A kisebbek számára is érthető módon beszél a halálról és az idő múlásáról a Manna Produkció A halhatatlanságra vágyó királyfi című, Maróthy Anna Zorka által rendezett bábelőadása. Két lány, Halhatatlanság és Halál vetélkedik a kicsi királyfiért, aki az elmúlás elől menekül. Útra kel, hogy Halhatatlanság szerelmét élvezve elmenekülhessen Halál elől. Utazása során különös alakokkal találkozik: Lapátoló és Sas királlyal. Furcsa sakkfigurák ők a két lány játszmájában, akik egy másféle, rövidebb, de boldog élet reményével kecsegtetik, kísértik Királyfit. Vajon megéri-e az időtlen, egyhangú életet élni, miközben mindenkit beszippant maga körül a vízfolyásként zubogó idő homokja?

 

Kevésbé mesei, inkább húsbavágó szembesítésként jellemezhető az Orlai Produkció Irodától az Apád előtt ne vetkőzz. A visszaemlékezések a családon belüli abúzusról, molesztálásról mesélnek. A két szemszög: a Péterfy Bori által megformált kislány, akit molesztál a Pataki Ferenc által játszott nagyapa. Ami kezdetben egyszerűnek tűnik, hirtelen bonyolódni kezd, amikor fény derül a nagyapa gyerekkorára: árvaházbeli erőszak, viszony a mostohaanyával. Elítélhető-e valaki, aki sosem látott más példát? Ezeket a kérdéseket boncolgatja az előadás, miközben a két gyerek kíméletlen részletességgel számol be a történtekről. Mi tudjuk, amit ők csak megsejtenek, és legszívesebben elfordítanánk a fejünket. De nem tehetjük.

 

Ugyanígy nem tehetjük, de nem is érdemes elfordítani a fejünket a Manna Produkció Minden negyedik című előadásánál. Csábi Anna rendezésében hét nő történeteit követjük, életük jeleneteit, amik mind ugyanahhoz a témához kapcsolódnak: az abortuszhoz. Különbözőek az okok és életkörülmények, de közös pont a gyász és a trauma. Ezek a nők nem magyarázkodnak vagy védekeznek, nincs szó vallási vagy politikai nézőpontokról. Helyette a személyesség, az érzelmek kapják a főszerepet, ami őszintévé teszi az előadást. Nem didaktikus, nem akar megmondani, helyette a színház közösségteremtő szerepére támaszkodik. 

 

Éppen ez a szerep, hogy ti. képes tömegeket bevonzani, tette és teszi veszélyessé a színházat a politika szemében. De vajon képes lenne ez a tömeg egy diktatúrát megbuktatni? Legalább egy társasjáték erejéig biztosan. A Protest – Út a forradalomhoz résztvevői valójában a nézők, az ő érveik és döntéseik alapján formálódik a játék. Az alapszituációt az SZFE volt és jelenlegi hallgatói vázolják fel: egy elképzelt diktatórikus állam a kötelező sorkatonaságról törvénykezik, aminek ellenében a tiltakozó fiatalok mozgalmat alapítanak. Ennek a tagjai a nézők, akik a játék során nekifeszülnek a feladatnak, hogy erőszakmentes módon megdöntsék a rendszert. Az izgalmat és feszültséget folyamatosan fenntartja, hogy számos nehéz és morálisan megkérdőjelezhető döntést kell meghoznunk.

 

Nehéz eljutni a közös véleményig, az összefogásig, és mindez elősegíti egy önkényuralmi rendszer működését. Különösen, ha az a rendszer mindent tud rólunk. A Homo Ludens Project Megfigyelő játéka Orwell 1984-ét idéző világba kísér, ahol minden lépésünket kamerák és mobilok kereszttüzében éljük. Ezúttal csak nézőként veszünk részt a kamerák által közvetített játékban, aminek látszólagos célja a jobb élet szerzése, valójában pedig a játékosok életének tönkretétele, kapcsolataik szétzilálása. Az előadás a filmek és sorozatok disztópiáinak ismerős elemeit használja. 

 

De milyen elemek biztosítják az üzenetek átadását? A hang, a nyelv és a szöveg. A fikció és valóság viszonyának olykor szétszálazhatatlan viszonyait vizsgálja Kárpáti Péter A nagy kapituláció című előadása, ami lényegében egy beszélgetés Zsótér Sándor és tanítványa, Stork Natasa között. A kiinduló pont Pilinszky János Beszélgetések Sheryl Suttonnal című kötetének próbája, amiből valóban elhangzik egy fejezet, de a darab legizgalmasabb részeit a színházról szóló beszélgetések adják. Ezek egy részét Zsótér anekdotikus visszaemlékezései alkotják, eddigi pályájáról és olyan alkotókról, akiknek személyazonossága hol jobban, hol kevésbé egyértelmű a néző számára. Emellett a színészlét és a rendező munkájának lényegéről is hallhatunk elméleti, filozofikus gondolatokat. Az előadás második felében, a próbafolyamat elkezdésekor Pilinszky szövege és az elhangzó történetek, akárcsak a megformált szerep és a színészek személye, lassan összecsúszik, megkülönböztethetetlenné válik. 

 

A szöveg alkotóelemeit tovább boncolgatva, a nyelvet mint meghatározó tényezőt helyezi középpontba Simkó Beatrix és Jalonen Jenna közös alkotása, a Long time no see. A finn és magyar táncosnő (Rácz Réka) előadása a nyelvi határok leküzdéséről, hasonlóságok és különbségek megtalálásáról, de leginkább a közös alkotás őszinte öröméről szól. A koreográfia ötvözi a kortárs balett, a néptánc és a harci koreográfiák elemeit. Olykor humorosan mutatnak rá a két nyelv különbségeire (pl. a magyar és finn ábécé hossza), vagy elsütnek egy-két poént a hasonló hangzású szavak kapcsán. Ám ezek eltörpülnek a közös vodkázás, bulizás és a tánc örömei mellett. A lényeg itt az erotika, az összetapadó test és az izmok játékának közös nyelve. 

 

A nyelvet elhagyjuk, hogy elérjünk a hangok szintjéig. Ennek működését vizsgálja és elemzi a Tünet Együttes az Afterparty című előadásban. A játszók különleges estre invitálják a nézőt, ahol a koreográfiák zenei aláfestését saját hangjuk adja. A beszéden túlmenő hangok különböző formáinak széles skáláját mutatják, kezdve a halk nyöszörgéstől az állatias üvöltésig. Az előadás nagy része improvizáció, asszociációk sorozata, a színészek egymás mozdulataihoz és a kiadott hangokhoz próbálnak kapcsolódni. Így hoznak létre egy egészen furcsa, folyamatosan változó zenei élményt.

 

De miért járunk valójában színházba, miért nézünk előadásokat újra és újra? Az emelkedettség érzése vagy a szeretet miatt? Ilyen kérdéseken töprengtem Márfi Márk Telik című monodrámájának megtekintése közben. A darab a Vas megyéből elszármazott színész életének néhány jelenetét meséli el. Szavaival eleveníti meg a múltat, a hangok, képek és illatok szinte kézzelfoghatóvá válnak. A Régi Zsinagóga tere pár szalmabála és egy műanyag lavór segítségével pulykatenyésztő farmmá változik, ahol a fiatal fiú először találkozik a halállal, magánnyal, betegséggel, és megismeri az elszakadás nehézségét is. 

 

Szerelmek, szenvedélyek és botlások kálváriáját viszi színre a Freeszfe Angyalok Amerikában című előadása. Ördög Tamás rendezése Tony Kushner drámájának négy fiataljára koncentrál, akiket kilenc színész alakít váltott szereposztásban. A társadalmi kérdések feszegetése helyett a középpontba az intimitás és az azzal való megküzdés kerül. Bár a történet a reagani Amerikában játszódik, az előadás ma is aktuális problémákra koncentrál. Hogyan küzdesz meg azzal, ha a szerelmed AIDS-es lesz? Ha a széteső házasságodban élve rádöbbensz, homoszexuális vagy? A fiatalok szeretnek, szenvednek és küzdenek, összekapaszkodnak vagy elengedik egymást. Különösen érzékennyé teszi az előadást, hogy a színészek maguk is fiatalok, diákok, akik ugyanúgy küzdhetnek szerelmi problémákkal, bizonytalansággal. Elfojtanak, kirobbannak, kimondanak vagy megmutatnak. Ez a kapcsolódás teszi itt és most átélhetővé a fájdalmasan szép történetet. 

 

Ezzel szemben az ugyancsak Ördög Tamás rendezte, a KV Társulat által bemutatott Miért lett R. úr ámokfutó? az intimitás teljes hiányáról szól. Egy látszólag idilli család életébe nyerhetünk bepillantást: papa, mama, gyerek, átlagos kispolgári lakás és munkahely. Ám ahogy közelebbről is megismerkedünk a szereplőkkel, a tökéletesség képe gyorsan szertefoszlik. Stork Natasa R.-néje nagyvilági dáma, aki apróbb kedvességbe bugyolált sértéseivel alázza meg férjét, a pipogya, de egyébként szerethető R. urat. Dankó István finoman, apró arcrezdülésekkel és rándulásokkal érzékelteti a láthatatlan folyamatot, ahogy a jószándékú, igyekvő férfi a rá záporozó ütések hatására egy végső, kétségbeesett lépésre szánja el magát. Tette iszonyú, elítélendő, mégis érthető. 

 

Elítélhetőek viszont a Nihil szereplői. A kaposvári egyetemisták Móricz Zsigmond novellái alapján született előadása a falusi világba kalauzolja el a nézőt, ahol a korrupció és a rosszakarás az úr. Az állatorvos merő rosszindulatból jelentget fel, a körorvos apró kis ajándékokkal vesztegeti meg a főbírót, aki gond nélkül vádol be ártatlanokat. Az előadást nézve a nézőben csak egy kérdés fogalmazódik meg: tulajdonképpen ki itt az igazi ellenség?

 

Vannak olyan témák, traumák, amikről nem akarunk beszélni. De a színház újra és újra figyelmeztet minket: nézzünk oda, hallgassuk meg, érezzük át!