The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag
2021.08.07.

A Warner Bros. és James Gunn új szuperhősfilmje a feje tetejére állítja a műfaj kliséit, és őrülten kreatív szórakozást nyújt szokatlan humorral és sok vérrel. RICHTER ÁDÁM KRITIKÁJA.

Ha a pillangóhatásra nem a The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag a legjobb példa, akkor nem tudom, mi. A sztori ott indul, hogy James Gunn rendező 2008 és 2012 között kiírt néhány viccesnek szánt üzenetet a Twitterre, amik a holokauszttal, 9/11-gyel, sőt még a pedofíliával is humorizáltak. Sok év elteltével ezek újra előkerültek, mire a Marvel azonnal kirúgta Gunnt, hiába rendezett nekik két nagyon sikeres Galaxis őrzői-filmet.
 
Úgy tűnt, hogy az írói-rendezői karrierjének vége, ehelyett a konkurencia azonnal lecsapott rá: a Warner Bros. annyira vesztésre állt a szuperhősfilmek terén, hogy bármit Gunnra bíztak volna, csak segítsen nekik kijutni a gödörből. Gunn választhatta volna Supermant, Batmant vagy bármelyik másik nagyágyút, de ő a 2016-ban szinte ugyanezzel a címmel megjelent és egyébként borzasztóra sikerült Suicide Squad – Öngyilkos osztag rebootját akarta elkészíteni, vagyis egy filmet, ami egyszerre folytatás és remake, aminek a megértéséhez nem kell látni az előző részt. Manapság Hollywoodban addig forgatnak valamit újra és újra, amíg végül jó nem lesz, így készült el a The Suicide Squad. Ha nincs az a néhány szerencsétlen tweet, most egy szórakoztatóan formabontó filmmel lennénk szegényebbek.
 
Érdekes módon a The Suicide Squad legnagyobb fegyvere pont az, ami miatt Gunn a cancel kultúra áldozata lett: az az éjfekete humor, ami folyamatosan a határokat feszegeti, sőt sokszor teljes ízléstelenségbe fordul. Annyi klasszikusra mondják manapság, hogy ebben a politikailag korrekt, túlérzékeny világban már nem készülhetne el, erre tessék, itt a tökéletes ellenpélda. Van itt minden: gyerekek és nők halálával viccelnek, embereket robbantanak cafatokra, tépnek félbe és fejeznek le, himbálózó hímvesszőt tolnak az arcunkba, a beszéd trágár, és Taika Waititi intravénásan lövi be magát a kislánya szeme láttára. Mindez a Marvel családbarát idilljétől nem is állhatna távolabb.
 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből 
Önmagában a polgárpukkasztás nem lenne érdem, de Gunn nem öncélúan használja ezeket az eszközöket. A szuperhősfilmek többnyire sablonosak, mert a stúdiók semmiféle kockázatot nem akarnak vállalni, miután rátaláltak a bevált receptre. Gunn ebből a komfortzónából igyekszik kibillenteni a nézőt, és megkockáztatja, hogy az eredmény esetleg nem fog mindenkinek tetszeni. 
 
A történetnek is jót tesz, hogy abszolút kiszámíthatatlan, teljesen váratlan balkanyarokat vesz. Lehet, hogy néhány fordulat idétlen, de hogy végtelenül kreatív, azt nehéz vitatni. Eközben végig ott van az érzés, hogy itt bárki erőszakos halált halhat, vagyis a filmnek van tétje. Nem akkora hátrány ez egy öngyilkos osztagnál. És hát igen, itt nem úsznak meg mindent egy karcolás nélkül, folyik a vér rendesen, fröcsögnek a belső szervek, de az erőszak annyira eltúlzott, hogy már komikussá válik.
 
A sztori egyszerű és letisztult, mint a ’70-es években készült elődöké, amiknek a betűtípusát és esztétikáját Gunn látványosan használja. Van egy csapat bűnöző, akiket az amerikai kormány átmenetileg kihoz a börtönből, hogy egy titkos küldetést teljesítsenek – ez eddig akár A piszkos tizenkettő is lehetne. Mindössze annyit kell tenniük, hogy átvágnak egy dzsungelen, és felrobbantanak egy építményt. Nincs túlbonyolítva, de legalább világos, hogy mi történik, ki kivel van, és mi az elérendő cél. Nincs olyan érzésünk, hogy három film cselekményét sűrítették egybe, és nem is az a funkciója, hogy egy képregényes univerzumot bővítsen ki. Ha csak ezt az egy DC-filmet nézzük meg, akkor is teljes értékű élményt kapunk.
 
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Ebből talán úgy tűnik, hogy a forgatókönyv csak az elvárható minimumot teljesíti, de nem, mesterien megírt, jól strukturált munka. A mai trendek a cselekményt helyezik mindenek fölé, Gunn azonban nem feledkezik meg arról, hogy a karakterek legalább ilyen fontosak. Rengeteg olyan szereplőt épít fel a nulláról, akiről a többség életében nem hallott, de talán még a képregényrajongók közül is kevesen. Egyetlen klisés karakter sincs, egytől egyig emlékezetesek, és bár sok van belőlük, a film nem válik tőlük zsúfolttá.
 
A The Suicide Squad hangulati tónusa könnyed és vígjátékos, de éppen annyi komolyság van benne, hogy ne váljon paródiává. Gunn pontosan tudja, mikor kell lassítani, elcsendesedni, és időt szánni a karaktermomentumokra, hogy a filmjének szíve is legyen. Mindegyik szereplője felé együttérzéssel fordul, és meglátja bennük az emberséget. Még egy patkányt is képes humanizálni, ami nem kis tudomány.
 
A legviccesebb az egészben, hogy a The Suicide Squad szuperhősfilmnek álcázza magát, de valójában szinte senkinek nincs emberfeletti képessége, jórészt szokványos akciófilmként is működne. Ez a film egyik legnagyobb érdeme, hogy a DC-univerzumon kívül is értékelhető lenne. Abban is eltér a megszokottól, hogy a fő fenyegetést nem valami mondvacsinált, komolyan vehetetlen konfliktus adja, hanem nagyon is a valóságra emlékeztet. 
 
A helyszínt egy demokráciából diktatúrába csúszó banánköztársaság adja, ahol az ellenzékieket és a rendszerkritikus újságírókat szisztematikusan likvidálják. Nincs az őrülettől nyálcsorgató főgonosz, aki világuralmi terveiről folytat le hosszú monológokat, vagy ha mégis igazi rosszfiút kell keresnünk, akkor az Amerika. Nehéz felidézni olyan blockbustert, amiben ennyire nyíltan kritizálták volna az USA külpolitikáját, konkrétan azt a szokásukat, hogy destabilizálnak országokat, aztán romhalmazt hagyva maguk után távoznak, ahogy azt Iránban, Venezuelában vagy Bolíviában tették.
 
Akármennyire is nehéz ezt elhinni egy 185 millió dolláros produkciónál, de a The Suicide Squad szerzői film, aminél a stúdió egyértelműen szabad kezet adott, nem a fókuszcsoport ízlése döntött, és nem az volt a cél, hogy a gyerekeknek minél több játékot lehessen eladni belőle. Az még ritkább, hogy ez a nagy alkotói szabadság jól is sült el. 
 
Afelől persze nincsenek illúzióim, hogy ez a film egy anomália. Bár az olyan sorozatok, mint a The Boys vagy az Invincible jól jelzik, hogy ez a műfaj is kezd eljutni az érettebb (és véresebb) korszakába, ahogy azt képregényes formában már megtette évtizedekkel ezelőtt, mégis azt gondolom, hogy a The Suicide Squad ritka történelmi együttállás eredménye, ami nem sűrűn fog megismétlődni. Pedig ha már blockbuster, akkor azt valahogy így kellene.
 
Címkék: Mozipremierek 2021