Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

TANVÁGYFOKOZÁS BELGRÁDBAN

54/55. BITEF, Belgrád
2021. okt. 25.
A világjárvány miatt az idén megrendezett BITEF – mint annyi más sorozatesemény – dupla kiadás lett. Talán nem véletlen, hogy a 2020-2021-es, azaz 54/55. fesztivál középpontjába nem kevésbé globális ügy, mint a klímaváltozás került. UPOR LÁSZLÓ BESZÁMOLÓJA.
Nem erőltetett egy fesztiválnyi programot (mi több: egy előadóművészeti fesztivál programját!) efféle téma köré szervezni? Nem, nem és nem. Biztos, hogy ez érdekli az átlagembert – vagy akár az átlagos színházba járót? Nem, nem biztos. De annál rosszabb.
 

Az egymás tyúkszemére taposó politikusok és politikai kispályások óvodás szintű, ámde életveszélyes civakodása helyett talán másra kéne figyelnünk – igen, a szürke mindennapokban is. Magasabbra, messzebbre fókuszálnunk. Olyasmire – például a globális klímakatasztrófára –, amire az előbbieknek munkaköri kötelessége volna egyesült erővel választ keresni, a problémát semmiképp nem szőnyeg alá söpörni, hanem nagyon is közszemlére tenni. Többségük ehelyett rövidlátó gőggel még mások figyelmét is elterelné az igazán fontos dolgokról.
 
És akkor jön… nem, nem a megérdemelt büntetés, nem az istencsapása, nem a mennykő, nem ilyesmi. Nem: jön a tudós, jön a gondolkodó és – igen, néha – jön a felelős művész, aki nem tud, nem akar nem beszélni a „világ” dolgairól. Van ilyen. És akkor már csak az kell, hogy oda is figyeljen valaki. 
 
Van egy fesztivál. Van, mert lett – valamikor a hősi hatvanas években. Hosszú ideig a világszínház egyik legfontosabb csúcstalálkozója volt, felőlünk nézve pedig epekedve lesett bezzegrendezvény, legenda. Meglehet, valaha volt fénye idővel elhalványult, de egy-egy különleges vagy/és igazán fontos produkció ma is beköszön, a program pedig látványosan feldúsult az utóbbi években. 
 
Wim Wandekeybus: Traces
Wim Wandekeybus: Traces
A fesztiválturista, aki egy évtizede még naphosszat bolyongott a színháztalan belgrádi kultúrsivatagban, hogy végül a napi egyetlen előadással (szerencsés esetben) olthassa szomját, mostanra dúsan telepített mellékesemények, pódiumbeszélgetések, viták, vetítések sűrűjében találja magát. Idén pezsgő és pezsdítő diskurzus zajlott művek és alkotók, történelem és jelen, társadalom és társadalmi problémák között. Kollektív szembenézésre nyílt alkalom a klímaváltozás nemcsak ökológiai, de társadalmi, politikai okaival és következményeivel is. Mintha a művészi alkotómunka, a kutatás és a társadalmi cselekvés egy egységbe tartozna. Ja, hogy ez így volna természetes? Bárcsak…
 
Fesztiválkrónikát nem írhatok; a főprogramban mindössze három produkciót láttam (a tervezett negyedik, a nagyon is „témába vágó” Ibsen-darab, A nép ellensége – rendező: Thomas Ostermeier – vendégjátékát a járványügyi szigorítások miatt az utolsó pillanatban le kellett mondani), ezek közül kettőről essék itt röviden szó.
 
A fesztiválnyitó a szokásoknak megfelelően igazi nagyágyú – ezúttal az Ultima Vez, Wim Vandekeybus társulata volt. A rendezőt állítólag a medvedús romániai erdők képe inspirálta. A szín központi eleme mindenesetre akárha egy erdei út – Vandekeybus szerint amint egy ilyet kialakítanak, a természet érintetlenségének vége –, ahová a nyitáskor egy emberi test zuhan. Sokkoló hatás: vajon az égből hullott ide vagy autó ütötte el? A hangkulissza ez utóbbira utal. 
 
Wim Wandekeybus: Traces
Wim Wandekeybus: Traces
Traces (Nyomok) című munka valahol a teremtett természet és az iparizált civilizáció tágas határvidékén, a valóság és mese mezsgyéjén játszódik, szereplői legfőképp emberek és medvék. És persze az emberben lakozó állat: a megszelídíthető és elvadítható bumfordi nagyragadozó. Jó ideig úgy tűnik, hogy a vadon négylábú lakójának és a kimosakodott majomszabású kétlábúnak békés – sőt, akár intim-szerelmes – együttélése is lehetséges: számtalan bensőséges és bizarr „családmodell” felvillan hol így, hol úgy. És a határátlépések sokféle határsértést is hoznak, míg végül az élőhelyére törő emberen bosszút nem kénytelen állni a medvehad. 
 
Sok korábbi „civilizációs” provokáció – és végül egy sudár fa kidöntése – után szinte várjuk ezt. De nem, ne féljünk: az Ultima Vez nem kiáltványt fogalmaz színre, hanem egy stílusgazdag színházi vadont teremt a figuráknak. Néhol harsányabb humorral, másutt finom iróniával és szelíden meghökkentő képekkel operál – csak épp hol direktebb, hol elvontabb módon vissza-visszatér ahhoz a kérdéshez: a medvelét milyen nyomait őrizzük – illetve töröljük el egyénileg és közösségileg. Ebben a mulatságosan eklektikus nagyszínpadiságban furamód az tűnik olykor fölöslegesnek, amire a szereplők a leghivatottabbak: a nagy szakmai tudással előadott tisztán táncos „betétek”. 
  

Philippe Quesne Farm Fatale-jának tobzódó humora érettebb, különösebb annál, amit a cím kissé csikorgó szójátéka ígér (nem mintha nem volnának benne színfalhasogatóan „rossz” poénok is, csak épp azok mind eredetibbek). Felelős bolygóvédelmi kabaré, szinte maradéktalanul szórakoztató utolsó figyelmeztetés – csöppet sem tudálékos stílben, nagy színházi kedvvel előadva. 
 
Öntudatos szalmabábok otthonosnak szánt ökotudatos világába csöppenünk. Nem lehet rögtön eldönteni, mulatságos, szánni való vagy inkább félelmetes a zárt madárijesztő-közösség, ahol a fő tevékenységet a természetben még nagy ritkán fellelhető VALÓDI madárhangok begyűjtése, archiválása és saját független rádióállomásuk hullámhosszán való közzététele jelenti. Az adások komoly, demokratikusan megszavazott megszerkesztése teszi ki napjaik javát – és az előadás első harmadát. Nincs már nagyon élővilág ebben az üres univerzumban, de mert az ember elmenekült, a többi lénynek még maradt csöpp remény az újrasarjadásra.
 
A játszó személyek arcát csak a tapsrendnél ismerjük meg, valódi hangjukat akkor sem. Végig álarcban, elektronikusan „rajzfilmesre” (szalmabábfilmesre?) torzított hangon játszanak. Esendőségük nem az emberé, hanem a Földért aggódó mezőgazdasági segédlényből főszereplővé emelkedett tevékeny törődőké. Erre játszik az egyik legbájosabb nehezen lefordítható szójáték: egy ponton rájönnek, hogy ők már nem madárijesztők, hanem madárnyugtatók (scarecrow helyett carecrow). 
 
Philippe Quesne: Farm Fatale
Philippe Quesne: Farm Fatale. A képek forrása: BITEF
Bicsakló mindentudásuk, naiv költészetük, káprázatos zenei ügyetlenségük újféle harmóniává érik. Beléjük lehet szeretni, aggodalmaikat átérezni, jobbító szándékú túlzásaikat megbocsátani. Remekül idétlenek, szalmaszócséplősük rendkívül mulatságos, természetvédő aktivista szlogengyárosként üdítő képtelenkedést hoznak a civil politika karcos harcosságába. Ám a szerző Philippe Quesne – bár gesztusaival bátran túloz – nem esik túlzásba, nem hiteti el velünk, hogy az utópia élhető; a vakbuzgó, selátsehall környezetvédelem (csúnya szóval: ökofasizmus) is megkapja tőle a magáét. Eljön a pillanat, amikor a szomszédság természetpusztító akcióira agresszív háborúsdival reagálnak szeretni való bábuink – és ez bizony ijesztő.
 
Lám, két csöppet sem szájbarágós produkció az egy szálra felfűzött fesztiválprogramból. De kanyarodjunk vissza a korábbi kérdéshez: miért is legyen a színház tárgya (például) a klímakatasztrófa, a klímakrízis, a klímavédelem? Nos, kábé ugyanazért, amiért az anyagyilkosság, a szerelmi féltés vagy a hatalmi manipuláció. Mert égető téma, mert csupa ellentmondás és bonyolultság, mert mindenkit érint, mert az életünkről van szó. 
 
És az sem tragédia, ha a magasságos színház nemcsak esztétikumra fogékony éntérfelünket stimulálja, de civil érdeklődésünkre is hatással van. Művészi misszió ez is, méghozzá nem a legmegvetendőbb. A didaktikus művészettől általában tartani szoktunk. És valóban: veszélyes csapda leselkedik arra, aki szűkre szabott „mondanivalónak” rendelné alá a művészi ábrázolás sokrétűségét és a soha-le-nem-egyszerűsíthető igazságot. A legjobb esetben is problémásnak gondoljuk, ha a mű „tanítani akar” – és gyakran valóban problémás is. De a világban körbetekintve néha szomorúan megállapítjuk: bárcsak egy kicsivel több tanvágy volna bennünk – alkotókban és nézőkben.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek