.

A témát 2022-ben a tájkép (mind a természetes, mind az épített landscape) átalakulása, illetve az autópálya megépülésének a település életére gyakorolt hatása jelentette. 

A kétévente jelentkező háromnapos rendezvényt négy, többségében építész végzettségű és hátterű barát indította útjára 2012-ben, akik közül az egyikük flachaui születésű, és ott is él. Az eseménysorozat kapcsán a szervezők tudatosan és konzekvensen kerülik a ’fesztivál’ szót, helyette kiállításként határozzák meg a programot, amelyben valóban alapvetően installációk szerepelnek – közülük viszont nem egy performatív elemekkel egészül ki. A kortárs művészeti és építészeti projektek erőteljesen helyspecifikusak, a tájból inspirálódnak és beleépülnek abba, „alapanyaguk” pedig gyakran a hó, így az alkotások nem sokkal a kiállítást követően egyszerűen elolvadnak.  

minusz icefire
Ice on Fire

A 2022-es programban a művészek legkülönbözőbb generációi szerepeltek: a Bécsi Alkalmazott Művészeti Egyetem Social Design szakos hallgatóitól kezdve a már jelentősebb alkotói múlttal rendelkező fiatal művészeken keresztül (mint a holland Collectief Walden társulata) egészen a konceptuális művészet 80 éves bálványáig, a svájci Roman Signerig, aki az idősebb alkotónemzedéket képviselte.

A bécsi Social Design Studio diákjai több installációt is megvalósítottak a faluban A hó nyomában projektcím alatt, és e hívószóra leginkább a síturizmus és a globális felmelegedés témáival reagáltak a hallgatók. A legösszetettebbnek talán az Ice on Fire című projekt tekinthető: az alkotók a fainstallációjuk tetejére a három nap alatt hullott jelentős mennyiségű havat az utolsó napon némi lapátolással még magasabbra emelték, majd felgyújtották az építményt. A fa és a hó a Flachau múltját és jelenét meghatározó két anyagra utal, hiszen a síliftek és az autópálya megépülését, a síturizmus fellendülését megelőzően a helyiek elsődleges megélhetési forrását a fafeldolgozás adta. A projekt egyszersmind kísérlet is volt: vajon a tűz melegének hatására az építmény tetejéről leolvadó hó eloltja-e a tüzet vagy még azelőtt leég az installáció? (A válasz: végül az égő építmény oldalirányba dőlt el a tetejére nehezedő hó súlya alatt, a fa elégett és a hó sem olvadt el.)

minusz snowcanon
atelier ///: Alles gen den Bach runter

A főutca egyik boltjának kirakatában kiállított Hiker against skiers című videóinstallációban az alkotó gyalogosan igyekszik felmászni a falu fölé magasodó pályára, a hóval és az emelkedővel vívott küzdelmét a maga mögött húzott szánkóra erősített kamera rögzíti, ahogy a mellette könnyedén lesikló síelőket is. Ugyancsak a falu főutcáján kapott helyett a hallgatók egy fake műalkotása (ami viszont a szervezők beszámolója szerint képes volt valós reakciókat – leginkább a helyiek ellenérzését – is kiváltani): egy üres telekre nagyméretű hirdetőtáblát állítottak fel egy McDonald’s logóval és a „Soon near you” felirattal.

Ugyancsak a síturizmus kritikus megközelítését képviselte a Salzburg környéki fiatal művészeket tömörítő atelier /// csoport Minden a lefolyóban végzi (Alles geht den Bach runter) című alkotása: a Flachaut átszelő patakba állított hóágyú a sípálya helyett a patak vizébe lőtte kitartóan a havat.   

Ugyancsak itt érdemes megemlíteni az installatív munkáiban a valóságot alakító apró részletekre fókuszáló osztrák vizuális művész, Miriam Hamann nem annyira kritikus, inkább kontemplatív Swiftly and silently doing its work című művét, ami valójában a címbeli szavakat formázó egyszerű neonfelirat a völgyet átszelő autópálya hídjának hatalmas betonlábára erősítve – és bár az alkotó szándéka szerint a mondat az időre utal, ugyanúgy érthető a sztrádára vagy a hóra is.

minusz swiftly
Miriam Hamann. Swiftly and silently doing its work

A Collectief Walden Három dal az autópályához (Drei Lieder für die Autobahn) című projektje – a társulat más alkotásaihoz hasonlóan – ismét rendkívül organikus egészet alkotott, ugyanakkor integránsan illeszkedett a kollektíva munkásságába. Maga az installáció (Warmte, vagyis Meleg címen) 2018-ban készült, és önmagában is sokrétű és átgondolt munka. Központi elemét egy egyedileg készített kályha alkotja, amelyet maga a társulat épített meg az eredetileg egyébként színész végzettségű René van Bakel vezetésével. A kollektíva munkáját erőteljesen meghatározza, hogy tagjaik igyekeznek különböző területeken jártasságot szerezni, számukra az előadóművészet elválaszthatatlan részét képezi többek között a díszletépítés és a szerelés is. A fával fűtött kályha felmelegíti az azzal zárt rendszert alkotó, radiátorlap-padokból álló mini nézőteret. 

Az installációt a társulat rendszeresen használja tematikus beszélgetések, vacsorákkal összekötött vitaestek helyszíneként, ez esetben pedig egy zenés mű helyszíneként kapott szerepet. Ahogy a Collectief Walden munkáiban rendszerint, így ebben az esetben is szervesen összkapcsolódik a választott helyszín kontextusa, története, máig ható múltja egy filozofikusabb réteggel, valamint a fizikális megtapasztalással (és nem utolsósorban a humorral). Az előadás helyszíneként az alkotók a falu hetvenes években bezárt fűrészüzemének azóta használaton kívüli épülete előtti teret választották – a ház homlokzata már önmagában templomra emlékeztet, az előtte felállított kályha pedig szinte oltárként hat. 

minusz walden
Collectief Walden: Drei Lieder für die Autobahn.
Fotók: Lena Prehal. A képek forrása: minus20degree

A fűrészüzemet Flachau egy tehetős családja működtette, akik jelentős összeggel támogatták a falu első síliftjének megépítését is, ami – az autópálya mellett – elsődlegesen hozzájárult a település fellendüléséhez. Az önmagában is látogatható installációban adta elő a társulat alig félórás doku-operáját, amely szövegének alapját a falu olyan lakosaival készített interjúk adták, akik még emlékeznek az autópálya építését megelőző korszakra és a beruházás időszakára – Dominic Kraemer tenor énekes pedig a beszélgetések eredeti hangfelvételére énekelt rá, mintegy azzal duettet adva elő.  

Míg a Collectief Walden előadását a fűtött radiátorlap-padokon ülve nézhettük végig, addig Helga Fanderl német filmrendező 16 mm-es rövidfilmjeinek vetítéséhez összedöngölt hóból készült a nézőtér – akárcsak a vetítési felület (ami különleges csillogást is adott a „vászonnak”). A „hómozi” jelenti a minden évben visszatérő elemet a minus20degree programjában – a 2012-es első eseménysorozat valójában csak a hóból épített installációból és a benne vetített mini-filmfesztiválból állt.

És végül meg kell említenünk Roman Signer Zuhanó autógumik (Fallende Reifen) című konceptuális művészeti projektjét, amellyel a művész célja a következő volt: „Autógumikat szeretnék kidobni egy helikopterből egy hóval borított mezőre. Az akcióra a város határában, egy farm közelében kerül sor. A helikopter ajtajában állok, miközben egy asszisztens adogatja a kezembe az autógumikat, majd kidobom őket a helikopterből. Mintegy 30 autógumit szeretnék kidobni, vagyis lehet, hogy többször is fordulnunk kell a helikopterrel. Függőlegesen dobom le a gumikat, de feltételezem, hogy a levegőben megfordulnak, és laposan esnek le a földre. Az akciót videóra vesszük mind a helikopterből, mind a földről.” És valóban ez is történt. Se több, se kevesebb. 

A rendezvény honlapja itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek