München / Netflix
2022.02.09.

Robert Harris kémregényéből most nem Polanski forgatott filmet, és ez meg is látszik az 1938-as müncheni konferenciával foglalkozó alkotáson. A feszültséget és a kort ügyesen ábrázoló mű Jeremy Irons alakítása miatt lesz igazán emlékezetes, a többit pedig hozzá lehet olvasni. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.

Hiába is írnak könyvtárnyi tudományos munkát, a történelmünknek mindig is lesznek, maradnak vitatott pontjai, amelyen minden nemzedék elnyammog majd. Áruló volt-e Görgei Artúr, miért ölt valójában Lee Oswald, és valóban megakadályozhatta-e volna a második világháború kitörését Neville Chamberlain, az angolok miniszterelnöke a müncheni konferencián. A válasz függvényeként képzeljük el az idős politikust is: piszmogó pacifistaként, a helyzetből mindent kihozó realistaként vagy naiv idealistaként, aki megpróbált alkudozni az ördöggel, és nem járt sikerrel.

Aki a komplexebb képre kíváncsi, annak David Faber igen alapos és körültekintő könyve adhat válaszokat, ami nálunk 2016-ban jelent meg és a megbékítési politika válságát járja körül München címmel. Ahogy a Sunday Telegraph írta a műről: az európai diplomáciatörténet egyik legmocskosabb eseményének megrendítő rekonstrukciója. 

Aki viszont inkább a fantázia és a fikció felől közelítene, annak Robert Harris-regények filmváltozata adhat támpontokat. A szerző neve messze nem ismeretlen a magyar olvasók és moziba járók előtt, hiszen számos műve olvasható magyarul (köztük a München is). Roman Polanski két filmet is forgatott a műveiből: a Tiszt és kém a Dreyfuss-ügyet tárja fel Georges Picquart ezredes szemszögéből, aki nem sokkal az ügy után kerül a francia hírszerzés élére. A Szellemírónak viszont már nem volt konkrét történelmi háttere, azzal a gondolattal játszott el, hogy mi lett volna, ha a CIA a brit miniszterelnök feleségét szervezte volna be, s így befolyásolta volna.

Mindkét alkotás alapvetően kémfilm volt, ami a thriller elemeit felhasználva bonyolította a cselekményt. Persze Roman Polanski ügyesen felerősítette a könyvek által (főként a Tiszt és kém) feszegetett történelmi dilemmákat és társadalmi kérdéseket, köztük a francia hadsereget átitató antiszemitizmus problémáját. A München is hasonló recept alapján készült: az 1938-as müncheni konferencia körüli eseményekre húz fel egy erősen fikciós szálat, amely megint csak a kémkedés, illetve az ügy hordereje miatt kémmé váló civilek felől közelít.


Jelenetek a filmből

Az angol külügyminisztériumban dolgozó, közepesen fontos hivatalnok, Hugh (George McKay) együtt tanult Oxfordban a német Paul Hartmann-nal (Jannis Niewöhner). Ám a háború előszele, s főként az, hogy Paul hazatérve a nácik lelkes hívévé vált, elsodorta egymástól őket. Történetünk idején viszont a német fiatalember már a hazai ellenállás oszlopos tagja, egy olyan csoporté, amely csak a megfelelő jelre vár, hogy kiiktassa Hitlert. Mivel Hitler az utolsó pillanatban visszakozott, a merénylet kísérlete hamvába holt, így más módon kellene megakadályozni a háborút, a Führer tébolyult terveit. Egy titkos dokumentumot kellene eljuttatni a konferenciára érkező miniszterelnöknek, amelyben Hitler világosan kifejti valós, cseppet sem békés szándékait. Így kapóra jön a régi angol barátság.

Hasonló dokumentum valóban létezett. A Führer 1937-ben a Birodalmi Kancellária egyik novemberi ülésén félreérthetetlenül fogalmazott: „Arra az elhatározásra jutottam, hogy Németország élettérproblémáját legkésőbb 1943 és 1945 között megoldom.” Azt pedig, hogy mit is gondolt élettér alatt, már a Mein Kampfban elég közérthetően elmagyarázta: hódító háborút. Harris regénye csupán annyit tesz, hogy mindezt dramaturgiailag jóval feszesebben adja elő: némi kémjátszmás felütéssel Chamberlain orra alá dugják az ékesszóló bizonyítékot. 

De mit lehet tenni az utolsó pillanatban? Mi állíthatná meg az akaratát szívósan és ellentmondás nélkül végrehajtó Hitlert? Az utókor szemszögéből a naivak még reménykedtek, hogy a józan ész valamennyire hat majd Németország vezetőjére, és készültek a háborúra; az éleslátók, miközben kicsit még reménykedtek, már eleve készültek a háborúra. A kocka tehát már mindenképpen el volt vetve. Chamberlain így is, úgy is báb maradt a sakktáblán, bár a regény és a film ezt a képet megpróbálja árnyalni, és előrelátóbb, ravaszabb politikust farag belőle, aki bár kudarcot vall, mégis megveti a későbbi szövetség alapjait. Úgy győz, hogy közben veszít. (A magyar lélek számára oly ismerős képlet szerint.)

A teóriához meg is találták a megfelelő színészt, Jeremy Irons ugyanis karizmatikus és lendületes alakításával szinte már „rehabilitálja” a más filmek (a Churchill szemszögéből mesélő alkotások, mint például A legsötétebb óra) által kifigurázott, rövidlátó miniszterelnököt. 


A képek forrása: MAFAB

Irons játékához nem is nagyon ér fel senki: McKay ügyesen, de messze nem áttörően alakítja a muszáj Herkulesként az események közepébe sodródó, a bátorságát lassan megtaláló hivatalnokot. Jannis Niewöhner világmegváltó elszántsága és eltökéltsége viszont sokszor túllő a célon, néha már paródiába illő. A legbántóbb viszont a Hitlert alakító Ullrich Mathes, aki olyan élethű, mintha csak egy panoptikumban állították volna ki. Visszasírjuk Bruno Ganz félelmetes alakítását. Más kérdés, hogy A bukásban Mathes maga is remekül alakította a csontig elkötelezett propagandaminisztert, Goebbelst. Úgy tűnik, az előrelépés nem tett jót neki.

A München fikciós történelmi film, amely konkrét események kapcsán töpreng el a már eddig is megfogalmazott dilemmákon. Újakat nem fogalmaz meg, ám a kort viszonylag ügyes kézzel ábrázolja, és a feszültség felépítésében és fokozásában sem fog mellé. Persze azért megnéztük volna, hogy Polanski mit kezd a nyersanyaggal. Christian Schwochow ugyanis (bár Uwe Tellkamp nagyívű regénye, A torony megfilmesítésével elévülhetetlen érdemeket szerzett) ebben a filmben jobbára csak a rutinját csillogtatta meg. 

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.

Címkék: Netflix 2022