Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ADÓSSÁGTÖRLESZTÉSEK

A FAB Ensemble online koncertje / Zeneakadémia
2021. márc. 12.
Ravel, Sosztakovics, Anders Koppel, Schumann. Négy zeneszerző művei, melyeknek nincs közük egymáshoz, a belőlük kikerekedő hangverseny mégis feltűnően koherens hatást keltett, mert az előadásokból ugyanaz sugárzott: maximalizmus, virtuozitás, szuggesztivitás, a zenélés elemi öröme. CSENGERY KRISTÓF ÍRÁSA.
Ötödik estjéhez érkezett a Zeneakadémián a FAB (Fesztivál Akadémia Budapest) Ensemble sorozata, melynek hangversenyein Kokas Katalin, Kelemen Barnabás és barátaik muzsikálnak. Mint a korábbi koncerteken, ezúttal is kamarazenét hallottunk: négy kompozíció hangzott fel, négy különböző világot idézve meg. A négy darabból három ritkán hallható alkotás, előadásuk tehát nemcsak élvezet forrása volt, de hézagpótlás is, mely a hangversenyélet adósságait törleszti, és olyan értékeket állít a figyelem középpontjába, amelyek megérdemlik, hogy ne csak különleges alkalmakkor, de rendszeresen is találkozzunk velük. Feltűnően különböző stílusok, megszólalásmódok, apparátusok kerültek egy műsorba, nem is igen képzelhető el, hogy ez a heterogeneitás véletlen legyen: ezt a képet alighanem tudatosan tervezték ilyen tarkára. Így azonban annál izgalmasabb volt megtapasztalni, hogy az egymást hírből sem ismerő művek mégis összekapaszkodtak. Megállapíthattuk: az érték szereti az értéket – és az intenzív, mélyen átélt, minuciózusan kidolgozott előadások is rokonszenveznek egymással, bármily különbözők legyenek is.

Horti Lilla
Horti Lilla

A nyitószám, Ravel (Debussy emlékének ajánlott) négytételes hegedű–cselló szonátája (1920) Kokas Katalin és Kokas Dóra előadásában különösen érdekes volt az után, hogy néhány héttel korábban ugyanezen sorozat előző hangversenyén hangzott fel Kodály szintén hegedűre és csellóra komponált Duója 1914-ből (a művet 1918-ban mutatták be), egy másik kettős, Kelemen Barnabás és Fenyő László tolmácsolásában. Ritka hangszerösszeállítás, és Ravel egynémely pentatonos zamatú fordulatát hallva az a kérdés is felmerülhet: talán Ravel ismerte Kodály művét? Inspirálhatta a korábbi alkotás a későbbit? Zenetörténeti ismereteink szerint valószínűleg nem így történt (Kodály műveinek jelentősebb európai játszottságáról csak 1923, a Psalmus hungaricus után beszélhetünk), mindössze annyi történt, hogy nagy szellemek találkoztak: két, egyként a progresszió elkötelezettjeként ismert zeneszerző műhelyében néhány év különbséggel hasonló előadóapparátusú mű készült. Ravel művét a két Kokas nővér pazar kidolgozásban, minden hangot, minden karaktert kiélvezve, bámulatos részletgazdagsággal szólaltatta meg. Az ilyen muzsikálást szoktuk felfedező szellemű olvasatnak nevezni.

Hasonlóképpen felfedező szellemű olvasatban szólalt meg egy hasonlóképpen felfedezésre váró mű, Sosztakovics Hét románc Alekszandr Blok verseire című sorozata, melyet a zeneszerző szopránra, hegedűre, csellóra és zongorára komponált 1967-ben, hivatalosan a nagy októberi szocialista forradalom 50. évfordulójára (a bemutató előadógárdája lélegzetelállító: Galina Visnyevszkaja, David Ojsztrah, Msztyiszlav Rosztropovics – és a zongoránál Sosztakovics barátja, a csak mostanában felfedezett nagy zeneszerző, Mieczysław Weinberg), a mű valódi tartalma azonban tele bensőséges, személyes érzelmekkel, fájdalommal, tragikummal s ez nyilvánvalóvá teszi a hallgató számára, hogy a műnek semmi köze a felkérésben foglalt politikai protokollhoz, arra úgyszólván rálegyint.
 
Joó Szabolcs
Joó Szabolcs

A tételek során a hangszerek különféle kombinációkban kísérik az énekszólót, s csak az utolsó, hetedik románcban csatlakozik a szopránhoz a teljes zongoratrió. A kiművelt hangú, kulturáltan és kifejezőn éneklő Horti Lilla (szoprán), valamint az igényesen játszó három hangszeres: Langer Ágnes (hegedű), Kokas Dóra (cselló) és Balog József (zongora) előadása feltárta a mű mélységeit, érzékeltette hangvételének intimitását, a produkció egyként nyilvánvalóvá tette a ciklus alapkarakterét és jelentőségét.

Kortárs zene is megszólalt ezen az estén. A dán Anders Koppel (1947) hegedűre és marimbára komponált Tarantellája sodró lendületű, virtuóz, markánsan ritmizált ziccerdarab, melynek hatásmechanizmusában fontos az élénk lüktetés és a sok hangsúly, formaalkotó elemek az ismétlések, és lényeges tulajdonsága a darabnak, hogy hangzásvilága inkább közérthető, mint elvont. Kelemen Barnabás (hegedű) és Joó Szabolcs (marimba) duója jutalomjátékként értelmezte a művet: pezsgő és fölényes perfekciójú közös játékuk a darab kottafejzuhatagában való jóleső lubickolásként hatott, muzsikálásuk egyszerre volt szuggesztív, vad és játékos.

A három ritkaság után az előadók a repertoárdarabok  révébe érkeztek, egy méltán sokszor hallható remekművel fejezve be a programot: Schumann Esz-dúr zongoranégyesének (op. 47) billentyűs szólamát Fejérvári Zoltán kivételes érzékenységgel, minden karakter iránt fogékonyan, kristályos billentéssel és muzsikustársai iránti teljes figyelemmel játszotta, s a három vonós szólam dús hangú, gazdag zengésű megfogalmazásával Kelemen Barnabás (hegedű), Maxim Rysanov (brácsa) és Kokas Dóra (cselló) a művet a kamarazenei szimfonizmus dimenziójába helyezte. Jelentős lendületű, ihletett és erőteljes, szenvedélyes produkciót hallottunk – olyan előadást, amelynek érzelmi és indulati töltése méltó volt a műhöz és a zeneszerzőhöz.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek