Annak ellenére, hogy a fájdalom teljesen megőrjíti Scherer Péter karakterét, a színész oly módon próbálja meg leplezni a benne fokozódó halálfélelmet és a fájdalom szülte elviselhetetlen érzetet, hogy még véletlenül se fájdalom, szenvedés vagy akár szétesés kerüljün a színpadi reprezentáció fókuszába, hanem humor, laza elegancia és jókedv. Ezért háttérbe szorul az a brutális fájdalom, amiről Karinthy alakja mesél nézőjének, mintha narrációk végeláthatatlan sorába burkolnák a diagnózist, csak ne kelljen tudomást venni róla. Az előadás megidézi a füstös kávéházak és lokálok hangulatát, ahol kevés a fény, és két ital között tekintetünk megakad a sarokban meghúzódó zongoristán és partnerén, vagy a fehér csészéből kávét szürcsölő Karinthy Frigyes alakján.

 

A Scherer Péter által rendezett Utazás a koponyám körül előadás az azonos című Karinthy-regényből született. A betegségmemoárt a Nézőművészeti Kft. a B32 Galéria és Kultúrtérben mutatta be, ahol alkotó és néző a kamaraterem intim környezetében utazik. A végtelenül egyszerű díszlet mindössze egy székkel kiegészülő asztalból áll, amelyet kopottas rozsdabarna perzsaszőnyeg emel ki, valamint egy álló fogasból, egy fekete tárcsás telefonból, meg egy szintetizátorból. A tárgyak feltehetően a múlt század – ez alól kivétel a szintetizátor –, az író korabeli világának egyes rekvizitumait illusztrálják, de jelenlétük csupán kiegészíti, atmoszférával telíti a színészek játékát, ahogyan az időnkénti térfestő piros, illetve kék reflektorok színei is. Ugyanez igaz a jelmezekre is: a bárénekesnőt alakító Parti Nóra sötét, elegáns, húszas-harmincas éveket idéző jelmeze és a bárzongoristát játszó Marton Róbert világos szmokingja ugyanezt a hangulatot erősíti.

 

Scherer Karinthyja leépülése közben félelmét és kiszolgáltatottságát humorral próbálja leplezni. A színész arcjátékának rezdüléseiből szépen kottázható a betegségtől érzett rémület és tehetetlenség. Gesztusrendszerének dinamikája is veszít erejéből, ahogy fokozatosan tudatosodik benne a tumor jelenléte. Bár változik a színész karaktere, hiszen leépül, a drasztikus változást mégis főként a szöveg idézi elő. Erre reagál a test, és nem fordítva, nem a test leépüléséből fogalmazódik meg verbálisan a fájdalom.

 

A két színész (Parti Nóra és Marton Róbert) kiegészíti Scherer játékát – hol Karinthy történeteinek fontos szereplői, mint az agysebész-professzor Olivecrona, vagy a felesége, Böhm Aranka, hol pedig lokálhangulatot idéző előadóművészekként betétdalokkal enyhítik Frigyes fájdalmát. A zongorista és bárénekesnő kettőseit Karinthy alakja mindig kívülről szemléli. Ezekben a jelenetekben Scherer a nézők közé ül, s mint egy visszatérő látomást előhívja saját tudatából a pazar ékszereket viselő, sötét ruhás, éneklő női alakot. Ezek a jelenetek menekülési alternatívák, melyek során pár másodpercig megszűnik a főszereplő halálfélelme, és rettegése attól, hogy a tumor teljes mértékben megváltoztatja az addig megszokott életét.

 

A három színész összjátéka visszaadja a betegségmemoár humorát – mindez jól mérhető a nézők oldott hangulatán, nevetésén –, és szó szerint életre kelti, testet kölcsönöz a Karinthy-szövegnek. Ám közben felmerül az a kérdés, hogy a színrevitel milyen eszközöket vet be annak érdekében, hogy frissességet leheljen a történetbe. Hiányérzet van bennem, mert annak ellenére, hogy egy leépüléstörténet, majd rehabilitáció bontakozik ki a nézők előtt, nem érzékelhető a tét: mit veszíthet Frigyes, ha nem műtik meg? Elveszítheti a bárénekesnő és zongorista nyújtotta és oly gyakran visszatérő kéjben tobzódó atmoszférát? Netán a pogácsával megkínált ismerősök hadát? Az interaktív jelenet – Aranka pogácsával kínálja a nézőket, akik a beteglátogatókat személyesítik meg – nem vált ki mélyebb együttérzést a beteggel, nem kerülünk közelebb a lábadozó érzéseihez.

 

Karinthy drasztikus le- és felépülése és hallucinációi végül nem tudnak megfelelően kibontakozni a produkcióban. Ennek oka pedig az, hogy mindez az előadás szövegében történik csak meg, nem pedig a színészi gesztusokban. Bármilyen abszurd is a műtőbeli jelenet – amelyben Scherer Karinthyja egyszerre fekszik az orvos keze alatt és szemléli kívülről saját helyzetét – a brutális fájdalom nem válik a néző számára átélhetővé.

 

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.