A rangos nemzetközi díjak, és mindenekelőtt a 2018-as, ám a Svéd Királyi Akadémia körül kirobbant botrányok miatt csak 2019-ben kiosztott – Olga Tokarczuk szavaival élve „furcsa” – irodalmi Nobel-díj értelemszerűen ismét ráirányította a magyar olvasók és a kiadók figyelmét az írónő prózájára, emellett talán pozitív fordulatot is hozott az írónő magyarországi recepciójában. Pontosabban gyakorlatilag újraindította azt. Pedig Tokarczuk fogadtatása kedvezően indult nálunk, annak ellenére, hogy első regénye, Az Őskönyv nyomában (Bp., Európa, 2000., ford. Mihályi Zsuzsa, lengyelül: Podróż ludzi Księgi, Warszawa, Przedświt, 1993.) az eredeti megjelenéshez képest hét évvel később jött ki, és az időbeli csúszást a következő kötetek is inkább csak növelték.

 

Kevésbé ismert tény, hogy Tokarczuk valójában költőként és álnéven írt elbeszélésekkel kezdte alkotói pályáját. Ő maga nem szívesen beszél legkorábbi írásairól, de néhány éve egy fiatal lengyel irodalmár előásta és megjelentette ezeket az első, monografikus igénnyel Tokarczuk munkásságának szentelt kiadványban. (Światy Olgi Tokarczuk, pod red. Magdaleny Rabizo-Birek, Magdaleny Pocałuń-Dydycz, Adama Bieniasa, Rzeszów, Wydawnictwo Uniwersytetu Rzeszowskiego, 2013.) A valódi írói debütálást Az Őskönyv nyomában című regény jelenti, melynek sikere szorosan kapcsolódik az 1989-as rendszerváltással egy időben kibontakozó irodalmi korszakváltáshoz. A prózapoétikát, az irodalom feladatáról, mibenlétéről való gondolkodást és az irodalmi intézményrendszert egyaránt érintette ez a folyamat, mely végsősoron a fikciós próza visszatérését, új témák megjelenését eredményezte. Az irodalmi élet kettős felosztása hivatalosra és földalattira – ehhez járult még harmadik elemként az emigráció irodalma –, valamint az ezzel járó szerzői stratégiák az új körülmények között már nem voltak értelmezhetők, megszűnt a cenzúra, az állam szerepét a piac törvényei vették át, számos új könyvkiadó és folyóirat alakult, az alkotók előtt megnyíltak a pályakezdés és a promóció új lehetőségei. Bár Tokarczuk nevét az ekkor induló fiatal író-költő nemzedékhez szokás kötni, ő maga is hangsúlyozza, hogy egyik szerzői csoportosuláshoz sem tartozott.

 

Mára világosan látszik, hogy közülük ő érte el a legnagyobb sikert, azonban a kilencvenes években ez még korántsem volt egyértelmű. Az Őskönyv nyomában című regényét az olvasóközönség pozitívan, a kritika azonban vegyesen, sőt esetenként kifejezetten fanyalgással és távolságtartással fogadta. A megismerés lehetetlenségét tematizáló regény népszerű műfajokkal és intertextuális utalásokkal játszó pastiche, melyben egy titkos társaság a 17. századi Franciaországban expedícióra indul az abszolút igazságot rejtő Könyvek könyve megtalálására. A hiábavaló vállalkozás azonban egyúttal az ezoterikus hagyomány felől is értelmezhető, hiszen a regény főhőseit a tarotkártya alakjai és szimbolikája ihlették.

 

Tokarczuk pszichológiát tanult a Varsói Egyetemen, egy ideig dolgozott terapeutaként. Korai regényei nagy mértékben merítenek ennek az időszaknak a tapasztalatából és a jungi pszichológia fogalomkészletéből, illetve azzal összefüggésben a klasszikus és a keleti mitológiákból. Szemléletes példa erre az Őskor és más idők (Bp., L’Harmattan, 2012, ford. Körner Gábor, lengyelül Prawiek i inne czasy, Warszawa, Wydawnictwo W.A.B., 1996.) című regény, melyet ugyan gyakran neveznek mágikus realistának is – a cselekmény középpontjául szolgáló mitikus falu, Őskor sokakban a latin-amerikai próza klasszikusait idézte fel –, a címke azonban többet fed el, mint amennyit megmutat a rendkívül sokrétegű szövegből. 

 

Jung hatása legmarkánsabban a következő alkotói korszakot indító és a valódi kritikai sikert elhozó mű, a Nappali ház, éjjeli ház (Bp., L’Harmattan, 2014., ford. Körner Gábor, lengyelül Dom dzienny, dom nocny, Wałbrzych, Ruta, 1998.) szövegén érződik, melynek első kiadása még Tokarczuk saját könyvkiadójánál jelent meg. Nehéz regényről beszélni, hiszen az egyes szám első személyű elbeszélést szüntelenül különféle, hosszabb-rövidebb beékelt történetek, alapítómítosz és apokrif legenda, álomleírások vagy éppen furcsa receptek szakítják meg, a kulcsot a szöveghez egyrészt a lengyel barokk kedvelt műfaja, a silva rerum, másrészt a beavatásregény fogalma jelenti. Volt olyan színházi adaptáció, amely éppen ezt a jellegzetességet kihasználva, a műből csak egy szakaszt, a helyi néphagyomány által szentként tisztelt Kümmernis – leegyszerűsítve nevezzük így – misztikus nemváltásának történetét dolgozta fel. A cselekmény egy képzeletbeli alsó-sziléziai településen álló régi ház története, valamint a névtelenségben maradó narrátor-főhősnek a szomszédjával, egy archetipikus jegyekkel felruházott idős asszonnyal folytatott beszélgetései köré szerveződik, melyek során az egyszerre konkrétan létező és szimbolikus jelentéstartalmú térhez kapcsolódóan feltárul a régió német múltja, mely egészen a rendszerváltásig tabutéma volt Lengyelországban.

 

A Nappali ház, éjjeli ház magyarországi megjelenésekor gyakorlatilag szinte visszhangtalan maradt, pedig a címnek érdekes magyar vonatkozása is van: 1996-ban a Nappali ház folyóiratban jelent meg Tokarczuk Szobák című novellája és Pálfalvi Lajos szerint a folyóiratcímben rejlő asztrológiai többletjelentés kelthette fel az ezoterikus szimbolikát műveiben gyakran alkalmazó írónő figyelmét, inspirálva következő regényének címadását. Ezután évekig úgy tűnt, hogy a magyar kiadók nem látnak potenciált műveinek kiadásában. Szokták mondani, hogy az úgynevezett kis irodalmak magyarországi jelenlétét és recepcióját a lelkes fordítók tartják életben. Ez esetben is így volt, hiszen míg az újabb könyvek fordításai hiányoztak a magyar könyvpiacról, addig különböző irodalmi folyóiratokban, lépést tartva a lengyel irodalmi élet eseményeivel, rendszeresen jelentek meg novellák, esszék vagy részletek az újabb Tokarczuk-regényekből.

 

A Nappali ház, éjjeli ház mellett még több más Tokarczuk-regény és novella játszódik – a lengyel irodalomtörténet terminológiája szerinti – szűkebb hazájában, Alsó-Szilézia tájain, melyhez személyes szálak is kötik. Az E. E. című regény (E. E., Warszawa, Państwowy Instytut Wydawniczy, 1995.) egy lengyel-német családból származó fiatal lány – őt takarja a címbéli monogram – különös felnövéstörténetét helyezi a középpontba. Az I. világháború előtti Wrocław, azaz a német Breslau látszólag csak a cselekmény hátterét adja, a helyszín- és korszakválasztás azonban mindenképpen gesztusértékűnek tekinthető, amennyiben kifejezi az új írógeneráció igényét a lengyel múlt gyökeresen más szemszögből történő megközelítésére. 

 

A William Blake versére utaló Hajtsad ekédet a holtak csontjain át című (Bp., L’Harmattan, 2019., ford. Körner Gábor, lengyelül Prowadź swój pług przez kości umarłych, Kraków, Wydawnictwo Literackie, 2009.) ökológiai thrillernek is ez a vidék a helyszíne, melyet a szerző saját bevallása szerint a Jakub könyveihez végzett kutatás közben úgymond kikapcsolódásként írt. Sőt, az Agnieszka Holland által rendezett rendkívüli látványvilágú filmadaptációt is helyben forgatták, helyi lakosok bevonásával, a film bemutatójára is a helyi moziban került sor. A könyv egy populáris műfaj, a bűnügyi történet kliséit alkalmazva és azt sűrű asztrológiai utalásokkal átszőve szól égetően aktuális, ugyanakkor örök etikai kérdésekről: az embernek a természethez való viszonyáról és az öléshez való jogáról.

 

Tokarczuk írói nyelve látszólag könnyen fordítható, klasszikus és letisztult próza, ritkán él nyelvi játékokkal – ugyanakkor szoros szövet, amelyben minden apró részletnek jelentése és jelentősége van. A magyar nyelven legutóbb napvilágot látott Nyughatatlanok (Bp., L’Harmattan, 2021., ford. Hermann Péter, lengyelül Bieguni, Kraków, Wydawnictwo Literackie, 2007.) esetében kétségkívül a cím jelenthette a legnagyobb fordítói kihívást, az eredeti lengyel szó egyszerre utal egy pravoszláv szektára (kortárs képviselőiket menekvőknek nevezi a magyar szövegváltozat), akik hitük szerint csak úgy kerülhetik el, hogy a gonosz hatalmába kerítse őket, ha állandóan mozgásban maradnak. De a lengyel anyanyelvi beszélő sem rögtön erre asszociál, hanem elsőre inkább a földrajzi terminológiában használatos pólus kifejezésre vagy például a futni igével való rokonságra. A régiségben ez a szó személyre vonatkoztatva vándort vagy zarándokot is jelenthetett. Az önéletrajzinak tűnő szálakat tartalmazó szöveg az utazás toposzát, kulturális jelentéstartalmát, az úton levés mint létállapot és világértelmezési stratégia tapasztalatát, a globalizált világ kortárs nomádjainak életmódját járja körül. Mikro- és makrovilágok, távoli tájak térképei és anatómiai felfedezések kerülnek egymás mellé, mindeközben a fizikailag megtett út elkerülhetetlenül belső utazássá is válik. A megismerés szükségszerűen töredékes voltát illusztrálandó, Tokarczuk folytatja a Nappali ház, éjjeli házból ismert narrációs technikát, ám még jobban darabjaira szedi a hagyományos értelemben vett történetszövést. Itt már szinte teljesen hiányzik az egységes, lineárisan megragadható cselekmény, egyfajta irodalmi patchworkkel van dolgunk, mely térben és időben szabadon közlekedő – mondhatni szüntelenül mozgásban lévő – rövid elbeszélésekből, filozofikus eszmefuttatásokból és útijegyzetekből épül fel.

 

Olvashatjuk a Nyughatatlanokat olyan műként, melyben Tokarczuk Az Őskönyv nyomában fő motívumához fordult vissza és írta azt újra másfajta megközelítésben, de még inkább igaz ez az állítás a Jakub könyvei (Księgi Jakubowe, Kraków, Wydawnictwo Literackie, 2014.) esetében, ahol nem csupán az utazás témája bukkan fel ismét, hanem már a címe kapcsán is párhuzamba állítható a debütáló regénnyel.

Hét évnyi kutatás és írói munka nyomán született meg az eredetiben közel ezer oldalas, a szerző célkitűzése szerint a Sienkiewicz-művek sematikus és leegyszerűsített ábrázolásmódjával polemizáló történelmi nagyregény. A sok szálon futó történet Jakub Frank, egy 18. századi eretnek zsidó mozgalom vezetőjének ellentmondásos, egyszerre karizmatikus és abuzív álmessiási alakjáról – melyet kizárólag a környezete, a hívek és ellenségek szemén keresztül látunk –, és az általa alapított szekta további sorsáról szól. Utóbbi azért is izgalmas, mert Adam Mickiewicznek, a lengyel romantika kulcsfigurájának művészetére és gondolkodására és ezáltal a lengyel messianizmus eszméjére tudhatóan hatással volt a frankizmus. Tokarczuk zsidó misztika iránti érdeklődése alighanem ebben a művében bontakozik ki a legsokrétűbb formában, egyfajta szintézisét adva a korábbi művekben fellelhető motívumoknak. A könyv első lengyel kiadását az illusztrációként szolgáló régi metszetek, térképek, misztikus ábrák, valamint a fordított sorrendben induló oldalszámozás, mely egyszerre utal a héber nyelvű szent könyvekre és a Frank által terjesztett „kifordított” hitelvekre, könyvtárgyként is különlegessé teszik. Kérdés, hogy a Körner Gábor fordításában már készülő magyar kiadás mennyit vesz majd át ebből, mindenesetre reméljük, hogy a magyar olvasók mihamarabb a kezükbe vehetik a művet.

 

Tokarczuk témaválasztását és formai megoldását tekintve mindig megújulni képes, legmélyebb rétegeiben azonban mégis változatlan prózája valószínűleg újabb fordulóponthoz érkezett. Legutóbbi szépirodalmi kötete, a magyarul is olvasható Bizarr történetek (Bp., Vince, 2019., ford. Petneki Noémi, lengyelül Opowiadania bizarne, Kraków, Wydawnictwo Literackie, 2018.) az ismerős témák mellett már új tájékozódási irányokat jelez, és ha hihetünk lengyel kiadója ígéretének, akkor nemsokára megtudhatjuk, merre viszi írói útja a Nobel-díj után.