Uncharted
2022.02.12.

A Cinema City címkéje tökéletesen leírja, milyen élmény is az Unchartedet nézni: igazi kaland helyett inkább „kalandozós”, akciófilmnek (is) sovány, adaptációnak felesleges. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.

Lassan nem telik el úgy év, hogy ne jelenne meg legalább három-négy olyan film vagy sorozat, melynek alapját egy sikeres videójáték szolgáltatja. Az ok egyszerű: ezek a projektek szinte teljesen kockázatmentesnek mondhatóak (legalábbis anyagi értelemben), hiszen a több millió játékos, plusz a grandiózus látványt kínáló, többnyire akció- vagy kalandfilmes alapokon nyugvó formátumnak köszönhetően a nézettség és a marketingtermékekből nyert profit rendre az éves toplisták előkelő helyére repítik az adott filmet. Pokémon – Pikachu, a detektív, Sonic, a sündisznó (aminek idén jön a második része), Mortal Combat, Need For Speed, Assassin’s Creed: csak pár azokból a fenti állítást igazol kasszasikerekből. 

Ugyanakkor, ha megnézzük az utóbbi tíz év termését, nem nagyon találunk olyan alkotásokat, amelyek meghaladták volna a tisztességes iparosmunka szintjét (miközben a kurrens sorozatok között rengeteg minőségi videójáték-adaptációt találhatunk, lásd Arcane). Ebbe a közegbe, hasonló célokkal érkezett hat évnyi csúszás után az Uncharted, mely a PlayStation egyik legsikeresebb sorozatát (több rész az év játéka címet is elnyerte) veszi alapul, egészen pontosan a negyedik rész (Uncharted 4: A Thief’s End) előzménytörténetével kívánja bővíteni Nathan Drake, a megszállott kincskereső kalandjait. 

Ruben Fleischer rendezése követi a játékok alapvetését: Nate (Tom Holland) bárpultosként dolgozik, emellett lexikonokat megszégyenítő tudással rendelkezik a középkori kalóztörténetekről, mely érdeklődését nagyrészt testvérének, Samnek köszönheti, akiről évek óta nem hallott semmit. Victor „Sully” Sullivan (Mark Wahlberg) egy nap munkát ajánl Drake-nek: meg kell szerezniük egy keresztet, ami elvezethet nemcsak Ferdinánd Magellán 500 éve eltűnt kincséhez, de talán a fiú bátyjához is. Később Chloe-val (Sophia Ali) kiegészülve folytatják a keresést, azonban Santiago Moncadának (Antonio Banderas) és Braddocknak (Tati Gabrielle) is az aranyra fáj a foguk, így a szereplők kontinenseken átívelő küzdelmet folytatnak az értékeket rejtő hajók felkutatása során. Az Uncharted mind a játékokban, mind a kalandfilmekben jól bevált formulát folytatja: adott egy régi, felderítetlen rejtély, melynek megoldásához nemcsak a feladványokkal, hanem a pénzéhes vetélytársakkal is szembe kell nézni, miközben a saját társaidban sem bízhatsz meg igazán. 


Jelenetek a filmből

A játéksorozat nem annyira a sztorival, inkább a változatos játékmenettel, továbbá a karakterek közötti interperszonális viszonyok gondos felépítésével tűnt ki a mezőnyből. Legfőképp Nathan és Sam különleges kapcsolata kerül a középpontba, de ugyanígy fontossá válik az idősebb Sully, aki egyfajta apafiguraként félti Nate-et még felnőtt korában is a kalandoktól, valamint Drake hullámzó szerelmi kapcsolata Elenával. A film ebből a három szálból a középsőt hasznosítja, míg az elsőt inkább előrevetíti, az utóbbit pedig kihagyja. Az Uncharted laza adaptáció, nem is annyira előzmény a negyedik részhez, hanem egy franchise alapozó részeként értelmezhető. 

Az alapjául szolgáló sorozat szinte minden részéből megidéz valamit: van, hogy egy egész pályát átemel (a negyedik rész aukciós balhéja), van, hogy egy karaktert vesz át (Chloe a második és a harmadik részben bukkan fel), vagy kisebb ikonikus jeleneteket forgat újra (a repülős jelenet a harmadik részből). Nem hiányozhatnak az utalások sem: említik Indiana Jonest vagy Jack Sparrow-t, kisebb easter-eggek is színesítik a cselekményt (a játékot fejlesztő Naughty Dog logója egy bőrönd belsejében), továbbá a Marvel-filmekhez hasonlóan az Unchartedről sem érdemes azonnal a mozi kijárata felé indulni, mivel van stáblista utáni jelenet.

Mindez leírva szép és jó: a stáb látszólag nagy odafigyeléssel nyúlt az alapanyaghoz, átülteti a játék szellemiségét a nagyvászonra és közben hihetetlenül látványos és pörgős akciójeleneteit kreatívan koreografálja. De csak látszólag, ugyanis a látványon kívül (ami egy 120 millió dolláros filmtől bőven elvárható) a fent említett aspektusok nem igazán teljesülnek. Pedig a film a híres repülős jelenet után sem lassít, a karakterek folyamatosan mozgásban vannak, egymást érik az akciójelenetek, a szebbnél szebb helyszínek és a vicces(nek szánt) beszólások. Mégis, az Uncharted sokkal hosszabbnak érződik, mint két óra. Események vannak, csak éppen nem tartja őket össze semmi, mivel a sorozat egyik legfontosabb eleme, a karakterdinamika nemhogy nem működik, hanem egyszerűen nincs. 

A film úgy volt marketingelve, hogy Sully egyfajta mentorává válik Nathannek, melyből annyit sikerült betartani, hogy ott van a vásznon, viszont semmilyen érdemleges vagy emlékezetes interakciója nincs Drake-kel. Vagy kínos poénkodás megy, vagy Sam hiányának végtelenül giccses megidézése: semmilyen speciális kötelék nem fűzi egymáshoz a két főszereplőt, a kémia ennek megfelelően csak papíron, vagy a játékból szedett tapasztalatok kivetítésén keresztül létezhet.

Ha már humor, az Uncharted (ebben is hasonlóságot ápolva a képregényfilmekkel) tele van pakolva erőltetett, izzadtságszagú viccekkel. Egy macskás geg például többször is felbukkan, végül a stáblista utáni jelenetben teljesedik ki úgy, hogy már elsőre is inkább kellemetlen, mintsem szórakoztató elem volt. Az Uncharted „poénjai” olyanok, mintha egy harmadikos írta volna őket, de valahogy az egész film ezen a színvonalon szól nézőjéhez. Akció- vagy kalandfilmként sem muzsikál túl fényesen, bár a műfaji elvárások nem túl magasak. 


A képek forrása: MAFAB

Az Uncharted sokszor olyan szinten rugaszkodik el a valóságtól mind átvitt, mind szó szerinti értelemben, hogy azt még a fikció keretein belül is nehezen lehet értelmezni. A már többször említett repülőgépes jelenetben Tom Holland karaktere nem pusztán visszamászik úgy a fedélzetre, hogy közben ketten próbálják megölni, de amint fent van, elüti egy autó, amely teljesen vízszintesen esik lefelé (úgy, hogy egyébként ülnek benne), majd a kocsiról elrugaszkodva ugrik tovább és kapja el (és még mindig a levegőben vagyunk) Chloe-t, aki a verdát vezette. Szőrszálhasogatónak tűnhet egy ilyen filmnél felhozni a realitás kérdését, de bizonyos jelenetek még ebből a nagyon megengedő keretrendszerből is fájóan kilógnak. 

A legrosszabb az egészben az, hogy az Uncharted még csak különösen rossznak sem nevezhető, hiszen tulajdonképpen teljesíti a néző által támasztott minimális elvárásokat. A film bántóan jellegtelen, és sokszor még arra sem képes, hogy legalább az akciójelenetekkel lekösse a figyelmet, ha már a dialógusok vagy a poénok gyengék. Az Uncharted egy teljesen felesleges mozi, amely úgy ülteti át eredetijének háromdimenziós világát kettőbe, hogy közben semmit nem tesz hozzá a sorozat világához, de még az egyszerű szórakoztatás is csak döcögősen, rövid időintervallumokra valósul meg csupán. Ha érdekel Nathan Drake története, akkor azt továbbra is inkább a konzolon érdemes keresni. 

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.

Címkék: Mozipremierek 2022