Revizor: Az elmúlt időszakban több színház is bemutatta Cervantes Don Quijote-ját. Mi lehet annak az oka, hogy ennyire az érdeklődés fókuszába került? Maguk miért ezt vették elő?
Rába Roland: A Nézőművészeti Kft. keresett meg a Don Quijote ötletével. Ismertem a színészeket, ráértem, így elvállaltam a megrendezését. Hogy nekik miért volt fontos? Talán mert Mucsi úgy néz ki, ahogyan Don Quijotét szokták ábrázolni.
R: Parti Nagy Lajos színpadra írt változatát vették alapul, de úgy tudom, ebből keveset tartottak meg, sokat változott a szöveg a próbák során.
 Rába Roland |
RR: Parti Nagy Lajos színpadi átiratát, javaslatait felhasználva, az eredeti regényt vettük alapul.
R: Az előadás alcíme: Színi darabok egy regényből. A regény egyes történeteit emelték ki, keresztmetszetét mutatják be? A műfaját jelzik ezzel?
RR: Parti Nagy Lajostól vettük át az alcímet, s valóban arra utal, hogy nem a teljes regényt mutatjuk be, nem is a keresztmetszetét. Azokat a kalandokat vettük ki belőle, amelyek mindannyiunknak tetszettek.
R: Rendezéseiben mindig nagy hangsúlyt kap, hogy a szöveg, az előadás jelen időben mutassa be az adott darabot. Itt is szempont volt ez?
RR: Lehet, hogy ez lesz a kivétel. Valóban kérdés, hogy bár ma is nagyon szórakoztatóak Don Quijote kalandjai, de érvényes ez a mában is? Nem tudom.
R: A próbafolyamat legérzékenyebb szakaszában, a bemutató előtt néhány nappal beszélgetünk. Még túlságosan benne van a folyamatban. Nehezebb ilyenkor az előadásról beszélni? Vagy ehhez a darabhoz kevesebb köze van?
RR: Mindig nehéz beszélni. És minden munkában ott van a bizonytalanság. Pont ez az izgalmas, vagy a borzalmas a színházban, hogy most még nem tudom, hogy érdekes lesz-e a nézőnek.
R: Bár valóban a kalandok, a történetek állnak a regény középpontjában, Don Quijote nagyon érzékeny, összetett lélek. Átjön ez a színpadon?
RR: Nagy kérdés, hogy mennyire lehet ezt ábrázolni egy színházi előadás keretében. Az volt a célunk, hogy ne a zenés változatot, hanem a regényt tegyük színpadra. Nem adaptálni, hanem valahogyan a milyenségét akartuk megfogalmazni. Minden szerepmegformálásnál, Mucsinál, a többi szereplőnél is a legizgalmasabb, ahogyan minél inkább magára húzza a szerepet, a saját hangján, saját személyében fogalmaz meg dolgokat. Ez egy nagyon vidám és jókedvű történet. De nyilván nagyon nehéz vidám és jókedvű történetet csinálni.
 W.S. Othello. Fotó: Puskel Zsolt, PORT.hu |
R: Néhány éve nincs állandó társulata, sokfelé rendez. Ez kényszerpálya, vagy a szabadságának, a függetlenségének a záloga?
RR: Akár lehetne szabadság is, ha ezzel tudnék jól élni. Nekem mindig problémám van magammal. Kérdés, hogy egyáltalán kell-e rendeznem? Én is azokat az előadásokat szeretem, amelyek komplexebb dologról szólnak. A sajátjaimnál ezt hiányolom. Hogy jó lenne a munkán túl mindig valami eredetit, valami speciálisat létrehozni, de ezzel mindig mindenki küzd. Én is.
R: Színészként dolgozott a Nemzeti Színházban Alföldi igazgatósága idején, amikor Alföldi Róbert magára gondolt, hogy rendezze meg a Mein Kampf című előadást. Addig sosem rendezett. Miért magára gondolt Alföldi?
RR: Nem tudom…
R: A Színművészeti Egyetemen tanít Bagossy László osztályában. Három éven keresztül Térey János Nibelung-lakópark című darabját próbálták és adták elő (Nibelungének). Izgalmasabb a próbafolyamat, ha évek állnak a rendelkezésre, s folyamatosan lehetőség van az előadás újraértelmezésére?
RR: Ha én határozhatnám meg a próbafolyamatot, sokkal hosszabb időt hagynék rá. Nagyon szeretek próbálni. Nyilván összerakni is kell tudni, de tudnék még foglalkozni egy-egy anyaggal. A Színművészetin nem volt bemutatókényszer. Csak azt szerettem volna, hogy a hallgatók megtapasztalják, milyen az, amikor van egy szöveg, amit évről évre előveszünk, mert színészként nagyon érdekes volt azt tapasztalni, hogy ha van évek óta menő előadás, hogyan változik a szöveg értelmezhetősége. Időről időre teljesen más kapcsolatba kerül vele az ember, új ráismerések történnek. Az izgatott a Színművészetin is, hogy elkezdtünk egy munkát az első évben, amin három évig lehetett dolgozni. Ez nem a rendezésről, sokkal inkább a szövegben való felfedezésekről, problémafelvetésekről szólt. Sok szempontból nézni meg egy dolgot, azután kifordítani, az nagyon izgalmas. A színházban ez nem megy, hiszen be kell fejezni a rendezést, pontot kell tenni a végére.
R: Sok társulatnak volt tagja, a Katonának, a Nemzeti Színháznak, dolgozik a Krétakörrel, a Proton Színházzal, a KV Társulattal. Bár ezek sok tekintetben különböznek egymástól, számomra úgy tűnik, a nyitottságuk, a szellemiségük közös. Aki Zsámbéki Gábor osztályában végez, annak ez mind természetes?
RR: Nagy szerencse, ha az ember jó, izgalmas színházi emberektől tanulhat, de az még kevés.
 Jelenet az Utolsó című előadásból. Fotó: Orosz Bálint |
R: Három éve függetlenként dolgozik. Jelenleg leginkább a Proton Színházhoz kötődik, de más társulatoknál is dolgozik. Sodródás vagy nagyon tudatos választás ez a létforma?
RR: Nem gondolom, hogy sodródás, de azt sem mondom, hogy nagyon tudatos. Inkább szerencsém van. A Proton minden szempontból érdekes, izgalmas közegnek látszik. Az ember mindig meggyőzi magát az éppen aktuális munkáiról, hogy miért érdemes elvállalnia.
R: Ebben szerepet játszott az is, hogy a klasszikus Krétakörnek vége lett. Nehéz volt utána felállni? Mennyiben határozta meg a hiány a következő éveit?
RR: Azt is szerencsének tartom, hogy a Krétakörben részt vehettem. Nem kellett a semmiből felállni. Nem úgy éltem meg, hogy amíg volt, addig repültem, s utána nehéz lett. Schilling személye volt nagyon meghatározó. Az megint szerencse, ha mániákus színházcsinálókkal dolgozhatom együtt. Főleg, ha az egy kortársad. Huszonévesen én is ott lehettem, amikor csinálta a dolgait.
R: A Proton Mundruczó Kornél személyétől fontos, aki szintén kortárs és mániákus valaki.
RR: A Proton abszolút fontos, ahol Mundruczó dolgai futnak igazán. Én is rendeztem ott, de nem sikerült olyan meghatározó előadássá tenni, mint amilyeneket Kornél csinál. Mundruczó máshogyan, mint Schilling, de szintén nagyon speciális dolgot csinál. És szerencsének tartom azt is, hogy a Katonában, majd a mára legendássá lett Nemzetiben is játszhattam. Az én alkatomból az adódik, hogy inkább csoda, hogy ott voltam.
R: Rendezőként mit tart a jelen színház fontos feladatainak?
RR: Ha rendben lennék a dolgaimmal, tudnék az ilyen kérdésekre válaszolni.