Ez ugyanis egy lapozgatós kalandkönyv, amelynek lényege, hogy nem lineárisan olvastatja velünk a történetet, hanem rövid fejezetei végén felkínálja a lehetőséget, hogy válasszuk ki két opció közül a következő lépést. Jobbra vagy balra megyünk, szembeszállunk az ellenséggel vagy inkább elbújuk előle, elmegyünk a Füvészkertbe vagy inkább csavargással töltjük a délutánt?

Ha a kalandjáték jó, akkor mindennek következménye van benne, és minél meglepőbbek a következmények, annál érdekesebb a sztori.

A kalandjátékkönyv régi, jó ismerősöm, a kilencvenes években nagy divat volt – vacakul megírt, de konzekvensen kitalált fantasy-történetekben lehetett bolyongani a puha fedelű könyvecskékben. Úgy tűnik, a műfaj épp reneszánszát éli a magyar gyerekirodalomban, pár évvel ezelőtt Varró Dániel is írt egyet A szomjas troll címmel. Hogy miért érdekesek most is ezek a kalandkönyvek, azt nem olyan nehéz megtippelni: a lapozgató olvasó nagyon hasonlít az internetes felületek felhasználójára, hiszen a rendszer által felajánlott lehetőségek között kattint, vagyis lapoz tovább a következő oldalra. El tudom képzelni, hogy az interneten szocializálódott fiatalabb generációk tagjai sokkal otthonosabban érzik magukat az aktív felhasználó, mint a passzív olvasó szerepében. És mondjuk ki: ez a játék tényleg nagyon izgalmas.

A könyv elején Nemecsek Ernő szerepébe bújik az olvasó, tehát a könyv rólunk szól. Nemecsek Ernőnek lenni A Pál utcai fiúkban pocsék dolog: a többiek megalázzák – ma már úgy mondanánk, zaklatják –, és mire nagy nehezen elismernék hűségéért és kitartásáért, addigra meghal szegény tüdőgyulladásban. Habitusomból fakadóan és talán azért is, mert nő vagyok és 1987-ben születtem, sosem tudtam igazán mit kezdeni Molnár Ferenc regényének üzenetével. Mert végül is mi történik itt? Két militánsan szerveződő fiúcsoport erőszakoskodik egymással, miközben folyton a becsületre hivatkoznak. Ezalatt az ablakkeretből kikapart gipszes-olajos tömőanyagot rágcsálják, amit én biztos, hogy nem vennék a számba. Ezt csak azért mondom el, mert valószínűleg a mai olvasók is érzik ugyanezt az időbeli távolságot a könyv szereplőitől – a Pál utcaiak története nem a mi történetünk. Ezért is különösen meglepő számomra, hogy a Vígszínház egészen konzervatív musicalfeldolgozása ilyen megingathatatlan népszerűségnek örvend 2016 óta egészen a mai napig.

Szerencsére A Pál utcai küldetés szerzői közel sem ragaszkodtak ennyire az alapműhöz, épp ellenkezőleg: a fejezetek végén a döntések egy mai fiatal szemszögéből fogalmazódnak meg. Ennek pedig az a következménye, hogy ha azt szeretnénk, lesajnálhatjuk a Grundot, a gittegyletet, meg az egész majomkodást, és elmehetünk inkább csavarogni egyet a századelő Budapestjén, ahogy tettem ezt én is az első pár kalandomban. A jó hírem az, hogy mindannyiszor életben maradtam, és olyan izgalmas emberekkel találkoztam, mint Fedák Sári, Jókai Mór, Eötvös Loránd, sőt még Liliommal is összefutottam az azonos című Molnár-darabból, tüntettem egyet az Almássy téren, piacoztam a Klauzálon, meg beszóltam a New York Kávéház pincérjeinek.

Különben meghalni itt nem is annyira könnyű. Minél több történetszálon haladunk végig, annál biztosabbak lehetünk benne, hogy A Pál utcai küldetés egy vágybeteljesítő könyv. Már a címlapon is azt olvashatjuk: Mentsük meg Ernőt!, ami azért érdekes, mert a magyarok egyik legfontosabb közös vesztesége már hosszú generációk óta Nemecsek Ernő halála, a Nagy Ádám, Trencsényi László és Veszprémi Attila által írt könyv pedig arra ad nekünk lehetőséget, hogy átírjuk a múltat, és ne csak egy fikciós karakter életét tegyük jobbá, de a halála miatt érzett rossz érzéseinket is megváltoztassuk. Itt jegyezném meg, hogy én már túljutottam a gyászmunkán, ezért Ernő szerencsés életben maradásaitól eleinte kicsit zavarba jöttem inkább.

Komplex kalandkönyv A Pál utcai küldetés, rengeteg benne a történetvariáció és a lehetséges végkifejlet is. Meg lehet lógni, új barátokat szerezni, átállni a vörösingesekhez vagy békét kötni velük, egyedül is lehet hősködni, a többiek után is lehet kullogni, gyávának lenni vagy bátornak, és persze a Grundért is lehet harcolni rengetegféleképpen. Igazából a legfontosabb az, hogy nem érdemes az eredeti történetet követni, mert tragédia leginkább abból lesz. Ezt a részt az adott fejezetek igen elegánsan oldják meg: amikor Ernő halálos ágyához érünk, a könyv kiléptet minket a haldokló szerepéből és E/3-ban ír Nemecsekről.

Az eredeti történettől eltérő utakon, tehát a legtöbb úton a végkifejlet happy end. Ezekben az esetekben ugyanis minden alkalommal eljön az a pont, amikor Ernő valamiképpen kilép az elnyomott szerepéből és kiáll saját magáért. Vagy úgy, hogy hátat fordít az őt semmibe vevő fiúknak, vagy úgy, hogy megmondja nekik a véleményét a megaláztatásokról. Így válik a figura sokkal erősebbé, életszerűbbé, és valószínűleg ez a kulcsa megmenekülésének is. Ernőt úgy menthetjük meg, hogy felvesszük a szerepét, és követve igazságérzetünket határozott döntéseket hozunk az elénk kerülőhelyzetekről – az egyetlen rossz döntés pedig az, ha nem döntünk, csak sodródunk az árral.