Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

LÁNGOL A VILÁG, VIRÁGZIK A FANTASZTIKUS IRODALOM

Az év magyar science fiction és fantasy novellái 2020
2021. ápr. 26.
A Gabo Kiadó válogatásának erőssége a sokszínűség. Sci-fit, fantasyt, modernet, történelmit, cselekményeset, metaforikusat, konkrétat és elvontat is találunk a kötetben. WÁGNER ESZTER RECENZIÓJA.

Azt mondják, egy jó novella olyan, mint egy regény első vagy utolsó fejezete. Mások szerint a jó regény egy fejezetében benne van az egész. Akkor novelláskötetet forgatni olyan lehet, mint egyetlen könyv elolvasásával átvágtatni tizennyolc regényen. Ez így persze túlzás, de nincs messze attól az élménytől, amit a Gabo Kiadó 2020-as Az év magyar science fiction és fantasynovellái antológiája ad.


A válogatás erőssége a sokszínűség. Sci-fit, fantasyt, modernet, történelmit, cselekményeset, metaforikusat, konkrétat és elvontat is találunk a kötetben. Szinte biztos, hogy minden fantasztikumrajongó ráakad olyan szövegre, ami igazán betalál. Az antológia és az azt megelőző novellapályázat másik nagy előnye, hogy átfogó képet ad a hazai SFF (science fiction & fantasy) irodalom ismert, ismeretlen szerzőiről, és segít eligazodni azoknak, akik érdeklődnek ugyan a magyar szerzők iránt, de nem tudják, hol is kezdjék. Ha megtetszett egy novella, elég átfutni az író rövid bemutatását, és már hozzá is adhatjuk egy korábbi, vagy megjelenőfélben lévő regényét az olvasmánylistához. A kötet tehát egyértelművé teszi, hogy a magyar science fiction és fantasy irodalom nem hogy létezik, de gazdag, sokszínű és minőségi.

Megmutatja azt is, hogy a fantasztikus irodalom nem „csak” szórakoztató. A szépirodalomhoz hasonlóan tökéletesen alkalmas mély lelki folyamatok feldolgozására, tudományos elméletek körbejárására, mindezt olvasmányos, könnyen befogadható stílusban. Az SFF – vagy legalábbis annak itt közölt szelete – nem akarja erőszakkal megnevelni az olvasót. Nem kelti azt az érzést, hogy fel kell nőnie hozzá, hogy megértse. Ehelyett olyan formában teszi elé a gondolatot, hogy ne csak könnyű, de öröm legyen befogadni. Ezekből az írásokból sugárzik a lelkesedés és az elhivatottság. Egyértelműen érezhető, mekkora öröm lehetett kitalálni ezeket a világokat, vagy adott esetben újraértelmezni egy már meglévő univerzumot. Ez az attitűd pedig könnyen átragad az olvasóra.

A 2020-as novellaválogatásra jellemző egy bizonyos fokú kiábrándultság, ám ez nem jelent minden esetben reménytelenséget. Ezzel őszintén reflektál az elmúlt évünkre, és hiteles, bátorító hangot üt meg. Nem fedi el édeskés, bódító mesékkel a valóságot, nem tereli el a figyelmünket a problémákról. Beleáll abba, hogy most bizony csőstül jött a baj – és még hol a vége -, de mégis vannak körülöttünk, akikért érdemes. Hogy van erőnk felállni, végigcsinálni, még akkor is, ha most éppen nem hisszük el magunkról.

Különösen izgalmasnak és fontosnak tartom a fantasztikus irodalom azon ágát, mely a jól ismert vámpírok, vérfarkasok és tündérek helyett a kevésbé populáris folklór elemekre épít, így ismertetve meg a különböző népek gazdagabbnál gazdagabb legendáriumát, és frissíti a zsánerirodalom toposzait. Miért irigykedjünk az angolszász mondakörre vagy a vikingekre, mikor a mi mondáink is legalább annyi izgalmas hőst és antihőst vonultatnak fel? Ugyan a popkultúrában a távol-keleti és a dél-amerikai folklór mellett egyre népszerűbb a szláv vonal is, mégis hajlamosak vagyunk a boszorkányainkat, a bűbájos juhászt vagy a kiszebábut hátrahagyni a dajkamesék világában. Pedig ez az univerzum aligha mondható feltérképezettnek, így az eredetiségen kívül talán a nemzeti kisebbségi érzésünk kezelésében is segíthet, ha legalább a babonás alakjainkat nem rendeljük alá az „importárunak”. A Gabo antológiája két novellát hoz ebből a témából.

Palágyi R. László A róna gyermeke című szövege történelmi fantasy. Díszlete a török hódoltság kora, központi problémája pedig egy szerelmi varázslat révén házasságon kívül fogant gyermek sorsa. A nem kívánt élet kilátástalansága és az "úgy" maradt lány döntéskényszere a rossz és a rosszabb közül kortalan aktualitással bír.

Nagy Roxána Kicevicéje szeretnivaló ifjúsági történet olyan üzenettel, ami a felnőtt olvasót is leköti. Történelmileg hiteles, mégis furcsán egyértelmű, ahogy a pogány természeti rítusok, az évszakváltáshoz kötődő babonák beleolvadnak a keresztény népszokásokba. A húsvét, a kereszt és a zsoltáréneklés mögött ott munkál a meghaló és újraéledő természet, az élet és a halál körforgása, az örök egyensúly. A történetet egy fiatal lány, Barka szűrőjén keresztül olvassuk. Természetesen szerelmes, vetélkedik a barátnőivel, ő is első akar lenni a mátkaságban. Mindeközben mégis többet lát a világból. Gyermekkorában megmentette a falu boszorkánya, járt a halál küszöbén, ahonnan minden jel szerint a villők – nimfához hasonló természetszellemek – hozták vissza. A novella végi hajsza egy akciófilm feszességével vetekszik, pedig csak egy kamaszlány próbál átjutni a falubeli locsolkodó legényeken. Hiába könyörög, hiába küzd, végül kénytelen engedni. Itt érzi meg Barka, mi tette keserűvé az őt megmentő öregasszonyt. „A falu akarata mindig is fullasztó fellegként kavargott körülöttem, ott volt minden feddő pillantásban, minden tiltásban, lekötözte a szellemet és a testet…”  Emellett érzékletes példája annak is, mennyire nincs tiszteletben tartva a nem. Hogy milyen, amikor meg sem hallják, amikor jó lesz az neked, csak ne ellenkezz. Nagy Roxána mindezt a locsoláson keresztül mutatja be, így messze nem veri ki a biztosítékot az érzékenyebb olvasóközönségnél, mégis képes rá, hogy elvesse a gondolat magvát.

Hasonló tabudöntögető beszélgetést kezdeményezhetnek Lőrinczy Judit és Krausz Emma novellái, melyek a gyászt, mint életünk örök és feldolgozhatatlan tényezőjét járják körbe.

Krausz Emmánál (A valódi tulajdonos) egy két világ közötti, újpesti panelház helyszín és katalizátor is egyben. Az épület álmukban hívja meg azokat, akik elveszítettek valakit, akivel még dolguk lett volna. Senki sem tudja azonban, pontosan hogyan is működik a panel, hogy fog-e találkozni a szerettével, és ha igen, mikor. Az is rejtély, pontosan milyen és mekkora hatalmuk van a panelt a másvilágról használó lényeknek. Nem kell aggódni: „A hajnallal minden visszarendeződik. Takarít a fény.” De hogy kit és hogyan takarít el, az már egy egészen más kérdés.

Lőrinczy Judit szövege (A doboz) inkább metaforikus, mint cselekményes. Olyan hitelesen és ismerősen adja át a veszteség, a szociális szorongás és a depresszió érzését, hogy belesajdul a lelkünk. A központi metafora egy doboz, melyben két dolog van, egy méretét változtató, hol pattogó, hol beszoruló labda és a fájdalomgomb. Néha szinte súlytalan, néha elbírni is alig lehet. A partin mindenki álarcot visel, az egyetlen szabály, hogy nem szabad levenni. A szereplők mindegyike küzd a halállal, a különbség csak annyi, ki mennyire színészkedik ügyesen. A novella nem játszik ködösítésre, nem akar kétértelmű vagy homályos lenni. „A gyász a dobozba zárt labda.” És lehetetlen hátrahagyni. Nincs olyan, hogy újrakezdés, a gyógyuláshoz egyetlen út vezet: ha elfogadjuk, hogy sosem múlik el. „Ez a doboz volt, van és lesz.” Csak megtanulunk együtt élni vele.

Azon olvasók számára, akik kedvelik a gondolkozós novellákat, A dobozon kívül is tartogat még meglepetéseket az antológia. A végtelen (Farkas Balázs) a halhatatlanság és az élni nem akarás konfliktusával játszik, A világ helyreállítása (Veres Attila) egy apokaliptikus, emberek nélküli világ kampányprospektusa. Az Egy férfi belépett a bárba (Kiss Gabriella) pedig azzal a kérdéssel foglalkozik, milyen élete van – ha van – a fantáziaszüleményeinknek, például az elképzelt tökéletes férfinak, mikor nem gondolunk rá, vagy miután elfelejtjük. Ide sorolható a Hugo-díjas Takács Bogi Elegendő kétségbeesés esetén című novellája is, mely egy földönkívüli invázió apropóján gondolkozik arról, milyen is valójában az ember.

Disztópikus novellák közül, melyekben a válogatás nem szenved hiányt, László Zoltán Kimenőoldal című szövegét és Csoma-Lőrincz Tamara Jónását emelem ki.

A Kimenőoldal egy fiktív, futurisztikus Budapesten játszódó, noir hangulatú sci-fi. Középpontjában egy titokzatos, vonatnak nevezett objektum, amely átrobog a naprendszeren, vagonjaiból pedig mimikriumot, egy különleges, másoló, teremtő anyagot bányásznak ki a földiek. A vonatról senki nem tud sokat. Menekül? Fegyverkezik? Véges vagy végtelen? Az egyetlen, ami biztos, hogy egészen új pályára állította a Föld gazdaságát. A novella jó érzékkel keveri az ismerőst az ismeretlennel. Részleteket látunk a jövőbeli fővárosból, de olyannyira megváltozott körülötte a világ, hogy hiába ismerjük a Rózsadombot vagy a Józsefvárost, ezeken a helyszíneken biztosan eltévednénk. Egy dolog azonban, idő ide, megváltozott gazdasági alappillérek oda, kortól függetlenül állandó. A kelet-európai lúzerség, a mindig egy lépéssel lemaradás, az ügyeskedők, akik jobb híján a koncon marakodnak. „Ez a sztori a kimenőoldalról szól, ahol a vonatra lépőket csodák helyett már csupán annak a tapasztalata várta, hogy errefelé mindig mindenki lemarad a nagy dolgokról.”

A Kimenőoldal nemcsak nyomozós sci-fi, hanem metaforikus szöveg az írásról. Az elbeszélő, Gonzó egy korai fejlesztésű memóriafokozó implantátum mellékhatásainak köszönhetően narratív rohamoktól szenved. A se eleje se vége történetek rendre elsodorják, ám ahelyett, hogy pszichológusára hallgatva kezeltetné a rohamokat, maga gerjeszti, és nyomozása során használja fel őket. A szöveg számos áthúzott, helyesbített, visszavont részt tartalmaz. Az elbeszélő ismétlődően újraírja magát. Az olvasó pedig sosem lehet biztos benne, a szereplőkkel halad-e még, vagy már a narratív roham örvénye pörgeti.

A thriller jellegű sci-fi kedvelőinek Molnár B. Gábor Mély álom című novellája is melegen ajánlott. Utóbbit egy leheletnyi távol-keleti színezet teszi még érdekesebbé.

A Jónás (Csoma-Lőrincz Tamara) bibliai szereplőkkel dolgozó fantasy novella egy különleges könyvtárról, ami többek között az új és régi próféciákat őrzi, és ahová isten fiának is olvasójegye van. Világa egy dinamikusan változó, az alkotás, teremtés folyamatában lévő univerzum több Földdel, több könyvtárral és prófétákkal, akik folyamatosan írják a világ sorsát. Jónás egyszeri könyvtáros, hátrahagyott árva, barátai isten egyszülött fia és egy félig képzeletbeli cet. A novella fő problémája a tudás cenzúrázása. A történetekből – vagy esetünkben a próféciákból – csak az marad meg és válik elérhetővé az átlagember számára, amit egy névtelen hatalom érdemesnek ítél a digitalizálásra. „Könnyű őket befolyásolni, ha eleve hozzá sem férnek az igazsághoz.” Egyáltalán nem idegen tapasztalat, gondoljunk csak a kattintásvadász bulvárcikkekre vagy kiforgatott nyilatkozatokra, hogy a mindenkori kormánypropagandáról ne is beszéljünk. A Jónás figyelmeztetése: ha teljes képet akarsz látni, meg kell keresned a könyvtárat, akárhol legyen is. Nem elégedhetsz meg a wikipediával.

Mindenképpen kiemelendő Radics Roland A másik című novellája is, melyben egy öregedő, NSZK-beli pszichológus kerül át varázslatos módon „meseországba”, ahol olyan ismert antagonistákat terapizál, mint a sárkány vagy a vasorrú bába. A szöveg jó humorral reflektál a maga abszurdságára, és számos réteggel gazdagítja a sablonosnak gondolt gonosz alakokat.

A Kobalt (Evellei Kata), a Piros folt a végtelen fehéren (D. Kovács Tünde) és az Embermadár (Rusvai Mónika) című novellák a fantasy eszköztárát felhasználva tárgyalják az elnyomást, a nemi alapú társadalmi megkülönböztetést és a családon belüli erőszakot. A novellákban közös a gyermek motívum, különböző példáit szolgáltatják annak, hogyan tudja akár tettleg megvédeni, akár csak mint motiváció támogatni a gyengébb az erősebbet, hogyan tesz képessé a másik iránti szeretet arra, hogy a legmélyebb gödörből is kimásszunk. Mindegyik novella izgalmas témája lehetne egy középiskolai drámafoglalkozásnak vagy egy alternatív magyarórának.

A Lakás a kilencediken (Alexandrov Anna) kiindulóhelyzete a 2020-as koronavírus járvány első hulláma, a fantasy elemet pedig egy késő 20. századi varázsló koven maradványai adják. Hasonlóképpen az ismert jelenben játszódó novella a Cunciróka (Erdei Lilla), és bár a történet tulajdonképpen fantasy, az utolsó pár oldalt leszámítva tekinthetnénk rá érzékeny, realista, lélektani novellaként is egy diszfunkcionális leszbikus pár életéről és arról, milyen hatalma van a folyton jelen lévő közösségi médiának.

Az antológia legérdekesebb írása számomra A konzul nyolcadik lelke volt Körmendi Ágnes tollából. A novella a testen túli élet lehetőségeivel foglalkozik egy olyan világban, ahol a tudat lementhető, a porhüvely pedig rekreálható fatális meghibásodás esetén. A vándor tudat azonban képes arra is, hogy más mechanikus létformákba költözzön. Izgalmas csavar ez a kísértethajó toposzán. Képzeljük el, hogy az űrhajót nem egy szellem lakja, hanem a gépet irányító akarat egy testtől függetlenedett lélek, aki végtagokként használja a hajó rendszereit. A főszereplővel együtt fedezzük fel ennek az új létformának az előnyeit és hátrányait. A tapasztalatokat egy 17 éves fiatal – nem egyértelmű, férfi-e vagy nő – szemével látjuk. Különlegesen szimpatikus főszereplő, nem kesereg, nem esik kétségbe – igaz, talán mert csak a tudata költözik, az érzései nem – ehelyett tervez, küzd, halad. „Örülök, hogy nincs testem, hogy a fémen a gyász is ugyanolyan hirtelen lobban át, mint a pánik.” A tét egyelőre nem az örök élet, de érezzük, hogy ez a kérdés is ott figyel a háttérben. A fiatalos halhatatlanságtudat ellenben tökéletesen passzol a főszereplő problémamegoldó képességéhez, és úgy általában a kamasz életérzéshez.

A novella igazán különleges része a kihagyásos szerkezet. Egy vaskos könyvre – ha nem egy trilógiára – való cselekményt és karakterívet sejtet, az űreposzi történetből azonban csak apró töredékeket kapunk a főhős korlátozott látószögén keresztül. Az el nem mesélt komplex, és bizonyára fordulatokkal teli cselekmény így az olvasó képzeletében épül fel. Talán minden alkalommal máshogy.

Egy novelláskötet létrejöttében legalább akkora szerepe van a szerkesztőknek, mint az íróknak. Vitán felül áll, hogy Kleinheincz Csilla és Roboz Gábor odaadó és profi munkát végeztek. Minőségi ingadozásról aligha beszélhetünk a tizennyolc szöveg kapcsán, ám a kötet stílusbeli változatosságára sem igen láttunk hasonló példát. A sokszínűségből ered, hogy bár a novellák egységesen magas színvonalat képviselnek, bizonyos alműfajok kedvelőinek hullámzó olvasásélmény jut majd. Az elvont, gondolkozós szövegek könnyen el tudnak veszni a fordulatos, cselekményes, „izgi” novellák között, ha az ember a BKV-én falja az antológiát. Aki viszont a kötetet az ágya mellet tartva hetente kényelmesen elolvas egy-egy novellát, annak valószínűleg jobban meg fog maradni mindegyik önálló, sajátos világ.

Az év magyar science fiction és fantasy novellái antológiáknak óriási szerepe van abban, hogy a minőségi magyar SFF irodalom megkapja a neki járó figyelmet. A Gabo Kiadó azt vállalta, hogy ledönti az olyan sztereotípiákat, mint hogy a fantasztikus irodalom legfeljebb a fiatal felnőtteknek szól, és hogy lerombolja az olyan tévképzeteket, miszerint SFF szöveget csak angolul, csak a megszokott mitikus rendszereken belül lehet írni.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek