A világhírű orosz csellista harminchét évesen, 2020 novemberében hunyt el egy váratlanul fellépett stroke következtében. A Fesztivál Akadémia művészei közül sokan sorolták a művészt kamaramuzsikus partnereik közé, magától értődött tehát, hogy kamarazenével búcsúznak tőle. A magyar származású csellóvirtuóz, a budapesti Zeneakadémia egykori tanára, Popper Dávid hat csellóra komponált, rövid Requiemje (op. 66) nyitotta az estet. Fenyő László, Várdai István, Nicolas Altstaedt, Vashti Mimosa Hunter, Kokas Dóra és Devich Gergely egyszerre megindító és magas színvonalú előadása nemcsak az érzelmes-romantikus mű csendes-meditatív gyászhangját tolmácsolta hitelesen, de a csellószextett hangzásának rétegezettségével sem maradt adósunk: hat mély hangú instrumentumot hallottunk, a textúra mégis áttetsző és sokszínű hatást keltett, s a mélyrétegek sötét tónusa mellett fényt is képes volt sugározni.
 A zárókoncert próbája, vezényel Maxim Rysanov. (A kép forrása: Fesztovál Akadémia Budapest) |
Brahms vokális tételpárja, a Brácsadalok (op. 91) Horti Lilla (szoprán), Maxim Rysanov (brácsa) és Balog József kifinomult előadásában a Popper-mű tolmácsolásának magasra helyezett mércéjéhez igazodva folytatta az estet. Horti Lilla makulátlan szólamformálással, kiegyenlített regiszterekkel, érzékeny karakterizálással, árnyalt dinamikával és idiomatikus szövegejtéssel tolmácsolta a két dalt, mely az idei sorozat témáját, a Családfákat idézte a zenehallgató emlékezetébe, hiszen Brahms legkedvesebb barátja, Joseph Joachim és az alténekesnő Amalie Schneeweiss eljegyzése alkalmából komponálta a második tételt, a Vallásos bölcsődalt. Az énekesnő két hangszeres partnere ösztönzőn szuverén, ugyanakkor alkalmazkodó muzsikálással járult hozzá a produkció sikeréhez.
A szünet előtti utolsó műsorszám, George Enescu vonós Oktettje (op. 7) többszörösen is különleges mű: maga a hangszerösszeállítás, a megkettőzött vonósnégyes ritka a zenetörténetben – legismertebb példája Mendelssohn Oktettje –, de különlegessé teszi a kompozíciót az is, hogy szerzője, akárcsak Mendelssohn a saját opusát, igen fiatalon írta meg: tizenkilenc évesen, éppen a századfordulón, 1900-ban. Kokas Katalin, Alissa Margulis, Langer Ágnes, Jonian Ilias Kadesha (hegedű), Maxim Rysanov, Kelemen Barnabás (brácsa), Várdai István és Kokas Dóra (cselló) remekbe szabott, virtuóz tolmácsolása egyrészt éppen a századfordulós forrongást, a stílusok között csapongó hangvételbeli sokféleséget, a fiatal alkotó szertelenségét idézte meg hitelesen, de a szenvedély, a játék előrefúródó, szűnni nem akaró lendülete is hiteles volt olvasatukban. Az előző kettőhöz hasonlóan meghatározó tulajdonságnak érezhette a hallgató a nyolc muzsikus közös játékában a hangzásmámort, a dús, telt zengést kiélvező, érzéki hangszerjátékot, amely szinte minden pillanatban figyelmet követelt magának.
A szünet után, ahogyan az a Fesztivál Akadémia eseményein megszokott, az irodalom percei következtek: Csákányi Eszter olvasta fel három rendkívül eltérő világú szerző, Nemes Nagy Ágnes, Lackfi János és Weöres Sándor szövegeit, amelyek között olyan is akadt, amely a zene világához kapcsolódik. Ebbe a világba visszatérve a gyász hangulatának jegyében folytatta a koncertet Rachmaninov 1., g-moll („Elégikus”) zongoratriója. Kelemen Barnabás, Bogányi Gergely és Fenyő László kamaramuzsikálása érvényesítette a mű nemes borúját, a rachmaninovi melankóliát, amelynek ezúttal a dallamok széles íve volt egyik fontos hordozója, egy másik pedig a három hangszer színvilágának sok lágy, pasztelles árnyalata. Ihletett, költői és maximalista igényű tolmácsolás volt a Rachmaninov-produkció, harmonikusan illeszkedett a koncert makulátlan teljesítményeinek sorába.
Az est és a teljes 2021-es Fesztivál Akadémia befejezéseként ismét olyan kompozíció csendült fel, amely kapcsolódott az idei koncertek mottójához, a család fogalmához, hiszen zárószámként Richard Wagner életművének híres kakukktojása, a sok drámai, nagy apparátusú és terjedelmes operával különös kontrasztot alkotó, szelíden lírai, kis zenekarra komponált és – wagneri léptékkel – rövidnek számító Siegfried-idill, amelyet a zeneszerző felesége, Cosima Liszt születésnapja és gyermekük, Siegfried születése alkalmából komponált, s amely, mivel Cosima történetesen december 24-én látta meg a napvilágot, éppen a leginkább családi ünnepen, karácsonykor hangzott fel első ízben. Az együttes, amely Maxim Rysanov minden rezdülésre érzékeny vezényletével, színgazdagon és hajlékonyan szólaltatta meg a művet, a Verbier Fesztivál zenekaraira emlékeztethette a zenehallgatót: ott fordul elő gyakran, hogy minden szólamban, még a legkevésbé jelentősben is, világklasszisok foglalnak helyet. Így történt ezúttal is: Kelemen Barnabás koncertmester társaságában ott ült az idei fesztivál összes kiválósága, Baráti Kristóftól Várdai Istvánig, Kokas Katalintól Fenyő Lászlóig, Klenyán Csabától Lakatos Györgyig. Kifinomult, mívesen megmunkált, költői produkció zárta a 2021-es Fesztivál Akadémiát a tudás, a lelkesedés és az elhivatottság jegyében, s a közönségben máris vágyat ébresztve arra, hogy a jövő évi eseményeken is részt vehessen.