A harminc körüli Sylwia (Magdalena Kolesnik) foglalkozását tekintve influenszer, edzőként a fitneszt és az egészséges életmódot népszerűsíti. Világos, miért van 600 ezer követője az Instagramon: a kisugárzásával, az energiájával, a lelkesedésével a bevásárlóközpontban zajló tömeges fitneszedzésen már a film legelején bebizonyítja, hogy igazi 21. századi celebritásnak született. Fáradhatatlan energiabombaként mindig van ideje egy közös szelfire, motivált közösséget épít a követőiből, akiket egyszerűen csak „drágáimnak” hív, és olyan kameraérzékenyen és kedvesen beszél hozzájuk a napi posztjaiban, hogy az ember a mobilját nézve tényleg könnyen elhiheti, hogy közeli ismerős, már-már családtag.
Magnus von Horn filmje közhelyszámba menne, ha mindezen ironizálna vagy csupán azt mutatná be, milyen Sylwia valódi élete a posztokon túl, és hogy ez szöges ellentétben áll a nő virtuális világával. A Sweat látszólag tényleg ebbe az irányba halad: bepillanthatunk Sylwia hétköznapjaiba (találkozik a menedzserével, aki egy fontos tévéféllépését intézi; készül az anyja születésnapjára; egy bevásárlóközpontban összefut egy régi iskolatársával, sőt még egy zaklatót is kiszúr a háza előtt), miközben azt is nyomon követhetjük, hogy mikor és miről posztol, milyen reklámtartalmakat oszt meg a követőivel.
Hősnőnk azonban nem hazudik, teljességgel önazonos az a kép, amit a neten magáról közvetít: tényleg salátákat eszik, kőkeményen edz, és az újépítésű modern házban, ahol a kiskutyájával lakik, a lépcsőt használja a lift helyett akkor is, ha ezt nem látja senki, valamint felháborodik azon, ha a cég, amelyiktől ételt rendelt, papír- helyett műanyagdobozban küldi el a rendelését. Sylwia magánélete és a munkája teljesen összefolyik, hiszen valójában saját maga, vagyis a személyes brand építése (is) a munkája része, így nem csoda, hogy a határok kezdenek elmosódni számára a munka és a magánélet, a virtuális világ és a realitás között. Egy rengeteg megosztással járó sírós posztban be is vallja, hogy magányos és boldogtalan, és nagyon szeretne kötődni valakihez.
 Jelenetek a filmből |
A Sweat tulajdonképpen egy karaktertanulmányon keresztül azt a folyamatot ábrázolja – a próbálkozásokkal, a megtorpanásokkal, a visszakozásokkal –, mialatt Sylwia lassan, de biztosan helyettesíti a valóságot a virtuális világgal, és „lecseréli” a valódi családját a követőire, akik tényleg megadják neki azt a figyelmet, szeretetet és adrenalinlöketet, amire vágyik.
Hogy eljussunk idáig, ahhoz kell az anya születésnapja is, akihez egyszerűbb Sylwiának úgy kapcsolódnia, hogy miközben telefonon beszélnek, mindketten ugyanazt a teniszmeccset nézik a tévében, mint akkor, ha személyesen találkoznak. Hiába visz Sylwia LED tévét ajándékba, próbálja felhívni magára az anyja figyelmét, a családját nem érdekli igazán, hogyan érez, milyen problémákkal küzd. Pedig még arról is beszámol nekik, hogy az egyik követője zaklatni kezdte: megjelent a háza előtt, ahol egy autóban magához nyúlt, majd másnap bocsánatot kért egy videóüzenetben a viselkedéséért.
A férfi, Rysiek (Tomasz Orpinski) történetszála szintén azt demonstrálja, hogyan csúszik át fokozatosan Sylwia egy másik valóságba – a zaklató a nő virtuális családjának fekete báránya, a fitneszedző mégis késztetést érez arra, hogy gondoskodjon róla, amikor segítségre szorul.
 A képek forrása: MAFAB |
A rendező tökéletes színésznőt talált Sylwia szerepére. Magdalena Kolesnik egyszerre erős, lendületes, magával ragadó személyiség, ugyanakkor, törékeny, bizalmatlan, titokzatos és befelé forduló. Igyekszik eleget tenni a szerepének, miközben hű akar maradni önmagához is – a legjobb talán azokban a néma jelenetekben, amikor próbálja fegyelmezni magát, de egy-egy tétova mozdulattal, sebzett pillantással elárulja, hogyan érez valójában.
A helyszínek a geometrikus formákkal, a sok acéllal és üveggel és a rengeteg mesterséges megvilágítás (az edzőtermek, plázák belseje, a mobiltelefon körfénye, az ablakokon visszaverődő képek), a modern egyentársasházak, amelyek bárhol lehetnének a világon, a rengeteg géphang a fitneszeszközök csattogásától kezdve a turmixgép zajáig mind csak ráerősítenek arra, hogy Sylwia valósága „embertelen”, ahol idegenül érzi magát.
Ez az idegenségérzet pedig csak akkor oldódik, amikor átlép a virtuális világba, ahol a saját közössége várja őt, a családja (akár fekete bárányokkal). Nem véletlenül mondja nekik a film záró jelenetében, hogy mennyit köszönhet nekik és szereti őket.