Köhögés és kutyaugatás hallatszik. A sötétből két férfi bontakozik ki, egyforma kezeslábas munkaruhát viselnek. Az egyikük rosszul lett, a másik támogatja és segíteni igyekszik, de minden próbálkozása balul üt ki. Szóváltásba keverednek, érintőlegesen nemzetiségi, illetve píszí kérdéseken vitatkoznak. Hamarosan kiderül, hogy gázóra-leolvasók, és épp nem tudják eldönteni, szabad-e a Dob utcában egy zsidónak gondolt lakóhoz becsöngetni avval, hogy a gázórát akarják leolvasni. Vagy ez akkora tapintatlanság, hogy jóérzésű emberek lévén nem tehetik meg. Gondolom, legszívesebben otthagynák most a foglalkozásukat és átigazolnának vízóra-leolvasónak.

 

Kettejük közül Bánki Gergely az „értelmiségibb” fazon. Az ő Antal nevű, gyomorgörcsös figurájának már a haja állása is kész vibrálás. Az egész izgatott lényén végig-végigszánt minden ítélet és előítélet heve. Mellette Schmied Zoltán László nevű hőse józanabb, simulékonyabb, békülékenyebb. A Bánki Gergely-féle Antal magáénak vallja az összes lehetséges nemzeti érzékenységet, és felháborodik, ha kollégáját tetten érni véli olyasmin, hogy nem szereti a kínaiakat, a törököket vagy a cigányokat. (Az utóbbi szót ő ki sem mondja, és a többi hasonlót is csak egészen halkan.) Ráadásnak még kipécéződnek a zsi…ráfok is, miután teljesen ártatlanul belekeveredtek László érvelésének egyik – amúgy frappáns – példájába. 

 

László értetlenül áll Antal emocionális kitörései előtt, és a barátja iránti rokonszenves aggodalomtól vezérelve nincs is más célja, mint hogy megnyugtassa, s túllépjenek a kényesnek bizonyuló témákon. Pechére minden témáról rövid úton kiderül, hogy kényes. László mégis időről időre belefog, hogy meggyőzze társát a maga igazáról. Ilyenkor a két színész kettőse a klasszikus kabarédialógusok nyomvonalára lép és egészséges magabiztossággal halad rajta. A párbeszéd tökéletesen felépített. Minden replika magától értetődő módon csap le egy-egy korábban feladott labdát. A két szereplő lelkiállapota eleinte végletesen különböző, de éppoly mulatságos az is, amikor Antalnak már sikerült nemcsak saját magát, de Lászlót is felidegesítenie. És akkor itt üt be az a mennykő, hogy a következő kuncsaft a Dob utca 17-ben egy valamilyen Schönfel…-féle nevű gázfogyasztó.

 

A Lefitymálva előadás második méretes jelenete abban a konyhában játszódik, ahogy Nagy Mari mint gyanúsan és ordítóan parókás asszony – kinek kedvenc szava a szahar, csak ő Übü papánál rövidebben ejti – sólettel kínálja az urát. Ez így talán túl békés alaphelyzetnek látszik itt a papíron. Valójában a feleség forr az ismeretlen eredetű dühtől és elégedetlenségtől, és épp bejelenti a Nádasi László Iván játszotta tutyimutyiforma férjének, hogy elege van, elválik. Ekkor csöngetnek, s a házaspár együtt megy ki ajtót nyitni, mi nézők pedig magunkra maradunk a konyhában. (Ezt úgy kell érteni, hogy Borgula András rendező kicsit hozzáigazította a játékot a „televíziós közvetítéshez”, s ebből is eredt egy-egy kisebb humorforrás.)

 

A két gázóra-leolvasó az invitálásra helyet foglal a kifejezetten népiesre dizájnolt konyhában, ám nem merik pacekba megmondani, mi járatban vannak. Mint azt sejthetjük, Bánki Gergely Antija az, aki hisztérikusan visszaveri kollégája minden próbálkozását, hogy a tárgyra térjenek. Pláne miután észrevesz a házigazda karján egy számsort… Ennek a szcénának talán az adja a legfőbb báját, hogy Nagy Mari és Nádasi László Iván semmi jelét nem mutatják annak, hogy nekik itt bármiféle érzékenységre volna okuk, sőt egyáltalán értenék, milyen tojásokon lépdel a konyhájukban ez két fura alak. Amikor például a háziak kivándorolt fia kerül szóba, akkor csak Antal hiszi azt, hogy a csuklani kezdő öregúr az Iz… Iz… Izrael szót nem tudja kimondani, valójában azonban a gyerek Üz… Üz… Üzbegisztánban telepedett le. Ahol alkoholizmussal foglalkozik, legalábbis az anyja szerint, akitől nem áll távol a pikírtség, hanem közel. Nagy Mari figurája nem barátságtalan a két idegennel. Voltaképp szívesebben kínálja őket étellel, mint a férjét. (Szeretik a sóletet? – kérdezi. Erre válaszolja Schmied Zoltán azt a címbe emelt és magánhasználatra eltulajdonított szófordulatot, hogy „Én a kedvencem.”)

 

Végül is megoldódik a helyzet, a gázóra állása bevezettetik a könyvbe, mindenki megnyugodhat. Nagyjából itt zárul Bánki Gergely és Schmied Zoltán parádés kettőse, amely kétségkívül talpköve a produkciónak, és alighanem fő tényezője a fényes sikernek. (Több mint 100 előadás, vendégjátékok – Tel-Avivban is! –, szakmai és közönségdíjak.) Nagy Mari a harmadik alapszereplő, aki elejétől fogva résztvevője a játéknak. A további szerepekben átvételek történtek a bemutató óta. Huzella Júlia és Lukáts Andor kezdték, váltotta őket Sipos Vera, Stefanovics Angéla és Tamási Zoltán (meghitten őrzöm alakításuk emlékét az élő előadásból, amit láttam egy frenetikus 2012-es estén a Jurányiban.) Most pedig Nádasi László Iván és Kiss Eszter teljesítik szépen a rájuk eső színészi feladatokat. Kiss Eszter a harmadik nagy jelenettömbben bukkan fel, amelyben televíziós beszélgetőműsort vezet, zsidó témában. Kiss Eszter oly könnyed tévés szakértelemmel veselkedik neki a társalgásnak, oly készségesen reagál és oly bensőségesen néz össze velünk, nézőkkel, hogy ha beszélgetős tévém lenne, azonnal szerződtetném műsorvezetőnek. Pedig nincs könnyű dolga a meghívott vendégekkel. Közülük Nagy Mari Horowitz Sámsonnéja meglehetősen rátarti asszony, zsidó gasztronómiai hivatalos személy, különböző idevágó egyesületek és klubok elnökhelyettese meg altitkára. Schmied Zoltán Roland nevű minden téren alkotó művésze avval érdemelte ki a meghívást, hogy koncentrációs tábort szervez fiataloknak az ellentétek feloldására. Nádasi László Iván pedig egy olyan holokauszt-szakértő, aki nagyjából lelőhetetlen. Komótos, eltökélt szájbarágást ad elő, mintha külön fizetnék minden egyes alkalomért, amikor kimondja a holokauszt szót. 

 

Az előadás itt már picit lejjebb van, nem annyira feszes és tökéletesre csiszolt, mint az elején. De az végig rendben van, hogy Vinnai András, amint az egy elfogulatlan humoristától elvárható, nem kímél senkit. Az antiszemitát itt ugyanúgy kinevethetjük vele, mint a filoszemitát, vagy a zsidót, vagy a gójt, vagy a díszzsidót. Tehát mindannyian egyértelműen beleesünk valamelyik komikusnak minősülő kategóriába. Érdekes háttértörténés, hogy míg nem láttuk Bánki Gergely Antiját, addig ő nem várt családi események hatására radikálisan átalakult, és (parodisztikus) píszí-bajnokból nyílt antiszemitává és összeesküvéselmélet-hívővé lett. Úgyhogy legközelebb, ha megkérdezik televíziós riporterek, valószínűleg nem fogja majd vissza magát a zsidók szidalmazásában. Bár van némi esély arra, hogy végül is belemegy valami csőbe, vagy a Tesco tetején landoló helikopterekből kiszálló zsidó csapatokhoz csatlakozik, és velük fogja háttérhatalomból előtérhatalomba lépve elfoglalni és leigázni az egész világot. 

 

Az előadás adatlapja a Gólem Színház honlapján itt található.