Az adatok titokzatos báját tapasztalhatja meg a budapesti Ludwig Múzeumba betérő látogató január 17-ig (a kiállítást a lezárás utáni időszakban remélhetőleg meghosszabbítja majd a múzeum – a szerk.), ki-ki a maga olvasatában, korra való tekintet nélkül el lesz ragadtatva attól, amit ott talál: a BarabásiLab-féle csapatmunka eredménye impozáns minden tekintetben, hatalmas tudás tárházát demonstrálja.

A BarabásiLAB Rejtett mintázatok. A hálózati gondolkodás nyelve című tárlaton az összefüggéseket kutató, adatértő látogatók és az amatőrök, a szemlélődők egyaránt bevonódnak a történetekbe. Ha egyetlen kísérő szöveget, címet sem olvasnánk el, akkor is nyernénk egy extrém vizuális élményt. Mert ilyen eddig még nem volt.

Nagyon magas fokú szubjektív élményről beszélhetünk, többszintű a narratíva: ez a séta különös tudománytapasztalás egy kívülállónak. A tudomány felől érkezve pedig kutatási ábrák művészi vizualizációja, esztétikus képalkotás adatokból. Mindenhonnan tekintve nyitás tapasztalható, tágul a kör. És ez a legnagyobb gazdagság, ami bekövetkezhet.

Globalitás, teljesség jellemzi a Rejtett mintázatok kiállítást: ezek az adatok rólunk szólnak, ezek az adatok minket írnak le, ezek az adatok mi vagyunk. Hogy honnan közelítünk, az egyedi, de mindenképpen nyerni fogunk a tárlatnak köszönhetően: az ott megjelenített adatvizualizációk közelebb hozzák a száraz tudáselemeket, vagy fordítva, tágítva a tudományos kereteket kitekintenek a művészet felé.

A kiállítás különböző témákat jár körbe: a legaktuálisabbra, a pandémia működésére (Vírusok. A fertőzés terjedésének rejtett mintázatai, Mobilitás és pandémia), illetve a fake news természetére is fókuszál (”Féknyúz”. Egy álhír terjedésének hálózata), de van könyvtárszoba benne, sőt, beléphetünk virtulisan a magyar képzőművészek kapcsolódási hálózatába is, amely tökéletesen működik: az általam ismert, egymáshoz kapcsolható alkotók a BarabásiLab-olvasatban is szorosan összetartoznak (Művészeti háló. A globális (lokális) művészeti színtér hálózati térképe). A kedvencem egy vázlatfal (Vázlatok. A felfedezés gondolattérképei), amelyen fotók, jegyzetek, levelezések, idézetek együttese mint összegzések jelennek meg egy-egy adott probláma feltárására. A gondolattérképek kivonatok, olyan idézetekkel, mint: „the essence of the universe is connectedness/nothing happens in isolation” (az univerzum lényege a kapcsolódás/semmi nem történik izolációban).

A leglátványosabb helyszín egyértelműen az a terem, ahol a tudományos hivatkozások komplexitását illusztrálják csodálatos, színes, nyúlványgömbszerű alakzatok (Nature 150. A folyóirat 150 éves történetének hivatkozási hálója). A nemzetközi tudományos szaklap, a Nature felkérésére, annak 150 éves jubileumi számához  készült citációs hálózatot jelenítik meg az itt megtekinthető képek, az 1900 óta megjelent 88 ezer tanulmány kapcsolódásait (abban az esetben kötöttek össze két tanulmányt, ha mindkettőt egyszerre idéztek más tudományos publikációk). Az eredetileg borítóképnek tervezett adatvizualizáció végül multimédia projektté alakult, bemutatva több, a folyóiratban megjelent ikonikus publikáció hatását is.  

 

Az emberi betegségek hálózatában két betegség akkor kapcsolódik, ha mindkettőben szerepet játszik egy azonos gén (Betegségháló), a fűszer- és az élelmiszer-használatot vizsgálva a nemzeti karakterekről is árulkodó adatokat kapunk (Ízhálózat. Ételek világtérképe/Táplálékháló).

Barabási Albert-László, a járvány kapcsán többször nyilatkozó tudós a hazai tudományos szcéna közismert szereplője, magyarul is megjelent könyvei (Behálózva, Villanások, A képlet, illetve a társszerzőként jegyzett A tudomány tudománya) az utóbbi években egyre nagyobb ismertséget hoztak a számára itthon. Barabási valójában nemzetközi szupersztár, az Erdélyből származó kutató tanít a Harvardon, illetve a bostoni Northeastern Egyetemen, amelynek Komplex Hálózati Kutatóközpontját (The Center for Complex Network Research) vezeti. Olyan karizmatikus személyiség, aki a tudomány misztikus, a hétköznapi ember számára elérhetetlen minőségét hozzáférhetőbb olvasattá konvertálja. A pandémia idején huzamosan Magyarországon tartózkodó Barabási Albert-László nagyon aktív, ő és nemzetközi csapata együttműködik többek között a MOME Innovációs Központ Emergens Media kutatócsoporttal, részt vállal többek közt a gyerekeket mozgósító Edisonkids-programban is.

A Rejtett mintázatok nagyrészt a fizikus és hálózatkutató tevékenységéhez köthető ún. Barabási-hálózatokat felhasználó kutatások elmúlt 25 évének bemutatása köré szerveződik: „Több mint két évtizedet töltöttem azzal, hogy feltárjam az összetett rendszerekben jelen lévő rejtett mintázatokat, melyek meghatározzák biológiai és társadalmi létezésünket. Mindig is zavart azonban, hogy a tudományos szókészlet, amelynek kidolgozásához én is hozzájárultam, egy leegyszerűsítő keretbe kényszeríti a komplexitást.” – írja a kutató a tárlat kísérő szövegében. A BarabásiLab egy együttműködési platform, több tudományterület tudósainak, illetve művészek, tervezők, designerek közreműködésével (Kim Albrecht, Szu Yu Chen, Alice Grishchenko, Mauro Martino, Edson Pavoni).

Számomra – a csendes, szemlélődő bölcsész számára – egyértelmű, hogy a kutatási eredmények vizualizált leképezése azok szakmaiságából nemhogy elvesz, de hozzátesz. A legutóbbi Margó Irodalmi Fesztiválon Barabási azt mesélte, hogy saját könyveinek eladását jellemzően negatív irányba befolyásolná, ha ábrák lennének benne, emiatt a szerkesztői folyamatosan lebeszélték erről. Ezzel szemben egy múzeumban (és nem csak) irtó izgalmas és vonzó, hogy a megjelenített mintázatok egy-egy tudományos kérdés láthatatlan összefüggéseit ábrázolják, hogy a gyönyörű vonalhálózatok fontos tételek kinyilatkozásai. A képalkotás elérhetőbbé teszi a lényeget, a vizualizáció egyértelműen támogatja a megértési folyamatot. Ez egy fontos cél, hogy a közösség számára is érthetőbbé váljék a „képlet”. A megértéshez a legelső lépés az adott dolog hálózatának, kapcsolatrendszerének a megértése: ezek a múzeumi környezetben elhelyezett tudományos elbeszélések – digitálisan, illetve plasztikusan, például adatszobor formájában megjelenítve – egyértelműen segítik ezt a folyamatot.

Persze, nem mindegy, hogyan ábrázolnak egy-egy adattérképet. Barabási hangsúlyozza, hogy ez csapatmunka: designerek is dolgoznak a Labnek 10 éve, illetve hatalmas előszűrési munka előzi meg ezt a fajta adatvizualizációt. Egy-egy háló kiépítése működő storytellinggel fél év-egy év munkát igényel, ami komoly kihívás: a nyers adatokat megszűrték, és meg kellett találni azokat az adatcsomópontokat, amelyek kellően ábrázolják a rendszert. Semmi nem véletlen tehát.  

A Ludwig Múzeum falai között szembesülünk azzal, hogy a tudományhoz való hozzáférhetőség megváltozott, ennek megtapasztalása pedig felszabadító. Demokratizálódnak olyan kutatási adatok, amelyekről szaklapokban, esetleg zanzánsított formában a sajtóban is olvashatunk ugyan, de amelyeket így, ennyire plasztikusan sosem tapasztalhattuk meg. A tárgyak, képek, videók, adatszobrok és virtuális élmények együttese által a hálózatok képi szókincsének a fejlődését követhetjük végig.

Egyszóval az adatokban gyönyörködni nem kell félni: érdemes.