Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ZUCKERBERG NÉVTELEN SEREGEI

Jan Komasa: Öngyilkosok szobája (2011) és The Hater (2020)
2021. okt. 8.
Ön- és közveszélyes fiúk gabalyodnak az internet hálójába, miközben a saját átmeneteibe csavarodott Kelet-Európa fortyog körülöttük. Tandem-kritika Jan Komasa két net-filmjéről. GYENGE ZSOLT ELEMZÉSE.
Fájdalom, szégyenérzet, önbizalomhiány és annak leplezése, megfelelni vágyás: meghasonult vagy instabil személyiségek repedéseibe szivárog az a kereteket szétvető, (ön)pusztító feszültség, ami a hősöket körülvevő sokféle és sok szinten érvényesülő hatás egyvelegéből születik.  
 

A huszonegyedik századi Kelet-Európa, közelebbről Lengyelország kusza viszonyaiban önmagukat kereső fiatal férfiak állnak Jan Komasa minden filmjének középpontjában. Ezek a fiúk egy a maga egykori nagyságának árnyával küszködő országban kóvályognak, amely egyszerre próbálja magáévá tenni a globalizált kapitalizmus szemfényvesztő „vívmányait”, miközben lépten-nyomon saját fél-periferiális helyzetének következményeibe botlik. Sok kelet-közép európai társukhoz hasonlóan a gazdasági felemelkedés áldozatokat kívánó, de csábító lehetősége, a „civilizált Nyugat” magasztos eszméihez való hozzáférés, az állandósuló leszakadás, a kozmopolita életmód és az intézményesült katolicizmus nyomása között vergődve, érdemi fogódzó híján vesztik el lábuk alól a talajt.
 
Ennek a problémahalmaznak lényeges eleme az internet elmúlt évtizedekben tapasztalt előretörése és mindenhatóvá válása, ami sajátos módon erősíti fel és kapcsolja össze a társadalmi léptékű gondokat a személyes frusztrációkkal. Több tudományterületnek rengeteget taglalt kérdése, hogy a hálózati kommunikáció legújabb fejleményei és különösen a közösségi média valóban soha nem látott módon változtatták-e meg a nyilvánosságot, vagy a közösségekben mindig is létező értékrend-átadás, információáramlás és megítélés nagyobb és talán a korábbiaknál hatékonyabb verziójáról van szó csupán. Vagyis mondhatjuk-e, hogy pusztítóbb hatása van egy netes bullyingnek vagy facebookon terjedő megbélyegzésnek, mintha ugyanez néhány évtizeddel korábban, „csak” offline módon történik?
 
Öngyilkosok szobája
Öngyilkosok szobája
A lengyel film új nemzedékének egyik legismertebb tagja, az alig negyvenéves Jan Komasa két, egymás laza folytatásaként kezelt filmjében ezekből az elemekből gyúrt felkavaró, a társadalmi és az egyéni, pszichés kérdéseket egyenlő fontossággal kezelő mozikat. A 2011-es Öngyilkosok szobája és a tavalyi, itthon a Netflixen látható The Hater egyes szereplői is közösek, de sokkal fontosabb, hogy mindkettő a rendszerváltás után állandósuló átmenet lengyel társadalmi valóságába ágyazva mutatja meg egy-egy internet hálóiba gabalyodott fiatalember küszködését.
 
Az üzleti és politikai kapcsolatok összefonódásából frissen meggazdagodott középkorú házaspár érettségi előtt álló fia a szalagavató körüli hetek túlfűtött bulijaiban ébred rá saját homoszexualitására, mely aztán egy szerencsétlen helyzet révén nyilvánosság és köznevetség tárgya lesz a kortársai által látogatott felületeken. Az identitásválság és a szégyenérzet, melyet tetéz az elfoglalt szülők kóros idő- és figyelemhiánya, saját szobája és az internet magányába hajszolja, majd egy online szerepjátékkal ötvözött videó-chat felületre téved, ahol végre fájdalma és önsajnálata megkapja a szükséges figyelmet.
 

A tavaly bemutatott The Hater (talán Hivatásos gyűlölködőre lehetne fordítani) kilenc évvel később játszódik ugyancsak Varsóban, és bár a szereplők néha érintkeznek az előző film figuráival, teljes mértékben önálló filmmel van dolgunk. A középpontban egy szegény sorból származó vidéki jogászhallgató áll, akinek tanulmányait a fővárosi liberális értelmiségi elithez tartozó rokonok támogatják, míg ki nem derül, hogy plágiumvád miatt kirúgták az egyetemről. A megfelelésvággyal és persze megélhetési gondokkal küszködő, törtető fiú sok sikertelen próbálkozás után befurakodik egy kétes hírű PR céghez gyakornoknak, ahol névtelenül maradó ügyfeleknek teljesítenek a jóízlés és a reklámetikai normák határán billegő vagy azon túl is menő megbízásokat. A céges lejáratások után politikai megrendelések következnek, melyek közelről érintik a Lengyelországot (is) az elmúlt években felforgató olyan forró témákat, mint a homofóbia, a nacionalizmus és a bevándorlás-ellenesség.
 
A két filmnek három közös csomópontja van. Az első, és talán a legfontosabb az internetes közösségeknek, valamint a közösségi média működésmódjának vizsgálata, illetve félelmetes, kontrollálhatatlan hatásának a felmutatása. Azt, hogy az internetes kommunikáció a végtelen lehetőségeivel rendkívül káros hatással tud lenni főleg az érzékenyebb korban lévő fiatalok, leginkább talán a kamaszok lelkivilágára, már a kortárs magyar filmben is többször taglalták, elég csak Schwechtje Mihály Remélem, legközelebb sikerül meghalnod:) vagy Hartung Attila FOMO című filmjére gondolni. 
 
Hater
The Hater
Komasa ennek a világnak a mélyébe hatol mindkét esetben. A korábbi filmben aprólékosan bemutatja azokat a lépéseket, amelyekkel – mivel a film címében is benne van, nem árulunk el titkot – az öngyilkosság fele hajszolja a sérülékeny alanyokat. A későbbiben pedig léptéket vált e tekintetben, ugyanis ez esetben már a személyes frusztrációk sok embert érintő, nyilvános cselekvésbe fordulnak át, és ehhez az eszközt a közösségi média biztosítja a bizonyos értelemben sérült, önigazolást hajszoló főhősnek.
 
A második csomópont a társadalmi elittel kapcsolatos, mely az Öngyilkosok szobájában a vállalkozó-maffiózó-politikusok karikatúraszerűen, ezért kissé sematikusan ábrázolt világáról szól, ahol a pénzt és a jobbnál jobb melókat csakis saját meggazdagodásuk érdekében gátlástalanul hajszoló szülők válnak az igazi bűnbakká. Ennél szofisztikáltabb a The Hater, ahol a gazdag nagybácsi és nagynéni „csak” a jómódú értelmiséghez tartozik, és amellyel kapcsolatban Komasa a végletes sznobizmussal átitatott, ám valójában öntudatlan, fel nem ismert elitizmust kárhoztatja az első filmhez képest sokkal kifinomultabb eszközökkel. A liberális, felvilágosult, européer értelmiséget pózolása, önteltsége és saját világába zártsága akadályozza meg abban, hogy egyáltalán lehetősége legyen megoldásokat találni azokra a problémákra, amelyeket felfedezni vél.
 
A harmadik csomópont a mindezektől szenvedő magányos főhős, ugyanis bármennyire általános érvényűek a filmek tanulságai, Komasát elsősorban mégis ezek a világban elveszett, kiszolgáltatott, törékeny emberek érdeklik. Az Öngyilkosok szobája főszereplőjének útját és pszichés fejlődését egyszerűbben, direktebb módon ábrázolja, ugyanis ez esetben a hangsúly a bizalommal való visszaélés következményeinek privát szférán túlnyúló következményein van. Ebben az esetben mondhatni logikus lépés a teljes bezárkózás: fizikailag a szobába, mentálisan pedig az online virtuális és a belső mentális-pszichés tér valamifajta egységébe. Úgy érzem, ennél különlegesebb Tomek alakja a The Hater-ben, akinek személyiségét a magabiztosság és a bizonytalanság olyannyira zavarbaejtő keveréke alkotja, hogy időnként magunk is elbizonytalanodunk szándékait és motivációit illetően.
 
Hater. A képek forrása: MAFAB
The Hater. A képek forrása: MAFAB
Komasa nem feltétlenül a filmnyelv megújítója, nagy műgonddal, helyenként látványosan kivitelezett felvételei leginkább transzparensek próbálnak maradni a mondanivalóval, az egyéni és társadalmi léptékű problémákkal szemben. Ugyanakkor ki kell emelni a kifinomult montázstechnikát, Komasa talán legnagyobb erősségét: mindkét filmben többször él azzal a megoldással, hogy jelzés nélkül vágja egymás után a különböző helyszínekről és idősíkokból származó snitteket úgy, hogy néhány perc után nem feltétlenül egyértelmű számunkra mindegyik elem helye a narratív szerkezetben. Továbbá muszáj kiemelni az Öngyilkosok szobájának azt a gyönyörű felvételét, mikor bezárt szobája sötétjében Dominik éppen a chat túloldalán lévő lányt hallgatja, a kamera pedig a laptopképernyő fényével megvilágított arcának falra vetülő árnyékát mutatja, így téve magával ragadó képi tapasztalattá azt a folyamatot, ahogy a főhős személyiségét lassan felfalja önmaga árnyéka. 
 
Végül említést kell tennünk a videójátékok esztétikájáról, amelyeket meglehetősen hosszú animációk formájában illeszt mindkét filmbe Komasa. Bár ezt a második filmre is megtartotta, az az érzésem, ő is úgy látja, az irdatlan problémahalmaz, amit a közösségi média jelent és gerjeszt, rég túlnőtt azon, hogy néhány kamasz online szerepjátékokba menekülve szenved kisebb-nagyobb személyiségtorzulásokat: Zuckerberg kéretlen, névtelen (troll)hadseregei társadalmi együttélésünk alapjait rombolják minden nap.
 
A filmek adatlapjai itt és itt találhatók a Magyar Film Adatbázisban.
 
A cikk a Wacław Felczak Alapítvány támogatásával született meg. 

 

lengyel cikkbe

 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek