Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ÍNYENC FINGÁSOK INTÉZETE

Peter Strickland: Flux Gourmet / Berlinálé 2022
2022. febr. 14.
Testek és nedvek, matériák és drapériák, kaják és ragyák lepik el a vásznat Peter Strickland letaglózóan kontrollált őrületében, ahogyan zsigerek borzongása és szarkasztikus paródia között egyensúlyoz az idei Berlinálé talán legzavarbaejtőbb filmje. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

Uborka reccsen az éles kés alatt, paradicsom loccsan a padlón, máj sercen a forró serpenyőben, répa – és később még ti tudja, mi minden – roppan a turmixgépben annak a fiktív kortárs művészcsoportnak a munkáiban, ami az ennivalókban szunnyadó hangok felfedezésével alkotja műveit, és amely csoport és művek a Flux Gourmet középpontjában állnak. 

A brit származású, de évek óta Magyarországon élő Peter Strickland féktelen mozgóképes fantáziájának legújabb terméke érzékek, halmazállapotok és intenzív hatások között egyensúlyozva egyszerre birizgálja szinte az összes érzékszervünket, és az egészet elemezni próbáló, rendszerbe illeszteni igyekvő gondolkodásunkat. Azáltal, hogy olyan történetet, karaktereket, szituációkat, valamint képeket és hangokat komponál, amelyek az ízlelésünket, szaglásunkat és tapintásunkat is aktivizálják, a film hatásmechanizmusa a szinesztéziára épül, arra, hogy a halláson és látáson túli, alapesetben a mozgókép számára elérhetetlen érzékszerveket is bevonja a film befogadásába.

Sonic Catering Institute (kábé Szónikus Kulináris Intézet) a neve annak a művészeti alapítványnak, amelynek elsődleges tevékenysége háromhetes rezidenciákat szervezni olyan művészcsoportoknak, akik vállalják, hogy ennek keretében a konyha- és a hangművészet keresztezéséből hoznak létre műalkotásokat. A folyamatnak pontos koreográfiája van a szerepjátékos műhelymunkától a fotózáson és az újságíróval való interjúzáson keresztül a minden résztvevő által kötelezően megtartandó vacsora utáni beszédig. Az intézet céljait, finanszírozását és működését gyanús homály fedi, ahogyan mind a látványosan extrém kosztümökben megjelenő igazgatónő, mind a kifejezetten Lynch figuráira emlékeztető orvos rejtett, távoli tudás birtokosának állítja be magát, miközben személyük és főleg az intézet misztikus imázsát őrzik. 

Míg Strickland egyik korábbi filmjének, a Berberian Sound Studiónak (2012) hangstúdiója a bürokráciát kafkai szintre emelő univerzum volt, ezúttal mintha a kortárs művészeti intézményrendszer korruptsága, illetve a kortárs művészet megítélésének önkényes és egyben dekadens mivolta válna kritika tárgyává. A nagy presztízsű intézet autoriter igazgatónője nem árulja el szelekciós szempontjait még akkor sem, ha a kikosarazott művészcsoportok ártatlan terrorakciókkal zavarják meg mindennapjaikat, továbbá akár az érzelmi és szexuális zsarolást is bevállalja, hogy a készülő művel kapcsolatosan a kívánt változtatást kieszközölje.


Jelenetek a filmből

Első filmjének, a Varga Katalinnak (2009) a hangmérnöki díja a Berlinálé versenyében már korán jelezte Strickland hang iránti kitüntetett figyelmét, a másodikban, a már említett Berberian Sound Studióban  pedig tematikusan is a hang került középpontba – akárcsak a legújabb mű esetében, amely több tekintetben is leképezi, ismétli azt a filmet. A Flux Gourmet felől visszagondolva az analóg és vegetális zörejezés (retek tépés, dinnyeloccsantás) akkori jeleneteire, meglepő az intenció következetessége, az amúgy néma ételekben megbúvó auditív dimenzió előcsalogatására való törekvés. Érzésem szerint ebben az élet és halál közötti liminális kapcsolat, a határterület letapogatása a legfontosabb dimenzió: a süket csendjükkel halottnak ható ételekből, növényekből mindkét filmben elpusztításuk pillanatában, villanásnyi látszólagos életre keltésként csalnak ki vitalitást sugalló hangokat. A felvágott, szétloccsantott, meghámozott, kibelezett növények „életük” eme utolsó (utáni?) momentumában úgy „viselkednek”, ahogy az animális életvilágtól elvárjuk: hangokat adnak ki.

Bár a főszereplők a művészek, a történet perspektivikus középpontjában a kívülálló, magát jelentéktelennek érző és folyamatos szélgörcsökkel járó gyomorbántalmakkal küzdő újságíró áll, akinek egyedüli feladata a pontos dokumentálás, és aki ennek érdekében olyannyira mindenhová követi őket, hogy – az ösztöndíj alapfeltételeként – egy hálóban is alszik velük. A kissé frusztrált, magát szánalmasnak érző férfi figura szemszögéből felépített szerkezet egyébként már a Berberian Sound Studióban is megfigyelhető volt, amelynek egyik célja Stricklandnél az lehet, hogy általa külsődleges tekintetet érvényesítsen a film saját tárgyával szemben. 


   A képek forrása: Berlinale

A Flux Gourmet esetében azonban ez komplexebbé válik azáltal, hogy a nem gyógyuló emésztőrendszer előbb orvosi vizsgálat, majd ezzel együtt művészi akció részévé válik. Az endo- és kolonoszkópia olyan képeket hoz létre – emlékezzünk a román Corneliu Porumboiu Metabolizmus című filmjére is e témában –, amelyek annak ellenére a lehető legzsigeribb értelemben valóságosak, hogy az általuk megmutatott realitás valódisága szabad szemmel ellenőrizhetetlen. Strickland filmje, illetve főleg a főszereplő művészcsoport az ennivalók és a gyomorfájdalommal küszködő férfi párhuzamos színpadra állításával az emberi kultúra által a materiális jellegtől való eltekintés, a félrenézés révén magasztosnak tekintett test és ételek egyneműségét mutatja fel. Az emberi test belsejének kifele fordítása, a legszagosabb belsőség hallható és szagolható szél formájában történő távozása nem sokban különbözik a meghámozott, megpucolt, felaprított, szétpréselt, kifacsart ennivalóktól. Olyan ez, mintha Strickland kifordítaná Arcimboldo híres festményeinek logikáját, és nem az ételek és testek esztétikai hasonlatosságából, hanem anyagiságban való azonosságukból formálna (mozgó)képet.

Fentebb féktelenségről beszéltem, de ezt árnyalni szükséges. Strickland munkáinak különlegessége ugyanis épp abban rejlik, hogy miközben ötletei tényleg egy féktelenül száguldó fantázia termékeinek tűnnek, a megvalósítást elképesztő fegyelem és figyelem jellemzi. Filmjei feszültsége a rendkívül részletgazdag, kifogásolhatatlan kidolgozottságnak, a lecsiszoltságnak és a professzionális kivitelezésnek a vadul elszállt ötletekkel való ütköztetéséből születik. Kicsit olyan ez, mintha valaki vasmarokkal fogná a gyeplőt egy megvadultan szakadék felé száguldó lovon. Auditív és vizuális orgiájával, kiforralt, önmagát is irónia tárgyává tévő koncepciójával ez a film kiemelkedő darabja az Encounters válogatásnak, a Berlinálé két éve alapított, leginnovatívabb szekciójának.

A film adatlapja a Berlinálé honlapján itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek