Fehér Béla: A cím nagyon fontos része a műnek. Az első változatban a cím még Ördögszekér volt, ami az ördögcérna pusztában görgő termése, de az ördögcérna árnyaltabb, a növény ága-bogai, meg a föld alatti nem látható részét is jelenti, a regényben csomó minden van, ami nem látszik. Hét évvel ezelőtt kezdtem, mert akartam írni egy Esterházy-regényt. Kanyargós út vezetett idáig, hogy miért ez lett helyette.
 Fehér Béla |
R: Miközben Esterházy Péter abszolút a középpontban maradt, a mottó tőle vett idézet. A hiánya motiválta ezt vagy az a közös szál, ami mindkettőjüket izgalmasan köti a nyelvhez?
FB: Péter többször beszélt arról, hogy az irodalom maga a nyelv. Elsődleges. Sokat gondolkoztam ezen, mert a nyelv nekem is nagyon fontos, ez elsődleges szempont, mit tudok a nyelvről, mit tudok felhasználni belőle. Az Ördögcérna játék a nyelvvel. A Kossuth kifliben nem volt az, csak egy eszköz, míg a mostani regényben a cél is. Ott az okozott az elején nehézséget, hogy mai nyelven írjam vagy kitaláljak egy konstruált nyelvet. Végül addig hajlítgattam a nyelvet, míg hangulatában beleillett a korába, de lassan alakult ki a formája.
R: Bár azt mondta, nem született meg az Esterházy-könyv, de közben mégis. Esterházy állandóan kikacsint a szövegből, akár a regény egyik szálában, a Nyugatosok történetben EP kulcsfigura. De ott van a szöveg nyelvében, humorában is. Tisztelgés is előtte?
FB: Súlyos intellektus volt, borzasztó vesztesége a magyar irodalomnak, nagyon hiányzik. Ez a könyv egyfajta tiszteletadás is. Bár az Esterházy-regényről letettem, az elkészült részeket kidobtam, de volt a Nyugatos történet, a fürdő jelenet, ehhez jött hozzá a többi szál, így lett négy szerzője, négy elbeszélője a könyvnek. Péter halálakor értettem meg, hogy az egyik szálat neki kell szentelem. Ettől megnyugodtam. A vírus bezártsága odaszögezett az íróasztalhoz, ráadásul egy éve költöztem Budapestről Keszthelyre, itt nincsenek barátaim, ismerőseim, semmi nem tántorított el az írástól.
R: Keszthely a szabadságot jelenti?
FB: Debreceni vagyok, Budapestet igazából soha nem szoktam meg, túl sűrű volt, ezért költöztem ki korábban Fótra, most adódott egy lehetőség, elmenekültünk Keszthelyre.
R: Kitették a laptól, ahol dolgozott, csúnya történeteket élt meg. El kellett távolodnia ettől a helytől?
FB: Már semmi nem kötött oda, nyugdíjasként végképp nem. De Keszthely valóban a szabadságot jelenti.
 |
R: Mit jelent a maga számára a nyelv szabadsága?
FB: Azt hiszem, meg kellett hozzá öregednem. Korábbi műveimben egyfajta tisztelettel álltam a nyelvhez, sokáig nem láttam meg, hogy azt csinálok, amit akarok. Csodálatos anyag a nyelv, úgy formázza az ember, ahogy jólesik, minél jobban hajlítgatja, belezi ki, attól működik. Ennek a felismerésnek az eredménye az Ördögcérna is. Írás közben semmilyen nyelvi elvárás nem érdekelt, nem éreztem magam kötöttnek.
R: Nyelvhasználatában gyakran él blaszfémiával a szöveg. Hol vannak a határok?
FB: Minden megengedett a józan ízlés határain belül. Ma már a nyelv jelenti a mindent. Az egésznek az értelme. A történet is fontos, de ha valami kevésbé az, de nyelvileg erős, az nekem rendben van. Örülök, hogy rátaláltam erre a formára, mert nyelvileg mindent megenged. Ezért is vágytam egy „Esterházy-regényt” írni, legalábbis abban a szellemiségben írni, de sajnos azt eldobtam, nincs meg.
R: A négyszólamúság, amire a könyv épül, részben időbeli, részben elbeszélői, de négyszólamú a nyelv is, amelyben a négy szerző utazik. A nyelv vagy a történet volt meg előbb?
FB: Először két szálon ment a történet, a Nyugatosok meg a fogadós története volt meg, de rájöttem, hogy a kettőt egy fölülről való ránézéssel össze lehet kötni, így került be a Péklapáton utazó.
R: Aki a Zöldvendéglő című regényéből röpült át.
FB: Valahogy ez a szál húzta magával a negyediket, mert nagyon éreztem a hiányt. Így született meg a minden tekintetben nagyon egyszerű helytörténész figurája, aki a helyi rejtélyt, az ördögszart kutatja. Ez a szál, ami a jelen, ezt próbálja értelmezni, magyarázni a maga egyszerű módján Berettyó Gyula.
R: Első regénye a Zöldvendéglő, egy arról készülő film az alapötlete, a nyitóképe az Ördögcérnának. De számomra ez több mint egy ötlet, talán szimbolikus volt beépíteni ide, keretet is ad. Miért volt fontos visszahozni azt a regényt?
FB: A Zöldvendéglő megjelenése után sokan biztattak, írjam meg a folytatását, sokáig játszottam ezzel a gondolattal. El is kezdtem, de letettem róla, visszatartott, hogy még egyszer ugyanolyat nem akarok írni. Ebből a nem-szándékból máshogy, de mégis visszahoztam. Persze soha fel nem merült, hogy a Zöldvendéglőből film készüljön, ez megint egy belső játék, egy ötlet, aminek a kötet szempontjából nincs igazán jelentősége, nekem esett jól. Ahogy az is felmerült többekben, legyen folytatása a Kossuthkiflinek. Valóban csodálatos lehetőségek rejlenének benne, folytatni a történetet a Bach-korszakban, de nincs kedvem ugyanazon a nyelven, nem vagyok rá alkalmas. A legtöbb könyvem mai nyelven íródott, de az említetteknél fontos volt a nyelv előtérbe kerülése, mint ahogy az Ördögcérnánál is. Ez jutalomjáték volt, négy különböző nyelven szólal meg a négy történet. A történet nem attól lesz hiteles, hogy a saját kora nyelvét használom, hanem hogyha annak a helyi értéke van meg. Ha adódik majd megint ilyen ötletem, akkor élek megint ezzel a nyelvi játékkal. De biztos egészen más lesz az is.
 |
R: A Péklapáton utazó nem csak azért izgalmas, mert visszasétál a korábbi műből, de ő az, aki felülről tisztán lát mindent. Ő a kritikai hang, meg ő viszi a mesei szálat.
FB: Valóban egyfajta mindent látó figura, összeköti a Föld alatti és feletti részeket, fontos szerepet szántam neki. De közben az is foglalkoztatott, meddig mehetek el a történetek összekuszálásában, a nyelvi csavarokban, lesz-e hozzá értő olvasói fül. Szkeptikus vagyok.
R: Miközben tele van játékossággal, humorral, groteszkkel a szöveg, rengeteg keser is került bele. Erre utal az Esterházy Pétertől vett mottó – „Édesem, édesem. Félek.” – is?
FB: A félelem tárgya az ördög, a láthatatlan baj okozója, az emberi életet mérgező. Ezek a keserek a világlátásomból jönnek, annyi minden elkeserít a médiától a politikán át… Nehéz ezen felülemelkedni, az írás erre is jó. Nem szerettem volna, hogy ennyire kihallatszódjon ez a hang, inkább a játékot hangsúlyoztam. A könyvben rengeteg irodalmi utalás van, számos Esterházy-utalás, hogy ezt hányan veszik észre, nem tudom. Elkeserít a világ, amiben most élünk.
R: A korábbi könyveiben erős szál a történelem, az Ördögcérnában ez inkább háttér, díszlet, vékony szál.
FB: A történelem a háttérben, mint egy tüllfüggöny lebben meg, de nem fontos. A Nyugatosoknak szántam benne nagyobb szerepet, velük egy olyan bombasztikus szellemi erő jelenik meg, amire nem tudom, lesz-e még hasonló példa. Falrengető klasszikusok együtt, egy újságnál, ez számomra nagyon izgalmas.
R: A négy történet négy ideje között utazunk, néha összekuszálódnak, néha szétválnak. Játék az idővel, amelynek időkapuja az időtlenségbe visz át.
FB: Vesszőparipám, egész filozófiai katedrálist lehet erre építeni. Írtam egyszer erről, hogy az idő olyan, mint egy szoba, amelynek két kijáratán lehet a különböző idősíkokba átmenni. Ha becsukjuk az ajtót, alatta összefolyik jövő, múlt, jelen s egy időtlenségben tocsogunk. Nem vagyok hajlandó tudomásul venni, hogy valami elmúlt, összemosódik, itt van velünk. Ez van a regényben.
R: Ebből adódik a könyv szerkezete is, melyet ördögien sodor össze, hogy végül kibogozhasson minden szálat. Történetenként írta meg és aztán keverte össze őket?
FB: Eredetileg így terveztem, de nem tudtam csinálni, csak folyamatosan tudok dolgozni. A nyelvi átállások okoztak gondot, ha a Nyugatosokról írtam, aznap már Berettyó Gyulaként nem ment, pihentetni kellett az írást. De roppant mód élveztem az egészet.
R: Jutalomjátéknak nevezte ezt a munkát. Valaminek a végét is jelzi ezzel?
FB: Ez a nyelvre vonatkozik: fürödtem benne. Ezt a könyvemet élveztem a legjobban írni, még azokat az utómunkáit, javításait is szerettem, amik máskor terhet jelentenek. Mindig lehetett még fényesebbé tenni.