Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A TEREMTÉSHEZ ÚJ FRISSÍTÉS ÉRHETŐ EL

David Javerbaum: Isteni végjáték / Átrium
2020. okt. 26.
A világot egy nárcisztikus pszichopata teremtette, de már dolgozik rajta. GERGICS ENIKŐ ÍRÁSA.
Az elején úgy tűnik, az Isteni végjáték valami egészen gyermeki részünkre szeretne hatni. Mintha egy szúrós, borostás gyógypuszit adna arra az elemi csalódásra, amit sok vallásos neveltetést kapott ember átél, amikor először szembesül a hittanórák és a valóság alapvető ellentmondásaival. Istennek sosem leszel elég jó. A világban sötét, ocsmány dolgok történnek „Isten nevében”, és csodák, ha vannak is, minimum ritkák. De most itt van egy kézzelfogható, látható isten, aki Alföldi Róbert alakját választva eljött, hogy update-elje a tízparancsolatot, és eleinte egészen szimpatikus dolgokat mond. Igaz, egy kicsit önimádó. Egy kicsit ripacs. Egy kicsit érzéketlen. Egy kicsit tenyérbemászó, ahogy a mondatok előre kiszámolt csattanóinál ugyanazt a dedikált, tapsgépet követelő grimaszt vágja. De itt van. Csak egészen más, mint amilyennek képzeltük.
 
Alföldi Róbert
Alföldi Róbert
A színlap ömlesztve kínálja az alkotókat, inkább csak feltételezhetjük, ki min dolgozott, mikor az eredeti darabot átültették az Átrium színpadára, de egyébként a rendezés, a szöveg, még a zene is másodlagos ebben az egyetlen színészi játékra kihegyezett előadásban. Díszlet jóformán nincs is, a vizuális hatásokat kizárólag a vetített háttér és a vászon melletti fényújság adja, gyakorlatilag egy showműsort látunk az ehhez illő fényekkel és zenével. A vászonra többnyire a teremtéshez kapcsolódó mozgóképeket vetítenek, az egész képet betölti a pszichedelikusan hömpölygő, csillogó, epoxiszerű ősanyag, vagy a Föld tengely körüli forgását látjuk, miközben a bolygó hol életteli kék-zöld, hol felperzselt arcát mutatja. Az előadást dramaturgiailag a tízparancsolat strukturálja, ezt ki is vetítik, míg Isten számos biblilai intermezzóval megszakítva ismerteti az egyes pontokat és magyarázatot fűz hozzájuk.
 
Fotók: Lakatos
Fotók: Lakatos Péter
Az egyszemélyes show házigazdájaként Alföldi Róbert monológja teszi ki az előadás zömét, emellett az erősen stilizált sidekick-ek, Ivanics Tamás szervilis Gábrielje és Varga Ádám rendszerkritikusabb beállítottságú Mihálya ki is merül ebben az egy-egy vonásban, inkább csak dísznek tűnnek a főszereplő két oldalán. Rövid szövegek jutnak nekik, időnként megszólaltatnak egy-egy Istennek címzett kérdést “a közönségből” is. Isten pedig beszél mindenféléről, bár főleg szexről, melegekről, szexről, maszturbálásról, és persze szexről. Az előadás első fél órájában ez elég szórakoztató. Van alternatív teremtéstörténet, frappáns magyarázatok, átkeretezések és krumplibogarak. De egy idő után ez már nem elég a lendülethez. A stáb az eredeti szerző iránymutatását követve jól telepakolta az alapanyagot hazaival, hogy releváns legyen a magyar közönségnek is – hiszen itt az Úr a magyarokhoz jön el, mi vagyunk a kedvencek –, van is itt minden, a Magyar Turisztikai Ügynökség kampányfilmjétől a piros-fehér-zöld után narancssárgán villanó fényújságon át a gázszerelő-poénokig, az időbeli kapcsolódásra pedig ott a koronavírus. Többségében ziccerek, amik már elhangzottak vagy legalábbis elhangozhattak volna máshol is, azért időről időre van egy-két jobban sikerült, ütősebb darab, de ez kevés ahhoz, hogy ne unjuk el ezt az előadást.
 
Alföldi Róbert viszont pont elég, ebben az alakításban épül valamivé az addig tét nélküli, többé-kevésbé jólnevelt határfeszegetésnek tűnő show. David Javerbaum Twitter-posztokból indult szövegének istene az első benyomás ellenére nem egy jóságos, megbocsátó entitás, inkább a legrosszabb értelemben antropomorf, egy roppantul közönyös, nihilista individuum, aki mindössze annyit akar, hogy szálljanak már le róla a teremtményei, és jókat röhög a saját morbid poénjain. Úgy tűnik, amúgy is leginkább unalomból teremtette a világot, vagy azért, hogy legyen közönsége. Annyira amorális, hogy jelentőségét veszti az előadás elején elhangzott minden feloldozás apró-cseprő bűneinkből – egy ennyire közömbös és könyörület nélküli Isten ítélete végül is nem számít. Valamiféle ateista látószögből nézünk tehát a teremtőre. (A célközönséget viszont érzékelhetően nem az ateisták jelentik, bár a kötöttebben vallásos nézők biztos nem fogják feszengés nélkül élvezni, miközben instrukció szerint például az első parancsolatot kellene hangosan ismételgetnünk, de azért úgy tűnik, egyfajta keresztény populizmussal nagyon próbálnak kompatibilisek maradni.)
 

Önmagában az illúziórombolás sem érdekes, izgalmassá csak akkor válik a produkció, amikor emögött a részvétlen, pszichopata ripacskodás mögött halványan elkezdenek átderengeni a mélyebb rétegek, és Alföldi játékában megjelenik annak a sérülékeny, magányos lénynek a képe, aki nem csupán felette áll az embernek, hanem egyúttal kívülálló, kirekesztett és nyomorult is. Kisfiúsan fellelkesül, ahogy a csillagok teremtésére emlékezik, és Ábrahám és Izsák története rádöbbenti, hogy mennyire hiányos a saját teremtett lényeihez képest. Sokkal izgalmasabb ennek a mélyebb rétegnek sejtetése, mint amikor a monológ eljut Jézusig, és konkrétan elhangzik az addigra már nyilvánvaló. Ebben a pár percben valamilyen rendhagyó értelemben elkezd a hitről szólni ez az előadás. Ez a csúcspont, a releváns rész a showeffektek ballasztjában. Egy ilyen befutott vígjátékszerző, mint Javerbaum, persze szépen kikerekíti ezt a végig kocsmafilozófiából pattant ötletnek érződő produkciót olyan cselekménnyé, ami megér egy drámát. Az elromlott világot nem kell újra elpusztítani, majd elpusztítjuk mi magunk, hiszen volt kinek a képére ilyen destruktívvá és önpusztítóvá lennünk. Ettől sajnos még az előadás nagyrésze érdektelen marad, egy izgalmas koncepció erőtlen humorral való túlhígítása.
 
Elhanyagoló, közönyös apánk mindenesetre úgy dönt, lelép, új családot alapít, és azt majd jól csinálja, de búcsúzóul még nagyjából beismeri, hogy hibázott, ha bocsánatot nem is kér. Magunkra vagyunk hagyva. Alföldi Róbert van elég isteni és embertelen, hogy a végén mégis némi elégtétellel mondhassuk: hálistennek.
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek