Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A VILÁG TETEJÉN

Salzburgi Ünnepi Játékok 2021
2021. aug. 26.
Zavarba ejtő, sokszínű gazdagság. Mozart városában jártunk, a szülőház körül hömpölygő tömeg, napközben és este pazar művészeti élmények. GYENGE ENIKŐ BESZÁMOLÓJA, 1. RÉSZ.
A választék valóban zavarba ejtő, covid után (előtt?) a művészetre mindenki nagyon ki van éhezve. Lazán hatékony szervezettség: hadseregnyi hostess és önkéntes, mindenhol teltház, a szigorú háromszintes jegyellenőrzés mellett is gördülékeny és derűs „becsekkolás”, és persze zavarba ejtő elegancia. A koncerttermekben mindenkinek maszkot kellett viselnie, méghozzá egyfélét, vicces, hogy ez mennyire „demokratizálja” magát a látványt, elterelve a figyelmet a ruhakreációkról, autentikus és designer dirndlikről. (Csodás békebeli hangulatot áraszt a hagyományos osztrák ünneplő, engem őszintén meghat ez a ragaszkodás, és a 60-70 pluszos urak bőr rövidnadrágos felvonulása.)
 
Schiff András
Schiff András

Az idei Salzburgi Ünnepi Játékokra jócskán felültervezték a korábban megszokott műsormennyiséget, igyekezve pótolni a tavalyi félgőzös fesztivál minden elmaradt attrakcióját: zenekari hangversenyek, kamarazene, szólóest, Mozart-matiné sorozat, opera, színház, irodalom, kreatív ifjúsági projektek futnak, sokszor párhuzamosan. Nézzük például az augusztus 15-i vasárnapot: délelőtt 11-től a Bécsi Filharmonikusok, Riccardo Muti (Nagy Fesztiválpalota), vele egyidőben a Mozarteum Zenekar, Isabelle Faust (Mozarteum nagyterme), 11.30-tól Századunkról – beszélgetés Vanessa Redgrave-vel (Felsenreitschule–Sziklalovarda), fél 2-tól Játsszunk operát!, opera-beavató gyerekeknek és szüleiknek (Egyetem, Aula magna), délután 3-tól gyermekopera, A csillag, amely nem tud ragyogni (Egyetem, Aula magna), 4-től „felnőtt” opera: Così fan tutte a Bécsi Filharmonikusokkal, Joana Mallwitz-cal (Nagy Fesztiválpalota), 5-től dalest, Benjamin BernheimMathieu Pordoy (Haus für Mozart), este 8-tól Die Bergwerke zu Falun, irodalmi összeállítás (Állami Színház), vele egyidőben a Fesztiváléjek a Kapitelplatzon sorozatban óriáskivetítőn az idén bemutatott friss Don Giovanni (Teodor CurrentzisRomeo Castellucci), és szintén 8-tól operapremier, Luigi Nono: Intolleranza 1960 (Felsenreitschule).

 
A sajtójegyek osztójának kegye folytán három zongoraestet és egy kamaraestet, illetve egy operát (Elektra), egy szcenírozott oratóriumot (Il trionfo del Tempo e del Disinganno) és a Missa solemnist volt alkalmam meghallgatni. Beszámolóm első részében a tisztán hangszeres produkciókból szemezgetek.
 
Arkagyij Vologyosz – hatalmas név, szerencsére Budapesten is volt alkalmunk hallani őt – igazi anti-sztár: puritán fekete öltözék, bejön, játszik (csodálatosan), rövideket biccentve meghajol, kimegy, semmi allűr. Vagy mégis? Vologyosznak van egy védjegye: műsorai után mindig 4-5 ráadással kényezteti az ünneplő (mit ünneplő, őrjöngő) közönségét. Élményszerűen, tökéletesen zongorázik (Brahms op. 118-as zongoradarabok, Schubert A-dúr szonáta D. 959), de amit az egyik ráadásban, Schubert cisz-moll menüettjében (D. 600) művelt, az már-már transzcendens magasságokba emelkedett. Nem tudtam, hogy létezik ilyen piano, ilyen leheletfinom visszatérés, ilyen kristálytiszta harmóniavezetés. A zenei világ teteje.
 
Schiff András az „Időt Bachhal” fesztiválrovat keretében igen nagyszabású, előadó és hallgató számára egyaránt nehéz és elvont műsorral, a hat partitával jelentkezett. A 80-as évek közepe táján vette először lemezre a sorozatot, és azóta hűséges rendszerességgel tér vissza előadásukhoz. A par excellence „komoly”, old-school zongorista Schiffhez méltó műsor ez, amelynek annyira megvan a maga salzburgi közönsége, hogy a Mozarteum szépséges csipkés nagytermében minden előre kiszámíthatónak tűnt: a művész bejön, visszafogott mosolyával meghajol, lejátssza a partitát, majd rövid meghajlás után kimegy. Ezt hatszor. Siker, felállva taps, esetleg egy ráadással megköszöni az ünneplést.
 
Isabelle Faust és kamarapartnerei (Marco Borelli fotói, a képek forrása: Salzburgi Ünnepi Játékok)
Isabelle Faust és kamarapartnerei (Marco Borelli fotói, a képek forrása: Salzburgi Ünnepi Játékok)

Ehhez képest Schiff bejött, mosoly és meghajlás közben gyengéden megérintette saját kedves burgundivörös Bösendorfer zongorája fedelét, leült, és elkezdte, igézően szépen, a Goldberg-variációk témáját, az áriát. Zavarodottan lapozgattam a műsorfüzetet, műsorváltozást keresve. Az általános tanácstalanságot feloldva a művész beszélni kezdett – most láttam meg rejtett mikrofonját. Kéretlen ráadással kezdi a hangversenyt – mondta – (általános derű), hiszen a hat partita után már nemigen lesz alkalmas állapotban bármi további ráadás lejátszására (újabb derültség). És ezután, mintha saját szalonjában, barátai körében ülne, elkezdett a partitákról beszélni, érdekesen, tárgyszerűen, szellemesen, ízléssel, röviden, és később minden újabb partita előtt szólt egy pár bevezető-átvezető gondolatot a soron következőről. Megindokolta a sorrend megváltoztatását – az eredeti helyett a hangnemek emelkedő sorrendjét követte: G-a-B-c-D-e – felhívta a figyelmet egyes szvitek sajátosságaira, a hangnemek által keltett színasszociációkra, a sztenderdtől eltérő táncokra, tételekre utalt, pár ütemes előjátszással színesítve beszédét. Társalgás volt ez, művész és közönségének „eszmecseréje” a darabok ürügyén, könnyed stílusa nem volt híján szójátékoknak, társadalmi-politikai allúzióknak, de mindig közelebb vittek a bachi gondolathoz, hangulati felütést hoztak. A zongorázás maga pedig lenyűgöző teljesítmény volt, a Bösendorfer hangja ezernyi színben ragyogott, különösen tetszett a díszítések kreatív változatossága, az ismétlések stílusos dinamikája, a változatos és lendületes tempók.

 
Isabelle Faust és kamarazene-partnereinek hangversenyére szép műsorválasztásuk miatt voltam kíváncsi. Schumann zongorás kvartettje (op.47) és kvintettje (op. 44) között – zsenik kézfogása – öt fúgát játszottak Bach Wohtemperiertes Klavierjéből Mozart átdolgozásában. Faust mindegyik mű primáriusaként az egész műsor koncepciójára rányomta a bélyegét – bevallom, engem folyamatos ingerültséggel töltve el. Amikor a romantikus lendület a testbeszédben merül ki, de nincs hozzákapcsolható hangélmény – nos, Faust máskor is meglepett már vértelen hegedűhangjával, de az bő ötven évvel korábbi muzsika volt, ha akarjuk, ezzel meg lehetett indokolni. Schumann viszont vérbeli romantikus, ez a két kamaraműve kifejezetten szenvedélyes, magával ragadó, színes kompozíció. Tüzes tempók, szépen összecsiszolt összjáték mellett – mert ennek voltunk tanúi – senkit nem érdekel, hogy valaki bélhúron játszik vagy nem, hogy van-e vibrato, amennyiben igézően szép hang, dallamformálás, formailag-hangulatilag értelmes tetőpontok alakítják a tolmácsolást. Kivéve, ha mindez nincs.
 
A kvartett tagjai közül a csellista Jean-Guyhen Queyras Faust nyomdokain haladva maradt legtöbbször láthatatlan, különösen zavaró volt, amikor időnként egy-egy szépen formált, már-már valódi csellóhangon játszott crescendo tetőpontja helyett nyekkenős és vibrato nélküli csúcshangot fogott – minden egyes ismétlésnél ugyanúgy… Antoine Tamestit brácsaművész azonban, kilógva a sorból, csodálatos, telt, meleg hangon játszott, érdekes pillanatok voltak, amikor a szépen zengő brácsa és a hallhatatlan cselló egymásnak adták a szót… Végül érdemes külön kiemelnünk a Schumannál igen jelentékeny zongoraszólamot megszólaltató kiváló Alekszandr Melnyikov nevét. Melnyikovot rendszeresen hallhatjuk Isabelle Faust és Queyras kamarapartnereként, és amikor nem Schumannt játszik, rangos régizenei projektekben vesz részt. Lemezfelvételeit (Isabelle Fausttal készített Beethoven összes hegedű-zongoraszonátáját, vagy Sosztakovics Prelúdium és fúgáinak összkiadását) számos díjjal honorálta a szakma.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek