Fischer Ádám szavai jutnak eszembe, akit pár éve éppen a Varázsfuvola bécsi dirigálására kértek fel: „kívánhat egy karmester ennél többet…?” És kívánhat egy zongoraművész annál többet, mint hogy a bécsi Musikverein Aranytermében saját bérlete legyen? A Schiff-ciklus első eseményén Schiff András szólistaként és karmesterként saját zenekarával, a Cappella Andrea Barcával lépett fel, két Mozart-versenymű (K. 271, 595), valamint Schubert tündéri 5. szimfóniája volt a műsoron. És igen, Schubert-szimfóniát dirigálni Bécsben…

 

Schiff András (Fotó: Nadia F. Romanini / EMC Records)

A Cappella Andrea Barca nemcsak szellemében, de összetételében is Végh Sándor legendás Camerata Academica Salzburg együttesének örököse. A tagok nagy része a Végh-korszak zenekarában játszott és/vagy Végh-növendék volt, Schiff zenész- és harcostársai a Mozart-zongoraversenyek összkiadás-felvételének idejéből, amire a zongoraművész máig nosztalgiával gondol. „Végh halála után már nem is akartam ezeket a versenyműveket játszani, annyira felejthetetlenül jó volt ez a közös munka… De aztán a művek szeretete győzött…” – vallotta Schiff Stephan Pauly mikrofonja előtt a Musikverein beharangozó interjújában.

 

Ha zongorázás közben Schiff vezénylési stílusa nem is annyira letisztult, mint „főállású” karmesterkollégáié, gesztusainak skálája a nagyvonalútól a tűpontosig terjedően egyértelműen sokat közvetít zenészei felé. Nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, azaz a hangélmények összehasonlításának, és újrahallgattuk az 1995-ös felvételeket (Camerata Salzburg/Végh/Schiff/DECCA). Meghökkentően más arányokkal találkoztunk – a szólista ott sokkal „közelebb”, premier planban szólt, a fúvósszólók minden franciás csillogásuk mellett jobban beleolvadtak a zenekari egészbe. Stúdiótechnika nélkül a világ egyik legjobb akusztikájú koncerttermében az Andrea Barca hangzása most elsősorban bársonyosságával, szépen lekerekített frázisvégeivel ragadta meg a hallgatót, a tempók feszesek, élénkek voltak, bár a belépésekben-végekben nem a ma szinte kötelező felturbózott, csillogó pontossággal.

 

Két különböző korszakból származó zongoraverseny keretezte a november 3-i műsort, és ha a K. 271-es Jenamy concerto nem mutatná teljes fegyverzetében a 21 éves Mozartot (aki ekkor már bőven túl volt a K. 201-es szimfónia és hegedűversenyek komponálásán), azt hihetnénk, a műfaj egyfajta fejlődéstörténetét követhetjük nyomon egy korai és a műfajban utolsó darab meghallgatásával. Nyilván vannak határozott különbségek az 1777-ben és az 1791-ben keletkezett két concerto stílusa között – fúvósok létszáma és szerepe, a kontrapunktika, a késői művekre oly jellemző végletes kidolgozottság és dramma giocoso hatások –, de a Jenamy maga is már minden korábbi műfaji konvenciót megszegett.

 

Schiff Mozart-interpretációjáról valahogy az jutott eszünkbe, hogy a zeneszerzőnek ritkán lehetett ilyen komoly és intelligens szószólója. Zongorázása mindvégig tökéletes – ezt minden zongoristától elvárhatjuk, aki a billentyűs repertoárnak ezekkel a csúcsaival foglalkozik – hajlékony és nagyon érzékeny, de muzikalitása, hangulatteremtő képessége egészen rendkívüli. Nehéz lenne akár egyetlen tételt is kiemelnünk, vagyis mégis. A ráadásként játszott h-moll fantázia (K. 540), ez a ritkán hallható, grandiózus és mégis intim darab megdöbbentő, különleges fénytörésben utalt vissza a K. 595-es zongoraverseny-hattyúdal szerzőjére. „Der Dichter spricht”-érzés.

 

A zongorista Schiffnek jól áll Mozart, és jól áll Bach, ezt a koncertszervezők is jól tudják. Ahogy telnek az évek, érik a karrier, ő nem szélesíti, hanem szűkíti a repertoárját – ezt a félig-meddig viccesnek szánt észrevételt saját maga tette említett interjújában, amikor kicsit meglepődve számba vette, hogy manapság mi mindent nem játszik (már).

 

Jobban belemélyedve a Musikverein éves műsorába feltűnt, hogy a 2021-22-es évadban Schiff Andrással mint rezidens művésszel számolnak: november és június között nem kevesebb, mint nyolc alkalommal lép a ház színpadaira, különböző sorozatok, ciklusok (köztük a saját bérlet), tematikák főszereplőjeként. Átfogó Schiff-portréról van szó: hallhatjuk zongorázni és vezényelni a fentebb tárgyalt november 3-i Mozart-Schubert műsorban, egy teljes Schubert-dalest keretében (Robert Holl basszista mellett), Jevgennyij Kiszin négykezes és kétzongorás partnereként, az isteni Cecilia Bartoli társaságában (olasz inspirációjú klasszikus dalokkal), a Berlini Filharmonikusok szólistájaként (Brahms 2. zongoraverseny, Petrenko), fiatal zongoraművészek bemutatkozásának mediátoraként, végül Bachot játszani, a Wohltemperiertes Klavier két kötete előadójaként – mi sem kerekíthetné le szebben júniusban a Schiff-projektet, mint Bach, művészetének alfája és omegája.