 Szent Margit, cseh művész, 1410-15 körül |
Az utóbbi években a nagy átfogó, látványos korszak- és mesterkör-kiállításokhoz szoktunk és szinte elfelejtettük, hogy van olyan műfaj, ami fele, sőt negyedannyi helyen is tud lenyűgöző élményt adni. A címben szereplő „kora” kifejezés nagy vállalás, főleg úgy, hogy nincsenek látványos kort idéző elemek, „csak” a metszetek és a kísérő falszövegek, amelyek segítségével a látogató előtt feltárul a grafikai technikákban, művészeti hatásokban, vallási áramlatokban bővelkedő izgalmas időszak. Érdemes tehát a Szépművészeti Múzeum Michelangelo-termében kiállított grafikai lapokat művészeti értékükön túl kordokumentumnak, vizuális lexikonnak is tekinteni. Ilyen megközelítésben pedig már bőven elégedettek lehetünk, hiszen egy egész kiállítótérnyi adattárban találjuk magunkat, ahol minden egyes grafikai lap matematikai feladványokról, üstökösökről, a kor emberének vallási nézeteiről, higiéniai szokásairól, több száz év tudománytörténetéről mesél a nézőknek.
Mint afféle adatbankban, itt is többféle keresőszó alapján tekinthetünk végig a falakon. Művészeti kategóriák között keresgélve könnyedén körülhatárolható tárlatról van szó. Az internacionális gótikától a reneszánszon át a manierizmusig ível a stílusrepertoár, de még a dunai iskola tájképeinek önálló műfajaként artikulálódó természetábrázolás is fel-felbukkan a több száz éves papírlapokon. Az „adatbank” falain helyet kapó rajzok és metszetek akár több kategóriába, témába is könnyedén illeszkednek, így a megszokott lineáris kiállításnéző módszert sutba dobhatjuk és belevethetjük magunkat az 54 műalkotás között sokszor szabálytalanul ugráló kutakodás örömébe.
Kezdhetjük vizsgálódásunkat az emberábrázolás keresőszavával és az alakokra koncentrálva böngészhetjük végig a kiállított lapokat. A bejáratnál a látogatókat fogadó Szent Margit elegáns S-alakja maga a 15. század eleji éteri elegancia, az internacionális gótika vélhetőleg Prágában készült kiemelkedő alkotása. Valószínűleg egy oltár szobrához készített előtanulmány, ami jól mutatja: a rajzok gyakran egy későbbi mű tervezési folyamatait szolgálták. Az emberi alak azonban nemsokára kiszabadult ebből a merev ábrázolási keretrendszerből és elképesztő történetek mesélésébe fogott: az Ádám és Éva ideális férfi és női testet ábrázoló lapja csak a kezdet. Az emberi alakok szemmel láthatóan képesek az érzékelés megjelenítésére (Férfifürdő, 1498 körül) és akár az emberiség végóráit elhozó Apokalipszis négy lovasának elementáris erejű pusztításának megelevenítésére is. Mai szemmel ez semmiségnek tűnik, azonban a cseh mester női szentje és a németalföldi mester energikus figurái az embernek a világban elfoglalt helyét, szerepét is tükrözik. Ádám és Éva utódai már nem az égi törvényeknek kiszolgáltatott bábok, hanem ezeket a földöntúli összefüggéseket kikutatni vágyó elme megjelenítői. Ezt tükrözik talán – bár misztikummal jelentős mértékben átitatva – a metszeteken felbukkanó bűvös négyzetek és üstökösök is.
 Dürer, Az Apokalipszis négy lovasa, 1497-98 |
Maradva a nők ábrázolásánál, remek dolog párba állítani Dürer 1496 körüli A séta című lapján szereplő visszafogott, a fiatal férfi csábításának ellenálló, a korabeli viselkedési szabályoknak megfelelő nőalakját az alig száz évvel későbbi Igazságot megszemélyesítő női szereplőjével Tobias Stimmer chiaroscuro hatást alkalmazó lapján. Az elvont téma természetesen lehetőséget ad az oldottabb ábrázolásra, mégis lenyűgöző, hogy a barnásvörös alapozású lapon a fekete tinta és a fehér fedőfesték vonalai milyen érzékletesen örökítik meg az energikus, életteli alakot. A hevesen gyűrődő drapériák, a szélfútta haj és az életteli nőalak kihívó pillantása, amellyel a néző felé fordul, már-már megidézi a II. Rudolf műremekekben bővelkedő udvarában kedvelt erotikus hangulatot. Az erotika témája tűnik fel Gundelach Ovidius Metamorphosesében szereplő történetet illusztráló Mercurius és Herse című lapján, vagy épp történeti példázatként id. Jörg Breu Lucretica történetének színpadias, 16. századi öltözékbe bújtatott alakjain. Az Igazság csábító nőalakja egyúttal tovább irányíthat minket a kiállításon önálló tematikai egységet képező chiaroscuro rajzok közé. A sötét árnyalatú, színes alapozású lapokon fekete kontúrok között finom fehér vonalak teszik élővé a figurákat, ahogy tette ezt id. Lucas Cranach Szent Györgyöt ábrázoló lapján.
A következő keresőszó legyen, mondjuk, a grafikai lapok készítéséhez szükséges technikai háttér, hiszen mindezek a kigondolt kompozíciók, finoman megrajzolt alakok semmit sem érnének a hordozóanyag, a papír nélkül. A papír európai térnyéséről köteteket lehetne írni, de ez a keletről arab közvetítéssel érkezett anyag, a németalföldi szakemberek találmányai, a terület híres papírmalmai csak egyes alkotóelemei a finoman rajzolt vonalak hálózatából kibontakozó jeleneteknek.
 id. Lucas Cranach: Szent György, 1506 körül |
A végső képhez szükség van még egy nyomódúcra, amely a rá felvitt festékanyaggal a papíron megjeleníti a rá illetve belé vésett képet. A kiállításon remek alkalmunk nyílik megfigyelni a fa- és rézmetszés eltérő technikai adottságából következő grafikai képet. A tökélyre vitt kompozíciók, az alakok és a részletek pontos megtervezésének, az évekig finomított és készített rajzok érdemeit természetesen nem csökkenti az, hogy az anyag tulajdonságaiból eredően a fametszet markánsabb, rajzosabb jellegű képet biztosít, míg a rézmetszet a lényegesen puhább és időtállóbb anyagának köszönhetően finom és részletgazdagabb képet, szinte festői összhatást eredményez. Ettől a különbségtől még nem lesz Az Apokalipszis négy lovasa kevésbé fontos alkotás, mint az Ádám és Éva vagy a Melankólia I. Mindaz a rajzi készség, ami az egykori ötvösmester fia, a 16. század elejére már hírnévre szert tett Dürer lapjait áthatja, feledteti a metszési technika esetleges hiányosságait.
A kiállítás igazi különlegesség már csak azért is, mert a grafika igazán sérülékeny műfaj. Az itt látható műveket – ahogy a grafikákat általában – igen ritkán láthatjuk csak. A papíralapú művek ugyanis állandó kiállításon nem kerülhetnek huzamosabb ideig a látogatók elé, 3-3,5 hónap után pihenésre van szükségük, a természetes fény ugyanis megrongálhatja őket. Pár hónapos szereplés után tehát minimum 1 éves pihenő következik. A környezeti hatások roncsoló hatásán túl persze ott vannak még a kor divatirányzatainak hatása alatt dolgozó restaurátorok, akiknek egyike a 19. század végén például a tárlaton látható 1523-ra datált Mária Magdolnát is Mona Lisa mosolyával ruházta fel…
A kamarakiállítás a nagy németalföldi mester és műhelyének alkotásain túl bemutatja a gyűjtemény más grafikai lapjait több önálló téma szerint csoportosítva. Ezek jól példázzák a több mint száz évet felölelő korszak sokszínűségét. Az önálló tájábrázolás kezdetei és a fiktív táj címet viselő falszakaszon a természet kilép az ember történetének hátteréül szolgáló mellékszerepből, bár Dürer Ádám és Évája vagy az egyik főművének tartott A lovag, a halál és az ördög lapjainak jellegzetesen zord németalföldi tájai az ábrázolás ugyanolyan fontos és karakterisztikus elemei, mint az emberi alakok. Szép gyűjteményt kapunk a tájábrázolásban rejlő sokféle stílusról. Albrecht Altdorfer Sarmingsteinről készült rajza talán az első olyan tájábrázolás, amelyen már konrét tájat ábrázol felismerhető módon az alkotó. Expresszív vonalai tele vannak energiával, amely szép kontrasztot alkot Wolfgang Huber Urfahr látképének szinte csipkeszerű, éteri finom vonalaival. Hans Lautensteck szürke alapozású papíron fekete tintával megörökített tollrajzain a híddal kiegészült táj már maga mögött hagy minden vázlatosságot. A természet felé fordulás a legapróbb élőlényeket sem hagyja figyelmen kívül. Hans Hoffmann, a Nürnbergől induló és II. Rudolf udvarában otthonra találó művész pünkösdi rózsát, zöld lombszöcskét vagy épp kecskebékát megörökítő részletgazdag képeit nézve nem is lehet kétségünk efelől.
A vizsgálódási szempontokat persze még hosszasan sorolhatnánk, de talán ez a pár példa is ékesen bizonyítja, hogy a Szépművészeti Múzeum tárlata messze túlmutat Dürer és kortársai műveinek egyszerű kiállításán. Ebből az összetett és jól felépített adatbankból a türelmes és figyelmes kereső végtelen sok tudást nyerhet.
A kiállítás megtekinthető 2020. október 18-ig a Szépművészeti Múzeum Michelangelo-termében.