A főváros XII. kerületében, a Hegyvidéken 2005-ben állították föl a Turul-szobrot, Szmrecsányi Boldizsár művét, amely a II. világháború XII. kerületi áldozatainak kívánt volna emléket állítani. A már ekkoriban is létező, de később megerősödő neonáci, újfasiszta mozgalmak afféle kegyhellyé avatták; s mondani sem kell, hogy őket nem a világháború áldozatainak méltó emlékezete motiválta. A szobor amúgy engedély nélkül épült, és a kerület akkori polgármesterének, Mitnyan Györgynek köszönhette törvénytelen fennmaradását, majd pedig az őt váltó Pokorni Zoltánnak.

 

Nevezhetnénk a sors fintorának, hogy kiderült: Pokorni Zoltánt közeli rokoni szálak fűzik a turul talapzatára vésett nevek egyikéhez, Pokorni Józsefhez, aki épp nem áldozat, hanem ellenkezőleg, nyilas tömeggyilkos volt. 

 

A múltfeldolgozás a rendszerváltás óta súlyos adóssága a kormányoknak, amelyek eltérő mértékben, de egyként sikertelenek ezen a terepen. A német út – a „Vergangenheitsbewältigung” – nem bizonyult választhatónak, és Pokorni példája bizonyítja, mekkora baj ez. A múltat meghamisító, lefedő kormányzatok, köztük is kitüntetetten a mostani, szavakban zéró toleranciát hirdetnek például az antiszemitizmus ellen, de tettekben – illetve tettnélküliségben – biztató szemhunyással, olykor ennél többel is jóváhagyják, ezáltal serkentik a mindenféle faji gyűlöletet. Közben persze a szélsőjobboldali csőcseléket is manipulálják: engedik ordítozni, de az erőszak határán visszafogják – vagyis használják kedvük és érdekük szerint.

 

Ács Dániel, a 444 újságírója a XII. kerület parkolási anomáliáiról készült riportfilmet forgatni. Nem tudom, meddig jutott abban az oknyomozásban, amikor belebotlott a turulszobor szomszédságában álló egykori nyilasközpont történetébe, de valódi újságíróra vall, hogy hagyta magát „eltéríteni”. Nem tudom azt sem, vajon olvasta-e korábban Zoltán Gábor Orgia című könyvét, amely meglehetős részletességgel, noha fikciós lepel alatt tárja föl ezt a történetet; vagy a Szomszéd című könyvet, amely voltaképp a regény megírásának és részben utóéletének történetét meséli el.

 

A Gyilkosok emlékműve című riportfilmben mindenesetre megszólaltatja az írót is, valamint Csonka Laura levéltárost, Frisch György történészt, Ungváry Krisztián történészt és Rab László újságírót is; Rab volt az, aki a Mozgó Világban megírta, hogy a turulszobor körül látható áldozati névsorban szerepel Pokorni József, a nyilas gyilkos.

 

A riportfilmben számos archív jelenet látható: eltorzult arccal masírozik velünk szembe a nyilas horda, majd egyszercsak színes lesz a film, és már a 2008-as szélsőjobb masírozást látjuk. Nem kell kommentár ahhoz, ahogy egymásra kopírozódik a két snitt. A Fortepan fotóarchívum képein a XII. kerület több helyszínén – a turulszobor mellett, a Maros utcában, az Alma utcai kórházban – végrehajtott tömeggyilkosságok nyomai láthatók; ezeket teszi élővé Szegő Hanna beszámolója, akit nyolchónapos terhesen fogtak el a környéken razziázó, fosztogató nyilasok, a férjét megölték, ő túlélte…

 

A fővárost már ostromgyűrű vette körül, amikor ezek a magyar gyilkosok a honfitársaikat öldösték, vagyontárgyaikat elrabolták, lakásaikat kifosztották, némelyikbe azonnal be is költöztek. Kun András minorita szerzetes – Kun páter – vezetésével indultak új és új portyára, és nem kellett messzire menniük sem „segítőkész” honfitársakért, sem újabb és újabb áldozatokért.

 

Ács Dániel egy hírportál újságírójaként dolgozza fel a történetet – vagyis a nagyközönséghez szól; azokhoz többnyire, akik nem tudnak ezekről az eseményekről, akik mindeddig elhitték, hogy a magyar nép a második világháborúban a német nácik áldozata volt – de mostantól ezt nem hihetik. És a fiatalok nyelvén, a saját nemzedékéhez beszél, akik közül sokan végképp semmit nem hallottak a „szent turul” és a „tiszta magyar faj” nevében elkövetett tömeggyilkosságokról.

 

Ez, az okkal-joggal remélhető széleskörű hatás az igazi erénye ennek a riportfilmnek, amely a 444 Kör anyagi támogatásával készült.

 

Egy podcast is kapcsolódik hozzá, amelyben Ács Dániel elmeséli a forgatás történetét; kiderül szépen, hogy a mai szélsőjobbnak a turul fennmaradását védő jelenlegi kormánypárti ideológia „ajándékozta” a tömeggyilkosságok egyik helyszínére épített mementót. Amely persze nem az áldozatokra, hanem arra a nemtelen eszmére emlékeztet, amely annyi magyar ember halálát okozta honfitársaik kezétől.

 

A film utóéletéhez tartoznak a tegnap, a ma, és minden bizonnyal a holnap eseményei; Pokorni Zoltán pávatánca, kompromisszumkeresése – „mindkét oldalnak van igazsága” -, magánemberi könnyei, melyeknek évek óta semmilyen polgármesteri-politikusi-történelemtanári következménye nincsen (igen, levetette a nagyapja nevét az áldozatok közül, de ez még mindig magánemberi megoldás), nem-nyilatkozása, amelyek – nincs mit szépíteni ezen – a kormányzat vezérelte múlthamisítás, hazudozás, mellébeszélés és manipulálás hű lenyomatai. A VálaszOnline-nak adott interjúban az az ötlete támad, hogy legyen a turul mindössze egy „tárgy” – ezzel alighanem elkéstünk.

 

A múlt feldolgozása nélkül nincsen jövő. A jelenlegi kormányzat nem a feldolgozással, hanem az átírással, kitörléssel, betoldással, hamisítással foglalkozik, miközben élednek újra a régi eszmék – a 444 filmje erről is szól.