Jó tudni, hogy ha valamikor összetűzésbe kerülünk a dél-koreai maffiával, akkor főként késekre számítsunk. Talán van ebben valami régimódi tisztelet az ellenfél iránt, hogy nem lepuffantják, mint egy kutyát, hanem leszúrják. (Ha Koreában lenne disznóvágás, akkor ez sem lenne túl megtisztelő, de nincs, ezért maradt még ebben némi gengszterromantika.) Így aztán, ha előkerül egy pisztoly (vagy több), akkor úgy hullanak, mint a legyek.

 

Én sem akarok tiszteletlen lenni Hoon-jung Parkkal szemben, aki maga írja és rendezi a filmjeit, egyrészt mert inkább a pisztolyt választanám, ha itt a vég, másrészt mert a koreai rendező szép lassan kezd az ázsiai maffiafilmek kismesterévé válni. Talán még nem érte el a Szigorúan piszkos ügyek trilógiájának szintjét, de már közelít ahhoz. Igaz, nekem a súlyossága és összetettsége miatt jobban bejött az eggyel korábbi gengszterfilm, az Egy új világ. 

 

Ezzel nem azt mondom, hogy az Éjszaka a paradicsomban ne lenne súlyos, csak itt jobban rezegnek az érzelmek húrjai, dolgozik a szív. Viszont senki sem tud olyan megfontoltan és melankolikusan cigarettázni, mint a főhőst, Tae-Gut alakító Tae-goo Eom. (És a koreai pálinkát is olyan filozofikus beletörődéssel hörpintik fel, hogy azt akár taníthatnák is a lélektelen vedelésekről híres vidékeken.)

 

Szerencsére a cselekmény erős érzelmi hátterének (aki épp nem haldokol, annak is meg vannak számlálva a napjai) kellő ellenpontot ad az ázsiai gengszterfilmekre jellemző véres és fájdalmas leszámolás. Park mozija keveri a bosszúfilmek és maffiamozik toposzait, ám nem a hollywoodi receptek szerint, így mindig okoz egy kis meglepetést, még ha egy-két csavar felfejthető is. Tán azért, mert a fordulatok tára sem kimeríthetetlen kincsesbánya, itt viszont némi józan ésszel az első fél órában ki lehet következtetni, hogy valójában ki is a hunyó.

 

Parkot láthatóan és érezhetően jobban foglalkoztatja két fiatal szereplőjének sorsközössége és kilátástalan szerelme (ez egyébként a kilátástalansági skálán simán lepipál egy Brontë-sztorit). Tae-Gu, aki Yang maffiafőnök jobb keze, a történet elején bosszút áll megölt (amúgy halálos beteg) testvéréért és annak kislányáért. Természetesen a rivális gengszterfőnököt kell eltenni az útból, és innen bizony nem kötnénk rá nagy értékben életbiztosítást. El is küldik Csedzsu szigetére, hogy onnan majd Vlagyivosztokba utazzon, és ott várja ki, amíg el nem ül a vihar. Ez a terv legalábbis, ám ő közelebbi kapcsolatba kerül a házigazda (amúgy fegyverkereskedő) lányával, aki szintén halálos beteg. Nem csoda hát, ha bőségesen van dolga a csellónak a háttérben.

 

A már-már kicsorduló érzelmeket viszont, már ahogy fentebb is említettem, pompásan ellensúlyozza a profin megkomponált erőszak. Legyen az autósüldözés, amely olyan élethű, hogy szinte sír az összelapított karosszéria, vagy a minden sarkon leselkedő halál. Ebbe ágyazódik be hát a beteljesülést nem ígérő, mert nem ígérhető szerelem, a végzettel bátran és némi lemondással szembenéző fiatalok drámája. Néha kicsit túlfogalmazottnak tűnik egy-egy ilyen, látszólagos sokértelműséggel terhelt jelenet, ám ennek ellenéra a filmet nem érheti az aránytalanság vádja. A több mint két órát egyenletesen tölti ki az akció és a dráma, jó ritmusban is váltogatják egymást, mire beleásítanánk az egyikbe, előugrik a másik, és mélyíti vagy épp felpörgeti az alkotást.

 

S bár Tae-goo Eomnak jól áll a kissé koraérett gengszter szerepe, karcos hangú és lassú beszéde, igazából mégis a rossz arcok remekelnek a filmben. Már a nyitó jelenet ropizó kisfőnöke is megér egy misét, de a show-t igazából Ma nagyfőnök, a kissé maníros, de a hidegrázást már a tekintetével is garantáló alakja viszi el (Seung-won Cha alakítása). Belé még szorult némi betyárbecsület, ám az üzleti érdekeit amúgy semmi sem írja felül. És neki tényleg elhisszük, hogy egy intésén múlik valakinek az élete vagy a halála. A halálosan beteg és a pisztolyt halálos pontosággal használó (mégiscsak egy fegyverkereskedő nevelése) árva lány karakteréből is mindent kihoz Yeo-bin Jeon, aki a szemünk láttára válik (nem, nem férfivá) a saját halálával is szembenéző végzet asszonyává.

 

Aki kedveli az ázsiai gengszterfilmeket, most sem fog csalódni, még ha nem is ez a zsáner csúcspontja, de minden benne van, ami igazi branddé tette a műfajt, miként a skandináv krimiket. Ezekben a moziszegény időkben pedig visszahoz valamit a fénykor varázsából, amikor popcornt majszolgatva számolgattuk az ilyen-olyan módon fűbe harapott feketeöltönyös férfiak számát.