Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ÍNYENCEK ZENÉI

A Kaposfest 2. napja
2021. aug. 21.
Forró napokat hozott az augusztus Kaposváron is, az idei kamarafesztivál második napján egy napistennek szóló kortárs zenemű és egy érzéki Bach-balett fűtött még tovább. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.
Lőn estve és lőn reggel a második nap a 12. Kaposfesten, és a program délelőtti hangversennyel folytatódott. A Szivárvány Kultúrpalotában Beethoven D-dúr szerenádját Matvey Demin fuvolán, Pusker Júlia hegedűn, Szűcs Máté pedig brácsán adta elő. A három hangszer kombinációja szokatlan, de annál kellemesebben hangzó triót alkot – valószínűleg alkalmi darab, de a zenetudósoknak fogalma sincsen, mikor keletkezett –, a muzsikusok pedig páratlan könnyedséggel és eleganciával, s ami még fontosabb: örömmel muzsikáltak. Van egy olyan gyanúm, hogy Beethoven nem feltétlenül várta volna el, hogy elejétől a végéig elhangozzék mind a hat tétel, a gyakorlat szerint az ilyen alkotásokból alkalomszerűen csipegetni szoktak volt a bécsi zenészek, de mi tagadás, Demin, Pusker és Szűcs hibátlan stílusérzékű előadása az elejétől a végéig csupa felüdülés volt.
 
Avi Avital
Avi Avital

A délelőtti alkalom ínyencsége viszont David Bruce (1970) Cymbeline című darabja volt, hamisítatlanul 21. századi muzsika. A mandolinra és vonósnégyesre készült alkotás címét az ősi kelta napistentől kölcsönözte, programja szerint három tétele a napfelkeltét, a delet és a napnyugtát jeleníti meg: keretes szerkezet, két kontemplatív saroktétel között egy tüzes középső. Annyiban is különleges volt az előadás, hogy a mű dedikáltja, Avi Avital játszott szólót, mellette a Kállai Vonósnégyes muzsikált páratlan finomsággal és eleganciával. A Cymbeline ugyanis egyszerre elegáns és misztikus érzületű alkotás, tele szofisztikált megoldásokkal, arab és amerikai népzenei hatásokkal. Régóta figyelem Bruce munkásságát – egyedülálló YouTube-csatornája van, amelyen komolyzenéről vlogol közvetlen stílusban –, aki kortárs zeneszerzőként közérthetőségre, de nem közönségességre törekszik.

 
Este 6 órakor Bach-koncert kezdődött a Csiky Gergely Színházban, amelynek végén a közönség jónéhány tagjával megállapodtunk abban, hogy nagyszerű program volt – és nagyon hosszú. Több mint másfél óra volt csak a koncert első része! Ksenija Sidorova a h-moll, francia stílusú nyitányt adta elő harmonikán (BWV 831), majd az előző napon megismert Signum Saxophone Quartet a C-dúr zenekari szvit (BWV 1066) átiratát. A harmonikaművésznő és a szaxikvartett aztán meglepetésül a népszerű Badinerie-tétellel szolgált. Az átiratok sorát Avi Avital folytatta, aki mandolinon vállalkozott az ismert Chaconne előadására, de hiába az utolérhetetlen technika és az eleven tűz, a monumentális darab túlért a kis pengetős hangszer lehetőségein. Sokkal jobban szólt a mandolin Várdai István csellójával és Tóth-Vajna Zsombor csembalójával (e-moll szonáta, BWV 1034).
 
Várdai István és a Győri Balett
Várdai István és a Győri Balett (Mohai Balázs fotói; a képek forrása: Kaposfest)

Az est első felét Alexis Cárdenas zárta, aki koncertmesterként irányította a fesztivál fellépőit és a mesterkurzusok növendékeit Bach III. brandenburgi versenyében. Az már az előző napon kiderült számomra, hogy a negyvenöt éves venezuelai hegedűművész párját ritkító jelenség. Most, a Bach-versenyműben is megmutatta, milyen felszabadítóan hat a barokk korban megszokott improvizáció a közönségre és a zenészekre: a lassú tétel rögtönzött ütemekkel bővült, amelyeket főként Cárdenas töltött ki zenével. Ugyanakkor az is egyértelmű volt, hogy a hegedűs sokkal természetesebben játszik fejből, mint kottából: a Bach-mű szólóját hallottam már szebben s jobban, de az előadás spontaneitása folytán mégis kiemelkedő és maradandó élmény volt.

 
A „Bach másként…”-koncert a második félidőben Várdai István és a Győri Balett közös produkciójával folytatódott. Várdai a nagyszabású VI. csellószvitet adta elő Velekei László koreográfiájának kíséretében. Nem ez az első ilyen előadás, amerikai, holland, orosz és francia társulatok is próbálkoztak már hasonlóval, kihasználva a csellószvitek népszerűségét. A színházi tér nem kedvezett a Du Pré Stadivari hangjának – pedig korábban már tapasztaltam, milyen ereje van Várdai interpretációjának –, a párás környezet pedig jócskán megnehezítette a játékos dolgát, de a „csellóra írt szimfónia” (Rosztropovics kifejezése) csak így egészülhetett ki tánccal. A koreográfia három párt és egy zöldbe öltözött nimfát mozgatott a szerelem, egyesülés és elválás motívumait váltogatva. Klasszikus zene és balett, mégis más ez, mint a klasszikus balettelőadások, ritkaságában is rejlik az értéke.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek