Az amerikai függetlenfilmesek igen gyakran próbálják megragadni egy-egy generáció életérzését, problémáit. Említhetjük Greta Gerwig filmjeit (főként még színésznőként), vagy éppen Lena Dunham kultikus sorozatát, a Csajokat, mellyel egyébként igencsak kínálja magát az összehasonlítás A legjobb dolgokon bőgni kell esetében, főként a hangulatát tekintve. De itthon sem ismeretlen ez a filmtípus, az utóbbi évekből leginkább Reisz Gábor munkái, illetve Zomborácz Virág Utóélet című filmje juthat eszünkbe. Grosan Cristina első rendezése is ebbe a sorba illeszthető be, ám a korábban említett példáknál sokkal markánsabb női nézőpontot érvényesít.
Maja (Rainer-Micsinyei Nóra) élete tulajdonképpen nem alakul rosszul. Épp most költöztek új lakásba barátjával (Bányai Kelemen Barna), hamarosan pedig babát is szeretnének. Egy családi haláleset azonban mindent felborít, Maja dolgát pedig különc anyja (Hernádi Judit) és egy váratlanul felbukkanó régi osztálytárs (Huzella Júlia) sem könnyíti meg.
A cím remek kapaszkodót nyújt számunkra, ugyanis a filmet végig ez a kettős hangulat határozza meg, Grosan képes humoros szituációk mellett valós dilemmákat is felvillantani. A mozi ugyanis nagyon csínján bánik az abszurddal és a groteszkkel, épp csak addig élezve a szituációkat, ameddig még ráismerhetünk a valódi életünkre. A rendező ezt nagyon ügyesen és ízlésesen csinálja, nincs túltolva a magyar valóság, de a kelet-európai értelmiségi talajvesztettsége sem, miközben az élethelyzetek tökéletesen átélhetőek.
Mert egy fiatal orvos és a kreatív munkát végző párja tényleg csak harminc körül tud kiköltözni a sok más emberrel együtt bérelt lakásból, igen, ehhez olyan hitelt vesznek fel, amit valószínűleg egész életükben törlesztenek majd, és bizony, egy harminc éves nőt is majdnem minden nap zaklathatja az anyja. A film tehát ebből az alapól építkezik, erre épül a humora is.
 Jelenetek a filmből |
Amely kulcsfontosságú egy ilyen mozi esetében. Grosan Cristina a forgatókönyvet a Maját játszó Rainer-Micsinyei Nórával közösen írta, az utóbbi munkásságát ismerve pedig nem kellett tartanunk a poénok minőségétől. A humor nem túl direkt, tele van önreflexivitással, s ami szintén fontos, a jól megírt dialógusokat remek színészek adják elő.
Az előbb említett Rainer-Micsinyei Nóra az a komikus, aki nem széles gesztusokkal, nagy esésekkel csal ki nevetést a nézőből, hanem éppen azzal, hogy akár a legszürreálisabb mondatokat is képes szinte mimika nélkül elmondani. A film elején talán kicsit kereste is Maját, a karakter hangját, néhány jelenet után azonban tökéletesen talált rá a megfelelő egyensúlyra, alakítása pedig ezt követően egyenletesen magas színvonalú volt. És bizony nagy szükség van a Majához hasonló, esendő, közel sem tökéletes, sokszor hibázó főhősökre.
Szintén remek Huzella Júlia, aki a főszereplő ellenpontját képező, látszólag tökéletes volt osztálytársat, Sárát játssza. Grosan – ismét csak nagyon okosan – alig észrevehető momentumokból építi fel a két karakter viszonyát. Apró párbeszédrészletekből derül ki csupán, hogy korábban milyen hierarchia állhatott fenn köztük, valószínűleg a jelenben is ez okozza Maja szorongását Sárával szemben.
 A képek forrása: MAFAB |
Huzella tulajdonképpen egy archetípust játszik, azt az embert, aki gimiben népszerű volt, akinek minden fiú a kedvében akart járni, tíz évvel később azonban semmit sem tudott megvalósítani a céljaiból. Sára papíron színésznő, ám hamar kiderül, hogy ritkán csörren meg a telefonja színházigazgatók és filmrendezők hívása miatt. Ha már telefon, muszáj külön is kiemelni a film legjobb poénját, amikor Sárát felhívja az egyik legnevesebb kortárs magyar rendező, ő fellelkesül, nagy szerepben reménykedik, majd a telefon másik végén közlik vele, hogy csupán téves hívásról van szó. Hernádi Judit pedig talán az egész film legüdébb színfoltja, tökéletesen hozza a saját elfuserált életét a lánya vegzálásával kompenzáló karaktert. Ilyen az, amikor egy remek karakterszínésznő testhezálló feladatot kap.
Mindezektől függetlenül nem hibátlan film A legjobb dolgokon bőgni kell, sőt egy fontos aspektusban kudarcot is vall. Maja végső átalakulása, mondhatni öntudatra ébredése némileg elnagyolt. Azzal önmagában nem lenne gond, hogy ez csak a film végén történik meg, hiszen ez a karakterből következik, Maja tűr és tűr, tulajdonképpen az egész élete erről szólt. Ám a változásnak vannak előjelei, és ez az, amit nem tud jól érzékeltetni a film, emiatt válik hiteltelenné az utolsó jelenet.
Formailag a mozi kreatív, az alkotók előnyt kovácsoltak a – vélhetően – kis költségvetésből, így itt is érvényesülhetnek az abszurdabb megoldások. Kiemelendő még a zene: a főleg alternatív zenekarok számaiból összeállított soundtrack remekül illeszkedik a film hangulatához.
Grosan Cristina első filmje tehát igencsak ígéretes debütálás, mely nyugodtan odatehető a magyar függetlenfilm hasonló, jobban sikerült kísérletei mellé. A hangvétel pontos eltalálásán túl már csak a karakterfejlődés ábrázolásán kell majd dolgozni a jövőben.