Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MEMENTO VIVERE

Dekameron-projekt
2021. jún. 6.
Megszületett a koronavírus-járvány irodalmi lenyomata Boccaccio után szabadon. A The New York Times kortárs szerzőket kért fel arra, fogalmazzák meg saját járványélményüket novellaformában. A kötet huszonkilenc elbeszélést tartalmaz. BORSOVSZKY ÉVA ISMERTETŐJE.

Az elmúlt bő egy évünk sorsfordító év volt. Hogy ne csak a mindennapok szintjén maradjon meg ez az időszak, a The New York Times izgalmas projekttel állt elő:  a világ különböző részeiről kért fel írókat, küldjenek egy-egy novellát a pandémiával kapcsolatban.


Az ötlet eredetileg Rivka Galchen kanadai-amerikai írónő fejében született meg, ő vetette fel a The New York Times-nak, hogy írna arról, miként segíthet Boccaccio Dekameronja megértetni az olvasókkal a járvány időszakát. A lap továbbvitte az ötletet, és összehozta saját Dekameron-válogatását, amely először magazinszámként jelent meg 2020 július 12-én, ezt követte a könyvformátum. A magyar kiadás pedig az Athenaeum kiadó és tíz fordító (Báder Petra, Borgula András, Csonka Ágnes, Gy. Horváth László, N. Kiss Zsuzsa, Lőrinszky Ildikó, Merényi Ágnes, Nagy Viktória, Szieberth Ádám, Todero Anna) gyors és remek munkájának eredményeképpen már 2021 elején napvilágot láthatott.

Kicsit frissítsük fel ismereteinket a firenzei mester fő művéről: Boccaccio majdnem 700 éve, az 1348-as bubópestis járvány idején írta a Dekameront. Keretes szerkezetét az adja, hogy tíz fiatal nemes vidékre vonul a „fekete halál” elől, és az ott töltött tíz nap alatt mindegyikük elmesél egy-egy történetet – ez testvérek közt is száz novellát jelent. Minden nap egy-egy adott témáról kell mesélniük, tehát az eredeti Dekameron jóval kötöttebb szerkezetű, mint a jelen válogatás. Az összekötő kapocs a járvány és a novellák.

Az utóbbi bő egy évünk a koronavírus-járványról szólt, nem vitás. Meghatározta életünket, befolyásolta életvitelünket, hozzáállásunkat, gondolkodásmódunkat. Kialakultak addig nem létező életmódok, kapcsolataink átértékelődtek, életterünk beszűkült. Ugyanakkor kétségkívül profitáltunk is belőle, rádöbbentünk, hogy bizonyos dolgok nem mehetnek úgy tovább, ahogy eddig, ráébredtünk az emberi kapcsolatok fontosságára.

Ellentmondásos időszak volt: az emberek egyfelől elhatárolódtak egymástól, másfelől sorsközösséget éreztek egymással. Szinte páni félelemmel kerülték a másikat, vagy akár egy idegenhez is bekopogtattak egy jó szóért. Az állandó bezártság miatt jobban egymás agyára mentek a családtagok, ugyanettől viszont jobban össze is kovácsolódott a család. Volt, aki elveszítette a munkáját, de olyan is, aki a járvány hullámait meglovagolva nyerészkedni tudott.

Az írásokban mindez jól tükröződik, a Dekameron-projekt novelláinak történetei vírusos korunk irodalmi lenyomatát adják ki. A szerkesztési elvek nem voltak szigorúak és egyértelműek, leginkább egy jóféle disznósajtra emlékeztet a kötet: van benne ez is, az is, ilyen is, olyan is, de az egész finom, élvezhető egységgé áll össze.

Széles a merítés térben és időben is: a szerzők közt szerepel fiatalabb, idősebb, ismertebb vagy kevésbé ismert egyaránt. Olvashatunk nagy öregektől (Colm Tóibín, Margaret Atwood), megismerhetünk fiatal szerzőket (pl. Téa Obreht, Rivers Solomon, Matthew Baker), de zömmel a középkorosztály képviselteti magát. Vannak olyan művek, ahol maga a járvány időszaka a téma, ilyen például a brazil Julián Fuks A halál ideje az idő halála című novellája, amit magam az egyik legkiemelkedőbbnek tartok, annyira érzékletesen ragadja meg a karanténidőszak lényegét.

Vannak olyan írások – mint pl. Rachel Kushner A lány a nagy piros bőrönddel című novellája –, amelyekhez a járvány keretként szolgál, mint Boccaccio Dekameronjában; van olyan, ahol az írás szinte láthatatlan szállal kapcsolódik a járványhoz, ilyen Uzodinma Iweala nigériai-amerikai író Álom című műve. Egy olyan is akadt, amiről többszöri elolvasás után sem jöttem rá, hogyan került be ebbe a válogatásba (Leila Slimani: A kő).

Kurtább és terjedelmesebb írások váltakoznak a kötetben, és a minőségben is van különbség, de elmondhatjuk, hogy a válogatás összességében jó színvonalú.

Mindenképpen érdemes elolvasni, hogy a világ különböző szegletein különböző korú, nemű, világlátású emberek hogyan élték meg, hogyan értékelik ezt az időszakot. Megjelennek az járványra jellemző, visszatérő motívumok, például a túlzott WC-papír felvásárlás, a kézmosás és -fertőtlenítés, a maszkviselés, a ritka sétára való kimerészkedés, a rettegő távolságtartás, a távzongoraórák, a gyerekkel való tanulás, a Zoom-parti.

A félelem univerzális, mindenkit egyenlővé tesz, ám néhány mű arra is rávilágít, hogy a nincstelenek mennyivel esendőbbek és sérülékenyebbek járvány idején is (Victor la Valle: Felismerés, David Mitchell: Ha a kívánság ló volna, Mia Couto: A kedves rabló). Változatos helyszínekről (pld. Karacsi, Bronx, Párizs, Glasgow, Santiago, Beira, Casablanca, Barcelona)  és változatos szemszögekből láthatjuk a karanténidőszakot: idősebb meleg író, fiatal kisgyerekes pár, pakisztáni anya, beteg börtönlakó vagy akár egy intergalaktikus segélycsomag részeként a földre látogató űrlény szemszögéből.

Sophy Hollington brit képzőművész és illusztrátor linómetszetei díszítik a könyvet, a borítóterv, Földi Andrea munkája is ennek a szellemében készült. A szerzők nevéhez és a novellák címéhez választott – bár igen dekoratív – betűtípus sajnos nemigen szolgálja az olvashatóságot. Jó ötlet viszont az iniciálé és a koronavírus-mintázatokkal díszített előzéklap.

Eljátszottam a gondolattal, vajon mit szólna Boccaccio mester a válogatáshoz.Talán hiányolná az erotikus novellákat, és a szatirikus-ironikus vonalat is halványabbnak találná. Lehet, hogy megkérdezné, miért nem tudtak száz novellát összehozni, miért álltak meg huszonkilencnél. De az is lehet, hogy egyszerűen csak dagasztaná a keblét a büszkeség, hogy hétszáz évvel később is emlegetik őt és a művét, sőt mit több, követésre méltónak találják.

Nemcsak az eredeti Dekameron és a Dekameron-projekt szereplői, mi is szívdobogva várjuk, hogy a járvány végre apró ponttá zsugorodva eltűnjön. Addig is emlékeztessük magunkat a lényegre, amit a könyv bevezetőjében Rivka Galchen kiválóan összegzett:
„A memento mori – ne feledd, hogy te is meghalsz – jó és fontos üzenet normális időkben, mert könnyen elfeledhetnénk. A Dekameron üzenete azonban a memento vivere: ne feledd, hogy élned kell.”

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek