Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

BOHÓZATI SZAKIK

Line Knutzon: Mesteremberek / Katona József Színház
2021. okt. 25.
A hazatérő férfi siet a mellékhelységre, ahol sürgős dolga van – és csak jókora spéttel veszi észre, hogy a WC fala teljesen hiányzik, mivel elbontották a mesteremberek. Kocsis Gergely tekintete szavakkal leírhatatlan; a nézőtér fuldoklik a nevetéstől. Talán nem túlzok, ha azt írom, hogy elsősorban ez indokolja a Mesteremberek Katona József színházi bemutatóját. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Keresztes Tamás, Szirtes Ági
Keresztes Tamás, Szirtes Ági
Line Knutzon darabjában, a Mesteremberekben egy értelmiségi/művész házaspár nyugodt, szép otthonra vágyik. Illetve Alice, a feleség vágyik erre, Manfrednak, a zenész férjnek mindegy az egész, így bármit ráhagy az asszonyra. Ám az építkezés befejezésének határideje mindig módosul, mindig elromlik valami, vagy talál valaki egy újabb hibát, más problémák sosem oldódnak meg – viszont újra és újra fizetni kell. A mesteremberek részben kontárok, részben csalók, esetleg csalók és kontárok is, élükön az építésvezetővel, aki a házból folyamatosan kilopott anyagot más építkezésekre hordja. Egyetlen becsületes és hozzáértő szaki jelenik meg csak a színen – neki viszont senki nem hisz, így gyorsan el is zavarják. A dráma kétségkívül élettapasztalatokból merít (alighanem mindannyiunk tapasztalataiból), de ezeket nem realisztikusan dolgozza fel, hanem alapvetően bohózati síkon tálalja. Aztán az első rész végén jön a váratlan fordulat, amikor az egyik „mestert” Manfred véletlenül megöli, s a holttestét nejével közösen eltünteti. Innen a darab és előadás akár el is emelkedhetne egy vadabb, szürreálisabb, abszurdabb stílus mentén (hasonlóan Knutzon másik, magyar színpadokon többször is bemutatott drámájához, a Közeleg az időhöz) – de ez nem következik be: a második felvonásban csupán egy morbidabb, feketébb humorból építkező bohózatot látunk. Noha a mesteremberek egyre fogynak  – a gondatlanságból elkövetett emberölést hirtelen felindulásból elkövetett emberölés, azt pedig előre megfontolt gyilkosság követi -, de a hangsúly továbbra is a szituációk humorának kiaknázásán van.
 
Pelsőczy Réka, Kocsis Gergely
Pelsőczy Réka, Kocsis Gergely
Amit a Katona József Színház társulata kétségkívül színvonalasan és ízlésesen valósít meg. Máté Gábor rendezése nem törekszik arra, hogy felülírja a bohózati helyzeteket, és arra sem, hogy a második felvonásban szürreális rémálomba vagy abszurdba fordítsa az előadást. (Az az ötlet, ami talán ebbe az irányba mutatna – a második felvonás gyarapodó számú táncoló szellemei – inkább csak arra szolgál, hogy az átdíszletezés idejét ki lehessen tölteni.)  Máté precízen élezi ki a helyzetkomikumot – akkor is, amikor A miniszter félrelépre emlékeztető hullarejtegetést játszanak hosszú ideig a szereplők, és akkor is, amikor sokadszorra kell azon nevetnünk, hogy valaki megbotlik a nem létező bejárati lépcsőnél. Emellett olyan teátrális ötleteket tesz hozzá a játékhoz, amelyek valamelyest összetettebbé és változatosabbá teszik a szöveg humorát. E törekvés éppúgy látható a baráti házaspár látogatásainak jeleneteiben – az egymástól nyilvánvalóan elhidegült Margrete és Karl pontosan ugyanazokat a történeteket meséli párhuzamosan, csaknem ugyanazokkal a szavakkal, ám mondataik széttartanak, mintha folyamatosan vitatkoznának -, mint a lakás szétbontásának látványos humorú megmutatásakor. Cziegler Balázs díszletében amúgy is ötletesen keveredik a valódinak látszó és a hangsúlyosan színházi anyag: a csillár például távolról valóságos antik darabnak tűnik, míg az elbontandó fal papírból van. 
 
Fotók: Forrás: port.hu
Fotók: Róde Péter. Forrás: port.hu
A színészek természetesen nem építenek bonyolult karaktereket és nem ábrázolnak pszichológiai folyamatokat, hanem a tipizált alakokat, sablonokat egyénítik. A kisebb szerepeket játszók a karakter domináns vonását nagyítják fel. Lengyel Benjamin (Harbror) ártatlanul ábrázattal mutatja a figura nyelvi elszigeteltségből fakadó értetlenségét, Tóth Zsófia Karolája zavartalanul, a kaotikus helyzetre nem reagálva intézi magánügyeit, Vajdai Vilmos Marekja pedig pillanatok alatt leveti az értetlenség álarcát, ha hasznot szimatol. Keresztes Tamás (Beckmann) kitömött, monotonul motyogó munkakerülője már első megjelenésekor élénk derűt kelt, a színészi bravúr az, hogy az egysíkú figura sosem válik unalmassá. Velük szemben a becsületes szakit játszó Bezerédi Zoltán elhitető erővel képviseli a színtiszta normalitást, ami itt teljesen környezetidegen, azaz abnormális viselkedés. Nemcsak a mesteremberek között, hiszen Rajkai Zoltán és Pelsőczy Réka egymással semmilyen érzelmi kapcsolatot nem ápoló, a látszatra sem túlzottan ügyelő házaspárja vagy Szirtes Ági jogi tanácsokat osztogató, a helyzet abszurditására alig reflektáló anyafigurája sem tereli a helyzeteket a köznapi természetesség felé. A főszereplők több vonásból építkeznek: Bányai Kelemen Barna (Glen) előbb simlisnek, majd simlis kontárnak, majd egészen pofátlan csalónak mutatja a munkavezetőt, Ónodi Eszter (Alice) először érthető vágyként ábrázolja a nő ragaszkodását az új otthonhoz, ami szinte végtelenné növeli türelmét is, majd igen szórakoztatóan mutatja, ahogy a vágy szinte monomániává válik, a szétfoszlása pedig reflektálatlan bosszúvágyhoz vezet. Az abszurdhoz legközelebb álló Kocsis Gergely (Manfred) pedig egy olyan elcsigázott művészt játszik, aki csak nyugalmat szeretne, s ennek érdekében kénytelen sorozatgyilkossá válni…
 
Bár kétségtelenül érdekes látni, hogyan építkeznek a Katona színészei a szokottnál értelemszerűen szűkebbre szabott eszköztárból, a produkció humorának elsődleges forrása mégis az eseményekre reflektáló színészi gesztus, mimika, hanghordozás. A néző egy ideig várja a fordulatot, azt, hogy az előadás kilép önnön medréből, esetleg többet jelent önmagánál, majd ráébred: a Mesteremberek nem arról szól, hogyan lesz a Katonában egy bohózatból valami más, hanem arról, milyen az, ha a Katona színészei bohózatot játszanak. És konstatálhatja, hogy nem rossz mulatság ez, majd empatikusan gondolhat azokra az alkotói nyilatkozatokra, mely szerint a pandémia után (vagy közben?) a nézőknek szórakozásra van szükségük. És egyúttal remélheti, hogy e feladatot a színház ezzel le is tudta.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek