Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

CSALÁDOM ÉS MÁS FUTÓBOLONDOK

Diana esküvője
2021. júl. 21.
A skandináv filmek jól ismert kliséiből gyúr remek elegyet a Diana esküvője, mely úgy tud szórakoztató lenni, hogy közben nem felejt el érdemben beszélni a család fontosságáról. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.
Vannak olyan filmek, melyek rögtön az alapötletükkel megfogják a nézőt. A Diana esküvője kétségtelenül ilyen, hiszen abból a furcsa véletlenből indul ki, hogy Diana hercegnő épp akkor vált a királyi család tagjává, amikor valahol Skandináviában egy fiatal, nem épp példamutató pár szintén egybekelt. Liv (Merie Blokhus) és Terje (Pal Sverre Hagen) látszólag sem illenek össze, közös életüket leginkább a káosz jellemzi, a kislányuk neve pedig éppen Diana lesz. A két azonos nevű személy élete ezt követően párhuzamosan halad, már amennyire a királyi család egy tagja, illetve egy norvég kisváros legelfuseráltabb párjának gyereke hasonló életet élhet. 
 

A Diana esküvője komédia, de nagy hibát követ el az amerikai vígjátékokon szocializálódott néző, ha azokéhoz hasonló humort vár. A norvég moziban ugyanis nem jut minden percre egy vicces beszólás, nincsenek már-már idétlenül eltúlzott karakterek, altesti poénok, Charlotte Blom rendezése sokkal inkább a szituációkból, a jellemekből építkezik. 
 
A kortárs skandináv film és irodalom állandó toposza a diszfunkcionális családok bemutatása. A végtelenségig lehetne sorolni az ilyen alkotásokat, de elég, ha a Dogma-mozgalom nyitódarabjára, a Születésnapra gondolunk. Épp azért nagyon izgalmas Blom vállalkozása, mert fogott egy, a kultúrkörében igen gyakran feldolgozott témát, de nem abból az irányból közelített, amelyből várnánk. Vígjátékot forgatott arról, amiről a szabályok szerint drámát kellene. Ez a fajta pikírtség és játékosság pedig épp annyira sajátja a skandináv filmnek, mint a mélyre ásó lélekrajz; ennek egyik legékesebb bizonyítéka az Oscar-díjas Még egy kört mindenkinek
 
Érdemes persze azt is megvizsgálni, hogy a film mit állít a családról. Talán közhelyes ezt leírni, de a család fogalma rengeteget módosult az elmúlt évtizedekben. Nem meglepő, hogy egy norvég filmes mer ezen a téren is radikális lenni, bár érdemes újragondolni ezt a mondatot, mert az őszinte talán megfelelőbb kifejezés. 
 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Liv és Terje nem a katalógusból kilépő álompár. Rengeteget veszekednek, isznak a gyerek előtt, sokszor pedig úgy sodorják életveszély közeli helyzetbe a kis Dianát, hogy ők maguk sem tudnak róla. Blom azonban ezt nem valamiféle negatív példaként villantja fel, hanem azt állítja, igen, ilyenek vagyunk mi, ilyenek a szüleink, persze azért mindezt vígjátékhoz illő módon kifordítva. Azzal pedig, hogy a film ennyire hétköznapi módon beszél a családról, nagyon is hozzáférhetővé válik. 
 
Ráadásul a rendező képes még egy csavart tenni a történetbe, a cím ugyanis a mozi végével újraértelmeződik. Diana végül férjhez megy, és saját kapcsolatát látva kezdi átértékelni szülei viselkedését. Elkezdi felfedezni a mintákat, mit csinál épp úgy, mint felmenői, s mi az, amiben tudatosan más? A film tehát azt is tematizálja, hogy családi életünk bizonyos elemei hogyan öröklődnek tovább egyik generációról a másikra, mit lehet ezzel kezdeni, mi ebben konkrétan az egyén szerepe? 
 
Blom egyébként szinte végig egy egyszerű, talán túlságosan is kétdimenziós ellentétre épít, Terje és Liv párosával szemben kapunk egy tökéletes párt a család szomszédai képében. Az esküvőn azt látjuk, amint ezek a látszólag ellentétesnek tűnő életutak valóban különböző pontokba érkeznek meg, ám nem úgy, ahogyan arra előzetesen számítanánk. A rendező a film egésze során nagyon ügyesen építi a főszereplő pár kapcsolatát, a csetlés-botlás mögött végig ott látjuk azt a szeretetet, ami miatt ők végső soron együtt tudtak maradni. 
 
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Liv és Terje éppen a hibáik miatt alkotnak elválaszthatatlan párt, csupán arról van szó, hogy nem érzik a kényszert, hogy a tökéletlenségüket folyamatosan palástolják. Míg a másik család hisz a látszatban, percre pontosan számolják ki az alvásidőt, a gyermek életének minden momentumát előre megtervezik, kívülről úgy tűnik, kapcsolatuk harmonikus, ők a tökéletes szülők. Azonban talán nem véletlen, hogy végül az ő házasságuk esik szét. Nem minden a látszat, állítja tehát a rendező nem túl eredeti módon, az azonban mindenképp biztos, hogy nem azokban a címkékben van az igazság, amelyeket mi kívülről próbálunk ráaggatni egy-egy családra. 
 
Még ha a műfaji kategóriákat, főleg szerzőibb megközelítésmódú európai filmesek esetében nem is szabad szigorúan venni, mégis csak egy vígjátékról beszélünk, így jogos a kérdés, hogy mennyire humoros a film. Nagyon, de ahogy említettük, nem a mai amerikai vígjátékok harsány humorára kell számítani. A poénok itt sokszor épp azért működnek, mert fájnak, mert lelepleznek, mert a saját gyengeségeinkre hívják fel a figyelmet. Több esetben az első hallás talán nem is elég minden réteg megértéséhez. Ehhez pedig hozzájárul a színészek kellően túlzó, ám mégis árnyalt játéka, és már tulajdonképpen kész is a film sikerének receptje. 
 
Merthogy a Diana esküvője az év egyik kellemes meglepetése. Főként azért, mert közérthetően és viccesen beszél egy fontos és mindenkit érintő témáról. Még akkor is, ha főszereplőihez hasonlóan nem mindenben tökéletes. 
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek