Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

BACON VITRINÉBEN

Kosztolányi Dezső – Garai Judit: Nero / Stúdió K színház
2020. okt. 26.
A Vígszínház meghívott művésze, ifjabb Vidnyánszky Attila most nem úgy ficánkol és lubickol, mint, mondjuk, az anyaszínházában bemutatott Hamlet technocirkuszi porondján, hanem tényleg megindítóan vergődik és szenved a Stúdió K egzisztenciális szorongásokat befogadni és kifejezni képes színterén. Mint Francis Bacon festményeinek őrjöngő ketreclényei. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
ifj. Vidnyánszky Attila, Spilák Lajos
ifj. Vidnyánszky Attila, Spilák Lajos
Hogy ott kezdjem, ahol a Stúdió K új színpadi ajánlata ténylegesen kezdődik: Fekete Anna díszlete azonnal behúz minket az előadás világába, abba a klausztrofób voltában is örvénylő térbe, amely már anyagi valóságával, érzéki jelenvalóságával eldönti, szerkezetileg mintegy kényszerpályára állítja Kosztolányi Dezső művészregényének császárhősét, az ő iszonyatos ámokfutását. Amennyiben az ifjabb Vidnyánszky Attila által megformált Nero (akinek a nevét a színészek sajnos következetesen mindvégig Nérónak ejtik) már eleve, a legelső pillanattól kezdve foglya lesz a térnek. A kérlelhetetlenül rázáruló, hatalmi és költői magányban őrjöngő tudatával egylényegű, tébolyítóan sárga doboztérben látjuk őt, amelyet egyszerre érzékelünk reálisnak és irreálisnak: úgy szűkül befelé valóságosan (megfelelve a helyszín adottságainak), hogy közben imitálja a császári művészetakarással megcélzott, középpontos perspektivikussággal jelölt végtelen képzetét. A művészeti forma érzéki logikája szerint a tényleges határoltság és a képzelt határtalanság színpadi eszközökkel megjelenített feszültsége roppantja össze Nerót, és vele együtt az összes többi szereplőt. A mesterségesen szűkített és bántóan sárga tér legmélyén látjuk egyébként azt a pici billentyűs hangszert, amely majd a hagyományos lant érvényes pótlékaként, szimbolikusan is tárgyias előadáskellékként kíséri végig a költőzsarnok torz fejlődéstörténetét, csak, hogy legvégül vele pusztuljon.
Pallagi Melitta, ifj. Vidnyánszky Attila
Pallagi Melitta, ifj. Vidnyánszky Attila
Az előadás sikerének második kulcsa: a dramaturg Garai Judit érzékeny és arányos átdolgozása, amely hangsúlyoz, elhagy, sűrít, összefoglal és összefog. Nagyhirtelen az alábbi kiemelések jutnak eszembe, amelyek tényleg működőképes ajánlatoknak bizonyultak a fizikai színház elemeit hasznosító rendező, Hegymegi Máté számára: a fiatal császár első felolvasása mesterének, a bölcsen képmutató Senecának; a Seneca–Britannicus–Lucanus intellektuális háromszögalakzatot felvázoló gőzfürdőjelenet (Spilák Lajos, Samudovszky Adrián és Sipos György előadásában); a gőgösséggel határos szerénységet mutató Britannicusnak udvarló Nero álságos pávatánca; a félszegségében is céltudatos császár legelső nyilvános költői fellépése, mégpedig az izzadságos művészetvágyát kifejező fizikai erőmutatvány előadójaként; a cirkuszi típusú népszerűséget szomjazó Nero mint kocsihajtó magánhisztériája. A dramaturgiai döntések ritmusképletével párhuzamos rendezői látásmód feszességét csak a bemutató előadás vége felé éreztem kissé lazulni – de lesz még módjuk az alkotóknak arra, hogy jobban összehúzzák a befejező jeleneteket, ez a lehetőség bőven benne van a már most is meggyőző összképben.
A díszlet és a dramaturgia mellett a harmadik fontos összetevő: a főszerepet alakító ifjabb Vidnyánszky Attila, aki akrobatikus elemeket mozgósítva feszíti testét a tologatható dobozdíszlet kubista kínpadjára, térben kiterjeszkedő feszületére. A Vígszínház meghívott művésze most nem úgy ficánkol és lubickol, mint mondjuk az anyaszínházában bemutatott Hamlet technocirkuszi porondján, hanem tényleg megindítóan vergődik és szenved a Stúdió K egzisztenciális szorongásokat befogadni és kifejezni képes színterén. Mint Francis Bacon festményeinek őrjöngő ketreclényei.
Ahogyan a kíméletlen antropológiát kidolgozó képzőművész egyik értelmezője, Gilles Deleuze írja (Seregi Tamás fordításában): „Az Alakok végső magánya, a testek kivételes bezártsága ez […]: az Alak csak attól a mozgástól válik ilyenné, amellyel önmagába záródik, és amely önmagába zárja.” Az előadás főalakjának mozgása tényleg „önmagába záródik”, tényleg megteremti önnön zárt mozgásterét, ólszűkösségű létezésterét – miként Hegymegi 2018-as, Katona Kamrában bemutatott Jeanne d’Arc-rendezésének Pilinszkytől vett alcímében áll: „a jelenidő vitrinében”. És itt is teljességgel beszorul Nero az ő konok művészetakarásának örökös jelenben izzó vitrinébe. Ezt a fokozhatatlan jelenidőt érzékelteti az őrültsárga dobozküzdőtér, és a benne folytatott kíntorna. Érzéki kínatlétika. Kinetikus kínesztétika. Ifjabb Vidnyánszky előadói tehetsége révén Nero tényleg befutja rettenetes útját – a szorongó költőjelölt téblábolásától az önjelölt dalnok tombolásán át a törvényszerű bukás már-már sajnálatot ébresztő megszeppentségéig.
Fotók: Vass László, Stúdió K
Fotók: Vass László, Stúdió K
Érthető technikai döntés továbbá, hogy a regény elbeszélő részeit mindig egy-egy szereplőtől halljuk, többnyire nem attól, akivel éppen történnek a dolgok, elsősorban az, hogy császári érdekből vagy szeszélyből meghal. De van úgy is, hogy a Poppaeát megtestesítő színésznő (Pallagi Melitta) meséli el nekünk Poppaea meggyilkolását. És ez azért is feltűnő, mert Nero és Seneca mellett az ő alakja kap külön megformálást, míg az összes többi esetben logikus szerepösszevonások mellett döntöttek az alkotók (így például a császáranya Agrippina és a Seneca-feleség Paulina szerepeit egyaránt Nyakó Júlia játssza). A császár tanítóját és szeretőjét alakító Spilák Lajos és Pallagi Melitta egyaránt remekül hozzák a színlelés különböző hangfekvéseit, ahogyan azok egymást fedik, egymásra csúsznak vagy egymáshoz horzsolódnak. Emlékezetes, ahogyan a halálukhoz közeledve mindketten kibillennek haszonelvű szerepjátékukból.
És hogy miért nyúlt Hegymegi 2020-ban éppen Kosztolányi száz éve megjelent Nerójához? Tudjuk, a költőcsászárt regényhőssé avató Kosztolányi egyúttal a bővérű Szabó Dezsőt is karikírozta. És hogy mi vajon kire vagy mire gondoljunk a darab láttán? Azt hiszem, nem olyan időket élünk, amikor ne volna mindenki számára nyilvánvaló, hogy bőven találhatunk érvényes válaszokat erre a kérdésre. A hatalom- és művészetakarás örökérvényű regénypéldázatának egyenesen ránk irányuló kérdésére.
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek