Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A FALVÉDŐ ÁRNYÉKÁBAN

Alföldi Róbert – Vári Bertalan: Frivol / Átrium
2021. okt. 25.
Lényegében hírszínházi esemény ez a Vári Bertalan által koreografált, Alföldi Róbert által rendezett, s a Varidance Társulattal együttműködésben létrejött produkció. Először bizonytalankodik, aztán fölébred tőle az ember. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
A hajdani kisvárosi ünnepségek elengedhetetlen műsorszáma volt valami néptánc, aminek még az édeskés, fojtó illata is megmaradt bennem. Színpadra lépés előtt tudniillik a kisebb lánykáknak is kifestették a száját, s akkor még minden rúzs-rudacskát egyformára szagosítottak. Ha épp nem táncoltam, s nem kellett félni, hogy a szegedi papucs leröpül a lábamról, elnézegettem a föntiek lemerevedett arcát, mert tudtam, hogy ők is ismerik a „mester” vagy a tanárnéni fölcsattanó hangját: „Moso-lyog!” Ezeket a táncokat jobb volt csinálni, mint nézni. Csak később láttam olyan bemutatókat, ahol már nem a szereplés kábasága merevítette a derekakat. Aztán, mint néző, ahhoz szoktam hozzá, hogy a színpadi néptánc mifelénk minden esetben rituálé, valamely szent dolognak a megismétlése, közös boldogulásunk érdekében. Hogy így jó a jó, s hogy ez a rendhez a minta. 
 

Most is így indul a játék. Áldást kérő ének hangzik, összebújva énekelnek a népek odafönt, a közös kereszt alatt. Jöttek az otthoni falvédők alól, amiken nyomtatva vagy hímezve, ott áll a tanítás: „Hol hit, ott szeretet, / hol szeretet, ott béke, / hol béke, ott áldás, / hol áldás, ott Isten,/ hol Isten, ott szükség nincsen.” No, de vannak elkerülendő dolgok, jelzi az atya mozdulata. Undorral emel magasba egy könyvet, amit egy behozott méretes darálón ünnepélyesen és győzedelmesen ledarálnak. Ezt követően a táncetűdök végigvisznek bennünket az évkör jeles napjain, az emberélet pár fordulóját is érintve. Nem eltagadva, hanem hangsúlyozva azt a tényt, hogy mint ahogy azt számos kiváló tanulmány is írja, sok szakkönyv is mutatja, Erósz a folklórban is biztonsággal ül a maga trónján, ha jelképekbe rejti is magát. 
 
Az első percek elbizonytalanítanak. Ezek a népi ruhába öltözött alakok szokatlan arcokat vágnak, groteszk mozdulatokat tesznek, hirtelen egyénekké válnak. Hová megyünk? Mi lesz ez? Tánc? Vagy színház? Jókedvű jelenetek jönnek, kukoricafosztás során a lányok a csöveket becézgetik, s nevetve dörzsölik le róluk a szemeket, hogy pajzánkodásra még mindig megfelelő, vörös csutkák maradjanak csak belőlük. Férfiak jönnek, szabályosan megszólaltatott, másra gondolni kényszerítő, dürrögő köcsögdudákkal, majd a lányok söprűi tesznek rendet. Ez eddig ismerős, a közeg és a szerveződő esemény jól tűri egymást. Ám hamarosan létrejön egy olyan helyzet, aminek a motorja nem azonos az egymással versenyző férfiak párbajfeszültségével. Először csak egy sercegő pillanat erejéig értjük meg, hogy a szemben álló két fiatalember valami eddig ismeretlen, náluknál nagyobb hatalommal találkozik éppen, s meg is ijed attól, istenesen. 
 
Jelenetek az előadásból
Jelenetek az előadásból
A következőkben férfiak és nők közös jeleneteit látjuk. Kölni helyett szódavízzel vagy vödörrel locsolkodó ittas fickók és menekülő asszonyok között fel-feltűnik egy megnyomorított vagy felcsinált lány, vagy egy helyét nem találó, „táskás gyüttment”. Mint ahogy a hagyma rétegei egymásra simulnak, úgy rakódik össze a jelenetekből maga a vizsgált élmény: mit kezd a falu vagy a városka egy férfiba szerelmes fiúval, vagy egy leányt választó nővel. Ha békén hagyják a falut, előfordulhat, hogy befogadja őket. De mi lesz azzal, aki nőnek tudja magát, de férfinak született, vagy fordítva? 
 
Az előadás egyik legszebb része, amikor a magával küszködő alakot, egy rebbenő csuklómozdulatú férfit, „ahogy kell”, szabályosan beöltöztetnek asszonyi ruhába. Pető Kata, aki a ruhákat kicsiny jelekkel beszélő jelmezekké képes alakítani, itt, a sorban aláhulló, keményített fehér alsókra egy orgonalila szoknyát adat, s a magát megadó emberre a kalocsai szomorúhímzés egyik kötényét erősítik. Bántalmazó férfiak, elnémított vagy menekülő asszonyok, és az irgalmat nem ismerő közeg más figurái később, mint egy mesében, párt választanak, megszelídülnek. Helyrezökkenni látszik a világ. Már nem érdekes, hogy miképpen álltak össze a párok. „Szivárványcsaládok” is alakulnak. Babák születnek, babákról gondoskodnak. Eddig az álom. 
 
Mert hatalmas szivárvány-táskát cipelve egy szuperfriss asszonyka, a hatalmat képviselve hirdeti ki a rendet, semmibe véve a párban maradás elszántságát, és a gyermekek nevelésére való készenlétet. A játékbabákat elejtik, egyszerre koppannak a földön. A párok egy része szétválik, s hazudni kényszerülvén, ál-társat mutat be a külvilágnak. No, így van jól, kopog topánkáiban a hivatalos hatalom fitt asszonykája: Ezt akarjuk. Így már jó! Mulassatok hát! 
 
Hírszínházi eseményként fogható föl Alföldi Róbert rendezése. A meghökkentő formavilágú gyorsfénykép azt mutatja, mi is van minálunk. Hétfőn jött az információ, hogy az Európai Parlament keddi állásfoglalása szerint minden uniós tagállamnak el kell ismernie az azonos neműek házasságát. Szerdán azt hallottuk, hogy a TIME a CEU Demokrácia Intézet kutatóját, Rédai Dorottyát, a Meseország mindenkié című mesekönyv projektkoordinátorát a világ 100 legbefolyásosabb embere közé sorolta a 2021-es TIME 100 listán. (Ez a tizennyolcadik éve vezetett lista a világ legbefolyásosabb embereinek hatását, innovációját és eredményeit ismeri el.) Ugyancsak szerdai a Médiatanács friss határozata, miszerint ha melegek vannak egy filmben, attól még nem kell 18-as karika, de ha róluk szól, akkor igen. A köztes estén, kedden, 2021. szeptember 14-én volt az Átrium Isten, haza, család. És ami mögötte van alcímű táncjátékának premierje. Nem hibátlan az ebbe belerejtett, 18 éven felülieknek szóló „explicit színházi tartalom”, de nem lehet meghatottság nélkül nézni, miként próbálják az alkotók – ha nem is ledönteni, de – megbontani a jobb-rosszabb törvényekből évszázadok óta fölrakott falat. 
 
Újmódi ballada ez a játék, ami a maga groteszk és fájdalmas módján iszonyú fontos követ próbál megmozdítani. A címe úgy rossz, ahogy van, csak helyszűke miatt nem írom ki a rengeteg kigyűjtögetett meghatározást, ami a „frivol” jelenségekre vonatkozik. Köze nincs itt semminek semmiféle frivolsághoz. Életről, halálról, szerelemről és törvényekről van szó. Nincs szükség bocsánatkérésre. A produkció minden résztvevője és alkotója tudja, mire vállalkozott. Táncosok játsszák (Bánházy Eszter, Deák Bálint, Dunaveczki Éva, Hahn Jusztina Sára, Halmosi Dzsenifer, Hernicz Albert, Jaklics Liliána, Kecskeméti Gergely, Klemanovits Artúr, Perger Balázs, Péter Szilvia, Simon Gergő, Vári Bertalan, Végső Zsolt, Zolja Adél), s tán ettől van is az egészben egy kis színészi darabosság, de valami szemérmes naivitás is. S közben Alföldi a lehetetlenre vállalkozik. Mert abban a kultúrkörben, amiben a magyar néptánc otthon van, a homoszexualitás az elképzelhető legnagyobb tabunak számít. De talán a lehetetlent is meg lehet kísérteni időnként. 
 
Tudható, hogy a természeti népek javarésze elfogadja a homoszexualitást, s az úgynevezett „nagy kultúráknak” is mindig része volt az azonos neműek szerelme. Népünk azonban, épp az úgynevezett népi kultúra kialakulása idején, minden erre utaló jelet mély titokban tartott, s nem véletlenül. A magyar feudalizmus utolsó másfél évszázadában halálos bűnként üldözte és büntette ezt a keresztény egyház. (A játékban szereplő atya és az olykor föltűnő ministráns gyerekecske inkább csak ijedt jajkiáltást szabadít ki a nézőből, ez a hazugsággal szembesítő „emelete” a cselekménynek elég homályos, s ebben a szerkezetben talán nem is építhetők ki ezek az utalások igazából.) A jelenség létezésére utaló adatokat csak olyan esetek periratai tartalmaznak, amikor az adott késztetés mellé más, másképpen büntethető vétkek társultak. 
 
Szenti Tibor nagyszerű egészségtörténeti-néprajzi munkája Paráznák címmel föllelhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban is, ebből idézem: „Homoszexuális cselekedetet találtunk nemes, iparos és parasztember bűnpörében egyaránt, a területen jelen¬lévő társadalmi rétegek számarányának megfelelően. Elgondolkodtató viszont az a tény, hogy a parasztok között kitudódott homoszexualitás ebben a korban jóval többnek tűnik, mint az a vizsgált évszázadokban fölszínre került. A parasztság annyira elhatárolta magát ettől az ’eltévelyedéstől’, hogy egyik adatközlőnk szerint az ő körükben ’ismeretlen volt’, sőt még az olyan tyúkot is azonnal levágták, amelyiket tojózáson vagy kukorékoláson érték.” 
 
Mesékben és adomákban is csak elvétve, s rendszerint csak mint nőhiányos szükségállapotot jelzik, katonasági pótakcióként említik férfiak együttlétét, nőkről még csak említés sem esik. Akár a parasztvallomásokat nézzük, akár a szókimondó vajdasági adomákat olvassuk, a megszólalók lényegében primitív ösztönéleti megnyilvánulásként könyvelik el, s majdnem olyan „bocsánatosnak” tartják az egyneműek összebújását, mint a szörnyülködve mesélt vérfertőzéses eseteket, vagy a nevető elnézéssel emlegetett, igen gyakori szodómiát. De a lényeg: homoerotikus szerelemről nem szól történet minálunk, azaz, nincs dokumentálva. (Mint ahogy – s ezt a munka illusztrátorától tudjuk – a híres neves Aarne-Thomson-Uther népmesekatalógus szerzői és gazdái közül Thomson a kb. 2500 alapvető cselekménytípusból kihagyta azt a kb. 600 darab, ki tudja, hány típusba sorolható mesét, amikben neki nem tetsző, illetlen események voltak. Világszerte folyik tehát a titkolózás, de majd előkerülnek azok is újra.) 
 
Fotók: Mészáros Csaba. A képek forrása: Átrium
Fotók: Mészáros Csaba. A képek forrása: Átrium
Itthon, a nemváltásra azért utal az egyik ismert babonánk: Aki átjut a szivárvány alatt, az férfiból nővé, nőből férfivá változik. S ha elolvassuk a magyar néprajz klasszikusainak egyik aranykönyvét, a valaha színésznek készülő, mindenre érzékeny Kiss Lajos A szegény emberek élete című munkáját, sorra véve a nehezen élők és a könnyen élők férfi és női alakjait, kitetszik, s persze, anélkül, hogy erre utalás történne, milyen életformát próbáltak keresni maguknak azok a dél-alföldi emberek, akik sajátnak érzett nemiségüket törvényesen nemigen élhették meg. Szótározott megnevezése sincs (vagy csak nehezen elérhető) például az androgün teremtések milyenségének, de elnevezésük van: a hivatalos keresztnév elé a másik nemre utaló jelző kerül. Lassan háromszáz éve lesz, hogy ijedtünkben vagy szégyenünkben minderről mindent elhallgatunk. 
 
A fal tehát, aminek Alföldi Róbert mint rendező, Vári Bertalan mint koreográfus és Ugrai István mint dramaturg nekifeszült ezzel a játékkal, nem omlik le egykönnyen. De az elszánásuk nyomán létrejött produkció s az arról való gondolkodás előhívja emlékeinket is, és mindannyiunknak segít valami nagyon fontosat megérteni. 
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek