Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MÉMESÍTETT FORRADALOM

Moxie, avagy a vagány csajok visszavágnak / Netflix
2021. márc. 8.
Amy Poehler másodszor rendezett nagyjátékfilmet, és érezhetően nagyon akart beszélni valamiről. Valami olyasmiről, amiről tényleg kell is, csak egészen biztosan nem így. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.
Mindig különösen izgalmas, ha egy népszerű színész kipróbálja magát a kamera másik oldalán. Láttunk erre nagyon pozitív példát is az elmúlt időszakban, például Olivia Wilde egy meglepően érett, mégis kifejezetten szórakoztató vígjátékkal, az Éretlenségivel debütált. Amerika egyik legnépszerűbb női komikusa, Amy Poehler 2019-ben rendezett filmet először, a Borvidék azonban inkább tűnt biztonsági játéknak, hiszen középkorú barátnők bormámoros vakációjáról szólt, a szereplőgárda pedig telis-tele volt Poehler régi kollégáival, gondoljunk csak Maya Rudolphra vagy Tina Fey-re. A Moxie mindenképpen bátrabb vállalás, hiszen bár a megközelítésmód ezúttal is könnyed, a téma aktuális. A kérdés csupán az, hogy lehet-e, érdemes-e ily módon valós társadalmi dilemmákról beszélni?
 

Vivian (Hadley Robinson) visszahúzódó lány, egyetemi felvételijéhez azonban szüksége van egy esszére valamilyen számára fontos társadalmi ügyről. Ennek kapcsán elgondolkodik, hogy mi is érdekli őt igazán. Kisvártatva megtalálja édesanyja (akit a rendező, Amy Poehler alakít) bőrdzsekijét és régi pamfletjeit, rájön, anyukája diákként egy mozgalomban harcolt a nőket érő hátrányos megkülönböztetés ellen. Ekkor kezdi megérteni, hogy amit az iskolában eddig poénként vagy szükséges rosszként fogtak fel, az valójában egy káros működés berögződése. Így Vivian létrehoz egy Moxie nevű gerillalapot, kisvártatva pedig valóságos forradalom indul el a város gimnáziumában. 
 
A Moxie-t nézve rögtön a Prom című, decemberi netflixes premier jutott eszembe. Az alaphelyzet, a rendezői koncepció ugyanis nagyon hasonló. Beszéljünk úgy egy komoly témáról (ott a homoszexualitásról, itt a női egyenjogúságról), hogy az a szórakoztató köntös révén több emberhez tudjon szólni. Már a Prom esetében is látszott azonban, mi ennek a receptnek az alapvető hibája. A téma élét veszi el az, ha olcsó poénokra és mémekre váltjuk a társadalmi problémákat: ezekből a filmekből teljességgel hiányzik a kérdéskör és a karakterek árnyalása. Így csak látványos kiállásokra és monológokra van lehetőség, melyeknél a néző azt érzi, hogy már minden mondatot százszor hallott. 
 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből 
Poehler emellett a közhelygyűjteményt is igen serényen forgatja, a gimisfilmek összes jól bejáratott kliséje a helyén van: az introvertált főszereplő, a szép lány, a bohókás fiú, aki egy nyár alatt teljesen megváltozik, az érzéketlen sportoló. Emellett a dramaturgia is igen ismerős, aki látott már legalább egy hasonló filmet, az mindig percekre előre tudhatja, hogy mi fog történni. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének jó pillanatok vagy ügyes megoldások. Seth remek comic relief, a film humora helyenként működik, a színészek közül sem rossz senki (talán Josephine Langford színpadiasabb a kelleténél), Poehler pedig írt magának egy egészen működképes karaktert a felszínen pikírt, de valójában szeretetre és elfogadásra éhes anya képében. 
 
Olyan érzése lehet azonban a nézőnek, mintha Poehler maga sem tudta volna eldönteni, hogy romantikus komédiát vagy az iskolai abúzus különböző formáival foglalkozó drámát akar készíteni. A film így kapkod a témák, a megközelítések között, olyan problémákat villant fel néhány percre, melyek akár egy egész filmet kitölthetnének. Erre jó példa, hogy az egyik szereplő a film utolsó jelenetében vallja be, hogy barátja megerőszakolta. Erre azonban nem érkezik, nem érkezhet érdemi reflexió, mert a rendező ezt nem szánja másnak, minthogy még egy tételt kipipálhasson a feldolgozandó problémák listáján. 
 
Ugyanebbe a kategóriába sorolható Vivian ázsiai barátnőjének, Claudiának a szála. Ez utóbbi nem akar részt venni a forradalmi megmozdulásokban, mert fél az esetleges következményektől. A készítők próbáltak erre valamiféle magyarázatot adni, s ez igen örömteli. Jó is lenne az irány, amit megpendítenek, hogy egy bevándorlócsalád gyermekére mennyivel nagyobb nyomás nehezedik ilyen ügyekben is, azonban ez megint csak olyan téma, amit nem lehet mellékesen, gyakorlatilag egy jelenetben elintézni. 
 
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Ráadásul ezek a hibák azt is elhomályosítják, hogy a koncepcióból adódó didaktikusság mellett a feminizmus témáját alapvetően jól dolgozza fel a film. Leginkább azzal, hogy többféle hátterű, motivációjú lányt vonultat fel, bemutatja, hogy maga a szó is mennyire mást jelenthet az erőteljesen különböző karaktereknek. Az alaphelyzet is reális, hiszen épp jelenleg vagyunk annak a folyamatnak a közepén, amikor kezdünk ráébredni arra, hogy az eddig természetesnek hitt viselkedések, berögződések mennyire nincsenek rendjén. Helytálló az is, hogy ez a felismerés szinte minden esetben valamilyen nagyon erős külső behatás következtében történik. 
 
A kevesebb néha több, ez a közhely írja le talán a legjobban, hogy mit érezhetünk a Moxie végén. Erősebb kezű, koncentráltabb rendezéssel lett volna lehetőség az alapötletben, így azonban egy stílus és hangvétel tekintetében is széttartó filmet kapunk, amely épp emiatt nem is lehet képes valójában hangot adni szereplőinek. 
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek