Kellemes, tökéletesen tiszta, vakítóan fehér szobabelső. Az egyik oldalon kényelmes bőrkanapé Jézust ábrázoló hímzett párnával, a másikon szépen terített asztal pezsgőspohárral, ahol az elegánsan öltözött fiatal pár, Danny és Helen éppen ünnepi vacsoráját fogyasztja. A hibátlan idillt Helen öccse, Liam zavarja meg, aki csuromvéresen ront a szobába. Ahogy az előadás során Liam vére folyamatosan csöpögve beszínezi a fehér padlót, úgy foszlik szét a család harmonikus életének illúziója. 

 

Az előadás a krimi és a thriller ismerős elemeit vonultatja fel. Liam megjelenik a nappaliban véresen,  egy haldokló fiúról kezd dadogni, de a pontos részletek csak fokozatosan kerülnek napvilágra. A darab patikamérlegen adagolja a feszültséget: amint megemésztenénk egy információt, máris újabbra derül fény, ami teljesen más megvilágításba helyez mindent. 

 

A néző maga is nyomozóvá alakul, egy-egy újabb elszólás vagy információmorzsa alapján igyekszik összerakni a képet és megismerni a szereplőket, miközben lassan nyilvánvalóvá válik, hogy ők sem ismerik egymást igazán. Ahogy fokozatosan szembesülnek nemcsak a jelen eseményeivel, hanem a múlt elnyomott feszültségeivel, újabb és újabb krízisekkel kerülnek szembe. Eközben mindhárman belecsúsznak olyan morálisan megkérdőjelezhető helyzetekbe, ami jellemüket, illetve egymáshoz való viszonyaikat is átformálja. 

 

Liam, Helen öccse, az egész szituáció kirobbantója, kezdetben elveszettnek és kétségbeesettnek tűnik, aki egyetlen családtagjához, a nővéréhez fordul segítségért. Molnár Áron alakítása egy bajba jutott, sokkos állapotban lévő kisfiút mutat: keze remeg, beszéde gyors, csapongó, rémült hadarása részvétet kelt. Elesett, de jószándékú kamasz, aki faragatlanul őszintén kérdez, vagy hoz fel olyan kimondatlan dolgokat a felszínre, amivel felborítja a család életét. Gyerekes színfolt a steril környezetben. Ám a sokknak tulajdonított viselkedés hamar megváltozik, a véletlen elszólásoknak és zavaros magyarázatoknak köszönhetően pedig lassan felszínre kerül egy másik jellem. Molnár Áron kiválóan fordítja át a kezdetben kamaszos viselkedésnek tulajdonított energiákat valami baljósabbá, erőszakosabbá. Vibráló feszültsége szinte kézzel fogható, ahogy a belső, elnyomott agresszió fokozatosan felszínre kerül.  

 

Kevésbé látványos, de hasonlóan erőteljes a nővér, Helen szerepében Lovas Rozi alakítása. A felvonás elején kissé merevnek tűnő nőről hamar nyilvánvalóvá válik, hogy nem fél kemény, morálisan megkérdőjelezhető döntéseket meghozni a családja védelmében, vagy cselekvésre buzdítani annak tétlen férfitagjait. Helen folyamatosan őrlődik szilárd elveket valló férje és kezelhetetlen öccse között, akihez árvaságuk miatt görcsösen ragaszkodik. Lovas Rozi finom arcjátékkal, rándulásokkal érzékelteti a nő belső vívódásait, cikázó tekintettel gyors észjárását, ahogy igyekszik mindenre helyzetre megoldást találni, míg végül a rázúduló események lassan az őrület felé sodorják. Fellépése végig határozott, noha nem olyan energikus, mint Molnár Ároné, mégis erőteljes. Igyekszik kézben tartani az eseményeket, uralni, irányítani a többieket. 

 

Kettejük ereje mellett nehezebben észrevehető, de szerepének éppen ezért tökéletesen megfelelő Lengyel Tamás játéka a férj szerepében. Danny kezdetben olyan emberként jelenik meg előttünk, aki igyekszik minden helyzetben a morális jót preferálni, emberséges és együttérző. Ő az a karakter, akinek döntéseivel, érveivel a néző egyetért, hiszen valószínűleg mi is hasonló elveket vallunk. Éppen ezért a darab során folyamatos arculcsapásként érzékelhető, ahogy Danny elvei folyamatosan visszautasításra lelnek, megbuknak, sőt ellene fordulnak. A szeretet, a család védelmében kell gyűlölettel és agresszivitással eljárnia, miközben világa lassan összeomlik. Mindhárman sokat veszítenek, de talán ő a legtöbbet. Lengyel Tamás alakítása alapjaiban különbözik Molnár Áronétól és Lovas Roziétól, nem elfojtott energiákkal, hanem merevséggel dolgozik. Kezdetben a belenyugvás, majd a sokk és az összeomlás jelei kövülnek rá az arcára, mozdulatai egyre lassabbakká, tartása görnyedtebbé válik, míg végül teljesen megtört emberként mered maga elé. Keveset beszél, még kevesebbet mozog, lassú megfulladás az övé a többiek kapálódzó küzdelme mellett. 

 

A jellemek alakulását a ruhák, színek változásával is érzékelteti a jelmeztervező, Kisprumik Ádám. Liam kívülállóságát mutatja, hogy ő az egyetlen, aki a hideg színekkel megkomponált világban meleg árnyalatokat visel. Piros pólója kezdetben lazaságának és fiatalos energiájának jelképeként értelmezhető, később viszont bűnösségének jelévé válik. Helen elegáns kék ruhája és szigorú hajviselete azt a polgári értékrendet szimbolizálja, amit a férjével látszólag képviselnek. A darab során során a ruha egyre véresebbé és gyűröttebbé, haja egyre bomlottabbá válik, ahogy a tökéletes család illúziója lassan összeomlik körülötte. Hasonló jellemző férje öltözetére is, aki öltönyét bűnrészességeként és meghasonlásának jeléül fekete rablóruhára cseréli. 

 

Nehéz lenne pontosan kiemelni egyetlen központi kérdést a Horváth János Antal rendezésében felvetett rengeteg témakörből. Meddig mehetünk el a családunk védelmében? Mi az a pont, amikor fel kell ismernünk, hogy nem védelmezhetünk valakit tovább? Mennyiben tekinthető enyhítő körülményként a rossz gyerekkor abban, ha valaki szörnyeteggé válik? A darab nem keres mentségeket, nem moralizál, de minden oldalt és körülményt megmutat. 

 

Érvek, ellenérvek csapnak össze olyan kérdésekben, ahol minden lehetséges döntés és végkimenetel csak rossz lehet. Nem idealizálja egyik oldalt sem, miközben fajgyűlöletről, rasszizmusról beszél, bár ezt olykor kissé didaktikus módon teszi, például a megkínzott srác szükségtelenül részletes és gyomorforgató leírásakor. Mindeközben a darab úgy képes a migráció kérdéseiről beszélni, hogy közben egyetlen utalást sem tesz a mai helyzetre. Talán felesleges is lenne, hiszen a történet megismétlődik, a probléma pedig újra és újra fennáll kortól és helytől függetlenül.