Eperjes Károly Rómeó és Júlia-rendezése a színház honlapján azzal hirdeti magát, hogy az előadás célja nem a felelősök felkutatása, „sokkal inkább a létezés fő misztériuma, a szerelem – a mindenkori ifjúság megdicsőülése – és az értelmetlen halál elutasítása.” (sic!) Ha fenntartjuk annak a jogát, hogy nemcsak egy előadás értelmez, hanem a néző is, akkor Eperjes rendezéséből ugyanúgy kiderül, hogy a Capulet és Montague család ádáz háborúskodásáért ők maguk a felelősek, a fiatalok halála pedig teljesen értelmetlen. Hozzáteszem, az értelmetlen halált nem is utasítják el, hiszen ez az előadás is – hűen a drámához – a fiatal szerelmesek öngyilkosságával ér véget. Ha pedig nem így lenne, akkor nem lenne tragédia. De ez már csak logikai szépséghiba. Eperjes nyilatkozataiból szépen kiviláglik, hogy mennyire szeretné egy gondolatnak alárendelni az egész drámát, ami persze lehetetlen a színház mediális sajátosságainál fogva. Amit a Magyar Színház színpadán láthatunk, az inkább egy korrekt iparosmunka, egy jól meghúzott szöveg színrevitele, korhű jelmezekkel, múzeumi stílusban, amit a Kosztolányi-Mészöly fordítás használata tovább erősít. 

 

Kézenfekvő lenne elverni a port számos színészvezetési esetlenségen, félig kidolgozott jeleneten, de felesleges. Megkapó és figyelemreméltó, hogy van egy olyan szelete a színházi szcénának, ami kívül esik a kritikusi érdeklődésen, holott bőven van közönség, akiknek tudatos igényük, hogy azt kapják, amire jöttek – és láthatóan pontosan tudják, hogy mire jöttek. Itt bizony nincs őrületes trashparty mint tavaly ilyenkor az Örkény Kertész utcai Shaxpeare-mosójában, hanem a színpadon az ismert történetet látjuk viszont, amelyet a Magyar Színház közönsége is betéve ismer. Az a színházi hagyomány érvényesül itt, amely a színészi játékra alapoz: az ismert történet korántsem érdekes, sem a rendező egyébként sem koherens értelmezése, inkább a színészi munka, amihez kellenek a nagy irodalmi karakterek, s ami a rendezői koncepcióhoz képest is egyéni teljesítménynek tetszik.

 

Ebben az előadásban viszont a színészi teljesítmények igen eltérő képet mutatnak. Rómeót a kaposvári Eperjes-osztályban tanuló Góg Tamás játssza, aki alkatilag kiváló választás a feladatra, játékában pedig tudja hozni azt, amit Rómeótól el szoktunk várni. Pörög, kellően szenvedélyes és hitelesen mutatja meg a hősszerelmest, aki a gyors érzelmi döntések miatt később keményen megüti a bokáját. Júlia már problematikusabb választás: Kelemen Hanna az éretlen kislányt domborítja ki Júliából, aki kedvesen nevetgél a dajkája (Soltész Bözse) erőltetett viccein (olykor a közönség is), emellett pedig szintén hitelesen hozza a bevett Júlia-kliséket (szép, aranyos, kedves). A két egymással harcoló család közül a Montague-k eleve súlytalannak tetszenek, látszik, hogy van némi pozíciójuk, ám az igencsak megkopott: Tahi József inkább tűnik esetlennek és fáradtnak, míg Pavletits Béla Capuletje erőtől duzzadónak és kíméletlenebbnek. Pavletits színészi jelenléte igen domináns, termetes hordóalakú jelmeze eleve tekintélyt parancsoló hatást kelt. A feleségét játszó Kovács Zsuzsanna már sokkal marconább és számítóbb figurát farag Capuletnéből. 

Fontos megemlékezni az előadás humoráról, aminek Haumann Máté a fő felelőse Mercutióként. A vívásjelenetek komolyságának élét jócskán eltompítják a komédiázó betétek, a vásári humor azonban gyakran átcsap erőltetett öncélúságba, amely egyébként is jelen van az előadásban a már említett Dajka taszító vicceiben. Az tehát ízlés kérdése, hogy mennyire színvonalas a helyenként bevetett poénáradat (a nézők gyakran díjazzák). 

Vizuálisan viszont vannak erényei az előadásnak, a színpadra álmodott kastély (Székely László munkája) grandiozitása és kellemes fehérsége remekül illeszkedik a rendezés működtette klasszikus játékmódhoz. Eperjes rendezésének ezen a téren kétségkívül számos erénye van, a maga kategóriájában ez az előadás megannyi hibája ellenére korrekt munka. A Pesti Magyar Színház nézőterén ülve pedig azt is tudatosíthatjuk, hogy a hagyományos játékmódot használó és bárminemű újraértelmezést elvető előadásokra is jócskán van igény, azaz vannak, akik számára alighanem ez jelenti a színházat.

 

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.