Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

FEJ ÉS ÍRÁS

Shakespeare: Hamlet / A Gyulai Várszínház és a Nagyváradi Szigligeti Színház közös bemutatója
2020. szept. 6.
A Hamletet nem lehet eljátszani. A Hamletet nem lehet nem eljátszani. Telihay Péter monstre vállalása az érem mindkét oldalát megmutatja. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Élt másfél évtizedet, de mára alighanem visszafordíthatatlanul elkopott-elfogyott a gyulai Shakespeare Fesztivál. Egykori törzsnézőként fájdalmas leírni ezt a mondatot, de a realista énem mégis megérti Elek Tibornak már az igazgatói pályázatában is belengetett döntését: a fürdőváros lakosaitól nem várható el, hogy évről évre tíz napon át Shakespeare-előadásokat nézzenek különböző, színházcsinálásra más-más okokból alig alkalmas helyszíneken. 
 
Tóth Tünde és Dimény Levente
Tóth Tünde és Dimény Levente
Azok a régi szép idők: egyik évben vagy féltucat Hamletet láttunk különböző színpadokon, az előadások pedig szépen dialogizáltak egymással, netán elbeszéltek egymás mellett, de az ínyenceknek szinte mindig kínáltak finom falatokat. Idén már csak a nyári évad elejére meg legvégére, mutatóba jutott Shakespeare. A minden értelemben felemás nyár utolsó komoly próbatétele a nagyváradi Szigligeti Színház és a Gyulai Várszínház együttműködésében született négyórás Hamlet volt, Telihay Péter elképzelésében.
 
Kezdjük a térrel, mert az októberre tervezett váradi bemutató praktikusan új előadást fog jelenteni. Ha egyszer kéznél van egy középkori vár, akkor érthető, hogy annak minden zegzugát használja és kihasználja a rendezés. Az öreg Hamlet szelleme persze hogy a gyilokjárón suhan, a színpad fölötti-mögötti folyosók is állandó használatban vannak, sőt a "színház a színházban" jegyében a vár téglafalára vetített sötét árnyalakot teremtő fénysugár valahol a nézőtér legmélyéről, a fény- és hangpult környékéről érkezik. 
 
Ez mégis inkább csak a (többnyire) ügyesen újrahasznosított környezet, a lényeg Horváth Jenny feketére bélelt, üres medencéje, amit fémrácsos emelvények, dobogók, állványok, lépcsők, oszlopok ritmizálnak. Arra, hogy a tereptárgyakon át is látunk meg nem is, rárímel Florina Bellinda Vasilatos rácsos, hálós, lyukacsos, kapucnis jelmeztára. A markáns színvilágú ruháknak – a később taglalandó szerepösszevonások okán – praktikusan látjuk a színét és visszáját; hadd örüljenek a színen fellelhető nagyszámú köpönyegforgatók. 
 
Szabó Eduárd, Hunyadi István és Trabalka Cecília
Szabó Eduárd, Hunyadi István és Trabalka Cecília
Vissza a dán udvarba: sivár, funkcionális placcnak tűnik, majd amikor az előzmények hosszas vázolását követően Hamlet megesketi társait, hogy vele tartanak, vagyis beindul az igazi (?) cselekmény, lassan víz árasztja el a teret. Ha jól használják, a víz a színpadon mindig szép képeket termel. Itt is – egyrészt észlelhető a zavar, ahogy az udvar tagjai értetlenül méregetik a növekvő vízfoltot, próbálnak szabadulni tőle, majd feladják a harcot. Másrészt Lőrinc Katalin csoportban és egyénenként is mutatós, mert a szövegből indított, ahhoz visszataláló mozgásszekvenciáinak erejét is növeli a víz. És persze a víz gazdag szimbolikája is beszivárog a láthatatlan csapokon át a bűn lemoshatatlanságától a megtisztulásig.
 
Ha a sokadik Hamletjén van túl az ember, hajlamos arra várni, hogy felfedezze, vajon a szövegbe applikált tucatnyi szál közül melyikbe kapaszkodott a rendező. Telihay Péter hoz is ajándékot meg nem is: valahol tiszteletre méltó az a törekvése, hogy a dráma minél több rétegét, lehetséges értelmezését sorakoztassa egymás mellé. Félreérthető lesz, mégis így írom: mintha a színrevitelt valamiféle naiv rácsodálkozás működtetné – nahát, mennyi minden fér bele a Hamletbe a szerelmi tragédiától a politikai drámáig, a generációs konfliktusok elemzésétől a magány pszichológiájáig, a krimitől a metaszínházig! 
 
És itt nem a rendező döntésképtelenségéről vagy tétovázásáról beszélek, inkább egy erős benyomásomról: mintha az alkotók figyelmesen ránéztek volna a hatalmas szövegtestre, és mindabba, amit megláttak, szabályosan beleszédültek. A fenségesre való rácsodálkozás persze a nézőt nem (mindig) teszi boldoggá, azt viszont nagyon is méltányolja, ha iránytűt kap a kezébe. Telihay készségesen, mégis óvatosan, a közönség figyelmére és odaadására végig számítva helyezi el jelzőbójáit a hullámzó tengeren. 
 
Sebestyén Hunor
Sebestyén Hunor
Hogy ezek között milyen minőségű és mélységű kapcsolatot fedezünk fel, rajtunk áll: motívumok, gondolati párhuzamok, laza asszociációk építik az előadás szerkezetét, ahol majdnem mindent szabad, de semmi sem kötelező. A mentális tér, ahol a cselekmény játszódik, tágas és befogadó – Nádasdy Ádám fordítását nagy számú elágazások dúsítják Tom Stoppard, Szent Pál, Nagy László szövegei, de akár más Shakespeare-darabok felé is. 
 
A víz mozgásokat megnövelő-nyomatékosító erejéről már volt szó, de eleve erősen komponált a darab vizualitása. A vízzel telt pohár, a tükör, a tenisz- és egyéb labdák visszatérő kellékek, míg a piros-fehér dán zászló egyszerre diszkrét és látványos, központi jelkép: Claudius és az öreg Hamlet alakját, az Egérfogó-jelenetet, Ophelia temetését, Hamlet és Laertes vívását is szervezi. A látványosság színházi értelemben is fontos: Telihay a bűnügyi nyomozás mellett a darab színházi vonulatára helyez hangsúlyt. 
 
Gajai Ágnes Színészkirálynője kvázi-főszereplő lesz állandó kommentárjaival, narrálásával, titokzatos fel- és eltűnéseivel. Az egész színésztruppnak (úgy értem, az aktuálisan a színpadon játszó társulatnak) az első embere ő: hogy „csak” színház, amit látunk, vagy annál több, lebegtetve van. Hunyadi István szemüveges, lassan gyógyszerfüggővé váló Horatiója az egyes számú tanú, ahogy Hamlet a saját halála előtt erre biztatja: a diáktárs írógépén serényen gépel is. Vajon besúgói jelentését, forgatókönyvet, netán a drámát magát?
 
Gajai Ágnes és Szabó Eduárd
Gajai Ágnes és Szabó Eduárd
Az örök jóbarát mellett több szereplő alakja, egymás iránti viszonya is árnyalódik-változik ebben az előadásban a megszokotthoz képest. Tóth Tündétől Gertrúd valódi, sokrétű tragédiát kap: az új férjtől, amellett, hogy vaskos-kéjes vele a kapcsolata, mintha rettegne is ez az elsőre határozottnak tetsző nő, aki a fiatalokkal, Hamlettel és Opheliával zavarbaejtően intim kapcsolatot ápol. Érti és átérzi minden gondjukat, keserű cinkos lesz, nem pedig halott férje árulója. Dimény Levente Claudiusa először flegma, az uralkodást is eléggé unó, negédes és lekezelő politikus, akinek minden szavát lesik alattvalói, hogy aztán zavart, az udvarban egyre bizonytalanabbul mozgó, paranoiától szenvedő kényúrrá változzon. 
 
Trabalka Cecília amellett, hogy a többnyire élőben megszólaltatott, elektromos alapokkal is operáló zenéért felel, vagány, szenvedélyes, akrobatikus Opheliát hoz a színpadra: a dj-lány és a fekete kapucniját mélyen a szemébe húzó egykori wittenbergi diák szélsőségektől sem mentes szerelmi viszonyának záloga a világot és a lányt egymástól elválasztó fekete fejhallgató. Szó szerint csüng bátyján, Szabó Eduárd Laertesén, hogy aztán mindketten összenevessenek apjuk háta mögött. Kardos M. Róbert Poloniusa különös alak: ügyefogyottságát arroganciával, bohóclelkűségét tragikus felhangokkal színezi. 
 
Utaltam a szerepösszevonásokra: az, hogy Claudiust és Hamlet atyjának szellemét ugyanaz a színész játssza, nem meglepő megoldás. Poloniusból és Ophéliából két sírásót faragni már érdekesebb, ahogy az is, amikor az előbbiből Osrick, az utóbbiból meg Fortinbras lesz a nagyszabású fináléban.
 
Jelenet az előadásból. Fotók: Kiss Zoltán. A képek forrása: Gyulai Várszínház
Jelenet az előadásból. Fotók: Kiss Zoltán. A képek forrása: Gyulai Várszínház
Fekete zakóban, edzőcipőben, sötét napszemüveg mögé bújva jelenik meg először a dán herceg – vajon melyik Hamletet látjuk majd? Az önmarcangolót, a mélabúsat, az ön- és/vagy közveszélyest, az oknyomozót, netán a cselekvésképtelen, mégis a világot újrarendezni akaró manipulátort? Sebestyén Hunor komplex, nagy alakításában az a legszebb, ahogy kibontakozik és nagyra nő Hamletje. Libikókajáték folyik a színpadon: Hamlet abból merít egyre több erőt, ahogy környezete lassan káoszba és anarchiába hull. Ez a szorongó, belső tűz hevítette fiú jelenetről jelenetre határozottabb lesz, elkezd gondolkodni, tervezni, hogy aztán igazán vakmerő, sőt akár ellenszenves is merjen lenni. 
 
A záró képben persze meghal mindenki, akinek halnia kell a szerző szerint. A szereplők néma szoborpark lakóivá válnak. Hogy milyen következtetések adódnak mindezekből, az csak azokon múlik, akik lejegyzik a dán herceg históriáját. 
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek