Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MERYL STREEP VÉGRE KIMONDHATTA, AMIT GONDOL

Szabad szavak
2020. dec. 11.
Steven Soderbergh szabadabb, mint valaha: összezárt három csodálatos színésznőt egy luxushajón, hogy rögtönzött dialógusaikból egy keserédes, kedves dramedyt kanyarítson. A Szabad szavak már elérhető az HBO GO-n. BUJDOSÓ BORI KRITIKÁJA.
Steven Soderbergh sokáig az „egyet a stúdiónak, egyet magamnak” alapon működő rendezők közé tartozott, aki felváltva csinálta az Ocean’s-filmeket és az olyan minimál költségvetésű, kísérleti projekteket, mint az amatőrszereplőkkel forgatott Buborék. Az utóbbi években mintha átállt volna a „mindet magamnak” vágányra, amit bizonyára részben a VOD-platformok térnyerése tett lehetővé, amelyek készek kisebb vagy nagyobb összegeket kicsengetni prémiumtartalmakra, miközben megengedik, hogy az alkotók kísérletezőbb filmeket készítsenek. Az indulás előtt álló HBO Maxot feltehetően nem kellett sokat nógatni, hogy bevállalja Soderbergh Meryl Streep főszereplésével készült, kisköltségvetésű darabját.
 

A Szabad szavak (Let Them All Talk) kezdetben (és nyomokban később is) egy Woody Allen-filmre emlékeztet, ahogyan dzsesszes zenei aláfestéssel összetereli entellektüel főhőseit, hogy elkezdődhessen kissé bohókás kalandjuk egy luxus-óceánjáró fedélzetén. Streep játssza Alice-t, a neves írót, aki nem repül, ezért hajóval indul Angliába, hogy átvegyen egy jelentős díjat, és az útra magával viszi évtizedek óta nem látott, egykori egyetemi barátnőit, Susant (Dianne Wiest), aki bebörtönzött nők érdekképviseletével foglalkozik és a kevésbé sikeres Robertát (Candice Bergen), aki egy fehérneműboltban eladó, valamint unokaöccsét, Tylert (Lucas Hedges). Titokban a hajóra száll az Alice könyveit megjelentető kiadónál dolgozó Karen (Gemma Chan), majd felbukkan még egy népszerű ponyvaíró és egy rejtélyes fekete férfi is.
 
Habár szerencsére van már egy Grace és Frankie-nk, idős nők filmekben általában csak zárójelbe tett nagymamaszerepben, esetleg a szomszédban lakó bolond öregasszonyként bukkannak fel, legritkább esetben kerülnek empatikusan fókuszba. Soderbergh mindig is teljesen szabadon mozgott témák és műfajok között, örvendetes, hogy kitalálta, hogy most hetvenes nők barátságáról csinál filmet, és még örvendetesebb, hogy egy hetvenes éveiben járó írónőt (Deborah Eisenberg) kért fel a forgatókönyv megírására. Pontosabban a cselekmény vázának és a figuráknak a kidolgozására – a konkrét dialógusokat aztán javarészt a színésznők improvizálták a forgatáson.
 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből 
A másik hatalmas pluszpont a hajó. Azonnal különös hangulatot teremt és rengeteg izgalmasan kiaknázható dramaturgiai lehetőséget kínál, amikor egy film figurái hétköznapi életükből kiszakítva össze vannak zárva egy szűk térben, és Soderbergh egészen sajátosan használja ki a helyzetet. Improvizatív kis epizódokat pakol egymás után, beszélgetésfoszlányokból építkezik szinte esetlegesnek és emiatt nagyon természetesnek ható módon. Szinte végig olyan, mintha nem is haladnánk semmilyen drámai csúcspont felé, csak lezseren, a különböző figurák önmagukban nem is feltétlenül fajsúlyos párbeszédeiből formálódna a kép ennek a három nőnek a részben közös múltjáról és jelenéről.
 
Csodálatraméltó a spontaneitásnak, kísérletezőkedvnek és a hihetetlen fegyelemnek az az összjátéka, amit Soderbergh, mint mindig, most is felvonultat: filmjét tényleg egy óceánjárón, két hét alatt forgatta le sok hagyományos filmes technikai eszköz nélkülözésével, rengeteg rögtönzéssel, de mivel a filmet ő is fényképezte és menet közben vágta, mégis szinte totális kontrollal rendelkezett, és folyamatosan módosítani tudta az alakulását. Hogy emiatt, vagy sem, az végül is mindegy, de a filmet felszabadítóan könnyed életszerűség és kedvesség lengi be, ami egészen lefegyverző.
 
Streepet, Wiestet és Bergent öröm nézni, itt nyoma sincs Soderbergh előző Streeppel készült munkája, a Pénzmosó túlzott gyagyaságának, vagy a Woody Allenes beütés ellenére az utóbbira jellemző egzaltáltságnak. Helyettük kapunk épp csak fel-felbuggyanó, finom humort. A vágás ritmusa ugyan egyszer-egyszer megdöccen, és epizodikus jellege miatt érezhetjük akár kicsit töredezettnek is a filmet, de ezt hamar meg lehet kedvelni, ha nem erőltetünk rá olyan elvárásokat, amiknek a filmes sosem ígérte, hogy meg fog felelni.
 
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Az pedig igazi bravúr, hogy a kis költségvetés és a sajátos munkamódszer ellenére a Szabad szavak kivitelezése gyönyörű. Legeltethetjük a szemünket a hajó luxuskabinjainak berendezésén és a figurák személyiségét és kulturális közegét tökéletesen tükröző ruhákon, otthonossá viszont a fények teszik a filmet. Állítólag Soderbergh a szűkös helyszínen nemigen tudott világítani, de hogy, hogy nem, a Magic Mike XXL (amit nem ő rendezett, de ő fényképezett) sztriptízbárjainak lilái és narancsai visszaköszönnek a hajó bárjában, a hajókönyvtár puha, meleg fényei pedig szinte paplanként bugyolálják be a nézőt. 
 
Kellemesen bekuckózós hangulata és fanyar, de lényegében mégis életigenlő és a művészet erejét ünneplő végkicsengése miatt karácsonyi néznivalónak sem rossz választás ez a film.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek