Nagy Viktor Oszkár a kortárs magyar film keveset emlegetett rendezője, pedig generációjának (Nagy Dénes, Reisz Gábor) kifejezetten tehetséges alkotója. Már korai rövidfilmjében, A tárcában megmutatkozott visszafogott, letisztult vizuális stílusa, mesteri feszültségteremtő képessége és kiváló formaérzékenysége. Mindezt még látványosabban demonstrálta debütáló nagyjátékfilmje, az Apaföld, mely az említett rendezői kézjegyek mellett sokat épített a dialógusok minimalizálására és színészei beszédes tekintetére. 

 

Nagy Viktor Oszkár színrelépése erősnek bizonyult, éppen ezért sajnálatos, hogy egészen mostanáig nem jelentkezett új nagyjátékfilmmel (amihez nyilván hozzájárultak a Magyar Mozgókép Közalapítvány megszűnése és a Magyar Nemzeti Filmalap létrejötte közötti gyártási leállások). A rendező nem hagyott fel a munkával és meggyőzően igazolta, hogy nem csak a mozgókép technikáját, hanem a témaválasztást illetően is kellő érzékenységgel rendelkezik. Két dokumentumfilmje (Két világ közt, Felsőbb parancs), illetve egy kiváló tévéfilm (Hivatal) is a Magyarországra érkező bevándorlókkal foglalkozott (jóval a 2015-ös menekülthullám előtt), de forgatott Erdélyben is csángó gyerekekről (Tündérország – Ferenc útja). Mindezt figyelembe véve friss műve, a Becsúszó szerelem szembetűnő váltást jelent életművében, hiszen a társadalmi érzékenység ugyan tettenérhető benne, ám a film műfajából adódóan csak érintőlegesen kerül elő. 

 

A Becsúszó szerelem története végtelenül egyszerű: Gyula (Ötvös András), a megrögzött focidrukker életét kizárólag kedvenc csapata meccsei, a szurkolás, a bajtársak és adott esetben a rivális klub elleni véres összecsapások teszik ki. Miután kiderül, hogy meddő, felesége, Mariann (Stefanovics Angéla) egyezséget köt egy roma lánnyal, Lüszivel (Gombó Viola Lotti), hogy a közeljövőben születendő gyermekét adoptálhassák. Gyula erről hallani sem akar, ám ha felesége bizalmát vissza kívánja szerezni, akkor alkalmazkodnia kell, így aztán folyamatos hazugságok és humoros szituációk véget nem érő spiráljába keveredik.  

 

Mivel a film műfaja romantikus komédia, nem várható el, hogy a néző összetett karaktereket és komplex társadalmi problémákat fedezzen fel, ám bizonyos leegyszerűsítések és sztereotípiák így is kirívóak. Példának okáért ott van a futballhuliganizmus sajátos szubkultúrája. Az még hagyján, hogy az „Olé, olé, olét” már nagyjából húsz éve nem skandálják sehol a szurkolók a lelátókon, de hogy mindegyik ultrát erőszakos, rasszista, sört vedelő, metált hallgató bunkónak ábrázolják, az erősen megkérdőjelezhető (a jelenség átfogóbb és pontosabb ábrázolása Füzes Dániel rövidfilmjében, a Szokásjogban látható). 

 

Hasonlóan sztereotipikus a cigányság megjelenítése is. Lüszit könnyűvérű, fölényeskedő, rapet hallgató lánynak mutatják be, ráadásul – és ez a film másik, elsősorban forgatókönyvírói hiányossága – a karakterének nincsen háttere. Legfeljebb annyi információt kap róla a néző, hogy nehéz előélete volt és intézetben lakik, ám például arra, hogy ki gyermeke valódi apja, nem kapunk választ. Egyedül Gyulánál fedezhető fel karakterfejlődés, akinek rá kell döbbennie, hogy nem tökéletes férfi, a futball iránti túlzott megszállottsága, rasszizmusa pedig nem vezet sehová és felelősséggel tartozik a környezetében élőkért.

 

A Becsúszó szerelem egyszerű mozgóképes eszközökkel és komikus szituációkkal hívja fel a figyelmet a napjainkban a futballpályákon és azokon kívül is erőteljesen jelenlévő rasszizmusra, mindemellett érinti az örökbefogadás és a szülővé válás problematikáját is, ám ezeket felületesen kezeli. Pedig a kortárs magyar filmben nem először foglalkoznak súlyos társadalmi problémákkal a vígjáték zsánerén belül, pár éve a tematikailag és műfajilag is hasonló Brazilok tett hasonló kísérletet, és nem is rosszul. Noha Rohonyi Gábor és M. Kiss Csaba munkájában is akadtak sztereotip pillanatok, azokat jobban a humor tárgyává tudták tenni, és elegánsabban, ügyesebben beszéltek az elfogadásról. 

 

A Becsúszó szerelem mégis élvezhető film, egy-két kifejezetten ötletes jelenettel (például amikor Gyula és Lüszi szinte egymásra licitálva sorolják múltbéli sérelmeiket és traumáikat) és remek színészekkel; a karakterek, ha nem is kellőképpen kidolgozottak, mégis kedvelhetők. A főszereplők mellett Thuróczy Szabolcs az ultrák fő hangadójaként remekel, az egyébként balfék ügyészként dolgozó Hajdu Szabolcs karaktere is vérbeli huligán benyomását kelti, Tenki Réka szülésre felkészítő jógaoktatóként nevettet meg. 

 

Nagy Viktor Oszkár könnyű, gördülékenyen haladó, sablonokra építő, komolyabb fordulatokat nélkülöző filmbe építi bele a futballhuliganizmus, a rasszizmus és az elfogadás kérdését, és bár a mozinak komolyabb mélységei nincsenek, továbbá nagyon hiányoznak a rendező korábbi alkotásaira jellemző apró színészi gesztusok és sokatmondó tekintetek, másfél órára könnyed kikapcsolódást nyújt. Remélhetőleg a rendező azért előbb-utóbb visszatér arra az útra, amelyen az Apafölddel elindult, és a mostani filmje csak átmeneti kitérőnek tekinthető az amúgy eddig impozáns filmográfiájában.