Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A GRÜNDERZEIT BLOGGERE

Molnár Ferenc: Egyetlenegy asszony
2021. márc. 23.
A három kisregényt mondhatnánk zsengéknek, hiszen a hatalmas életmű legelején születtek, de azért nem úgy zsengék, hogy a szárnyait próbálgatta volna bennük Molnár Ferenc. Sokkal inkább a saját íróiskoláját alapozta meg, ahol ő volt a tanár és a tanítvány, és ő írta a tankönyvet is. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Az ember szerintem okkal gyanakszik, amikor egy rég halott író mindezidáig kiadatlan művei bukkanak fel látszólag a semmiből. A gyanakvás kivált indokolt, amikor egy jó üzleti és önmenedzselési képességekkel megáldott szerzőről van szó; jelesül Molnár Ferencről, aki az irodalmi iparnak kétségkívül professzora, akadémiai nagydoktora volt, és sokaknál jobban tudta, hogy a becsvágy és a Parnasszus szép dolog, de a kassza csengése sem csúnya. Ha ő nem tette pénzzé kötetbeli kiadással az Egyetlenegy asszony című kötetben megjelent három kisregényt, arra bizonyára jó oka volt.
 
Mégis el lehet engedni a gyanakvást; az Athenaeum Kiadó legalább hét kötetre tervezi azt a sorozatot, amelyben Molnár vegyes tematikájú, jobbára lapokban megjelent vagy a hagyatékban kéziratban őrzött írásait kívánja kiadni. Mivel az egykor napi frissességű írások – például Az Estben megjelent galíciai haditudósítások (ez a kötet is megjelent már, A Nagy Háború címmel) – a mából visszatekintve és összegyűjtve egy másik képet is kirajzolnak, mint amit egykoron, és hát profi zsurnalisztáról lévén szó, nem is olyan avulékonyak, mint a mai sajtóképződmények, bizonyára adnak új vonásokat Molnár írói portréjához, vagy legalább elmélyítik a már ismerteket.
 
Félre lehet tenni a gyanakvást azért is, mert az üzlet iránt is fogékony író azért ezeket a kisregényeket is pénzzé tette. A huszonegy éves srác folytatásokban közölte a Pesti Naplóban a Jour-fixe kisasszonyt, és már akkor is mögötte volt számos tárca, riport és tudósítás. És nagyon valószínű – Molnár Gál Pétertől, egy máig kiadatlan, de reméljük, nyomdakész Molnár Ferenc monográfia szerzőjétől tudjuk –, hogy ekkoriban már nagyjából készen volt a genfi jurátus-évben, vagyis tizenhét-tizennyolc évesen írott, de csak 1901-ben megjelent Az éhes város. Melynek főszereplője a Jour-fixe kisasszony háttere: a Gründerzeit Budapestje.
 
A Jour-fixe kisasszonyban már látható nemcsak az „érett író” raktárkészletének megannyi figurája, hanem különleges dramaturgiai érzéke is – mindezek majd szakmányban tűnnek föl a szakmányban gyártott színdarabokban. A folytatásos szerkezet nem tördeli darabokra, hanem lassan hömpölygeti az amúgy kiszámítható cselekményt: Elza, a tüchtig polgárlány beleunatkozik a csütörtöki zsúrok, a léha, érdektelen fiatalemberek, felszínes szalonfecsegések világába, és mániákusan hajszolja vágyképét, egy gyerekkori szerelmet. Persze hogy nem fogja a kor kodifikált erkölcsei közt megtalálni – no, de majd azon kívül… O tempora, o mores!
 
Az Egyetlenegy asszony című kisregényt (Éva címen nem sokkal a folytatásos publikálás után megjelent) könnyű afféle íróiskolai – creative writing – tanfolyam alapműveként látni. Éva, a főszereplő egy viharos válást kipihenni utazik el egy bányászfaluba – ebből a kiindulópontból máris sejthető, hogy a válás vihara kismiska lesz a későbbiekben a faluban keltett cunamihoz képest. A férfivilág megzavarása koncentrikus körökben történik: előbb egy-két óvatos hódoló, aztán egyre több. És persze ahhoz, hogy „egyetlenegy” legyen egy asszony, ahhoz kell egy másik, akihez képest egyetlenegy, egy vetélytárs, könnyű vagy nehéz, belerokkan vagy bele is hal a versengésbe. És adagolni kell a változatosságot a férfiak karakterét illetően is: a gátlásos lúzertől a magabiztos macsóig; mutatis mutandis, persze, hiszen ezek az archetípusok ugyan százhúsz éve is léteztek, de nem így neveztük őket. A dramaturgiai kiskáté első fejezetébe való a meseszövés, kivált a végkifejlet – érdemes elolvasni.
 
Julien Sorel, Lucien Rubempré, Wyler Sándor. Molnár bizonyára nagyon is tudatában volt figurateremtő tehetségének, de ettől még olvasott is, nemcsak írt; forrásnak használta a mínuszos híreket, a tárgyalótermi ügyeket, az ellesett párbeszédeket, szóval az életet úgy általában, meg még a világirodalmat is. Az említett urakat közelről ismerhette…
 
Sándor jól szituált fővárosi úrifiú ügyvéd, akit Az utolsó ház című kisregényben az apja egy ház megvásárlása miatt küld el egy bányászfaluba (megint egy bányászfalu!). De ez csak ürügy; valójában idősebb szeretőjétől akarja elválasztani a fiát. Ez itt egy molnári csavar, amiben ez a történet ettől kezdve bővelkedik. Mert addig még szimpla a sztori, hogy a fiú kinézi magának a háztulajdonos kardos leányát, és az sem túl bonyolult, hogy a lány szeme is megakad az elegáns, a megszokott környezetből és a szóba jöhető helyi férfiak közül igencsak kilógó fiút. De sem az üzlet, sem a szerelem nem jön össze egyszerűen (bonyolultan sem, vagy csak félig), mert noha szerelemmel van átitatva minden, azért kinek-kinek megvan a maga szerelmen túli célja. A lány annyi pénzről álmodik, amennyiből fővárosi úrinőt eszkábálhat magából, a fiú meg legföljebb pillanatokra játszik el a tiszta vidéki morál iránti vonzalommal. Számítás számítás hátán, ezek a csavarok, a korabeli cliffhangerek, szépen a folytatások végére illeszkednek. Ha ma lenne itt köztünk, ő lenne a legjobb blogger…
 
Jó olvasni ezeket a kisregényeket, és jó olvasni így egymás után is. Budapest, századelő, klisék a bányászfaluból, lendületes vonásokkal megrajzolt figurák, és ahogy Molnár darabjaiban sokszor: a mellékszereplőkre kell figyelni. Tudják: a lakájt Dvornicseknek hívják. És télen alszik.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek