Rejtő Jenővel kapcsolatban sűrűn fel szokott merülni az a kérdés, hogy egy tízes skálán mennyire számít bulvárírónak. Nos, ha komolyan végigtekintünk A tizennégy karátos autó történetén, azt mondhatjuk, ennyi szórakoztató őrültséget egymás hegyén-hátán ritkán olvasunk össze. Ugyanakkor mégis van valami, ami Rejtő Jenőt messze az átlag bulvárszerzők fölé emeli, ez pedig az az intelligencia és humorérzék, ami regényeinek nyelvi megformálásában érhető tetten, amely remekül parodizálja azt a világot, amelyben élt és alkotott. Ezt a paródiát pedig még ma is értjük. Itt van például Gorcsev Iván: nem véletlen, hogy máig sok olvasó kedvenc figurája, a pénzhez és a hatalomhoz való viszonya ugyanis teljes mértékig társadalmon kívüli, szabad embernek mutatja őt. Szokatlan logikai következtetései miatt olyan dolgok válnak szükségszerűvé történetében, amelyek különben teljesen értelmetlennek tűnnének, és mivel elég határozottan képviseli véleményét, önazonos figurává válik az olvasók számára is. Ezt tudja talán Rejtő a legjobban: ismerőssé és szerethetővé tenni abszurd és logikátlan helyzeteket, eszköze pedig mindehhez a nyelv.

 

Ezt csak azért vezettem be ilyen hosszan, mert a Városmajori Szabadtéri Színpad és a TRIP hajó közös produkciója Keresztes Tamás rendezésében azzal a nehézséggel néz szembe, hogy koncertszínházi formában, tehát a rejtői nyelv hiányában, azt valami mással pótolva-újraépítve kell, hogy elmesélje a közönségnek A tizennégy karátos autó történetét. Vagyis amilyen könnyednek és kellemesnek tűnik a végeredmény, annyira heroikus volt a vállalkozás – és ha kicsit jobban figyelünk, akkor az ezt felépítő munkafolyamat fáradalmait is megláthatjuk benne néhol.

 

Mivé változik át a nyelv egy zenés előadásban? Elsősorban dalszövegekké. A dalszövegek nagy részét jegyző Szűcs Krisztián már Heaven Street Seven nevű zenekarában is bizonyította prozódiai értékét és remek humorát – érti és érzi is a rejtői világ kifacsart kedélyességét, dalszövegei remekül illeszkednek a regény sodrásához. És jó tempót diktál a dramaturgi munka (dramaturg: Divinyi Réka) és a Budapest Bár zenéje is.

 

Hogy mi különböztet meg egy musicalt és egy koncertszínházi előadást, az számomra nem vált világossá a produkció során. Hiszen a zene és a dalszövegek itt is a történetmesélés szolgálatába szegődnek, míg egy koncert során a zene és a dalszöveg önmagában és önmagáért jelenik meg a színpadon. Ami mégis kicsit koncertesebbé teszi a produkciót, az az, hogy a Farkas Róbert által vezetett Budapest Bár zenekar tagjai a színpad bal oldalának kiemelt részén helyezkednek el, sem a játszók, sem a díszlet nem takarják el őket, jól láthatóak, sőt, bizonyos pontokon ők kerülnek a középpontba, szólókat játszanak hangszereiken.

 

Rejtő nyelve nemcsak a dalszövegekké változik át, és az előadás ebből a szempontból igen konzekvens, megjelenik a látványban és a színészi játékban is. A műfajmegjelölésnél a produkció színlapján a koncertszínház mellett a képregényszínház kifejezést is olvashatjuk, amiről eszünkbe juthatnak Korcsmáros Pál Rejtő-regényekből készített népszerű képregényei. Várai Artúr grafikus és Keresztes Tamás rendező ezekből inspirálódott, amikor a fehér vászonra vetített, kétdimenziós teret megálmodta. Az animált grafikák rengeteg képregényes humort jelenítenek meg, és természetesen megoldják A tizennégy karátos autó rengeteg, színpadon megoldhatatlannak tűnő térbeli ugrását.

 

A zenés színházi és képregényes forma, valamint Rejtő egydimenziós karakterábrázolásai evidensen teszik egydimenzióssá és képregényszerűvé a színészi munkát is. Ez teljesen helyénvaló egy ilyen előadás esetében, a bonyolult szerepértelmezés egyértelműen szétfeszítené a produkció koncepcionális kereteit. Persze ezen belül is vannak megúszósabb és kevésbé megúszós megoldások. Dankó István Lingeström báróként például egy az egyben az Austin Powers című kilencvenes évekbeli vígjáték Dr. Genya figuráját utánozza hanghordozásával, raccsolásával, és nem utolsó sorban kopaszságával. Az előadás legismertebb sztárja, Mikó István egyszerűen, de határozottan jeleníti meg Vanek úr két legfőbb jellemvonását, a mélabússágot és az önérzetességet. A Gustave Laboux figuráját játszó Mertz Tibor kellemes elegyét adja az eleganciának és a hibbantságnak, és e hibbant társaságban Lengyel Benjámin Gorcsev Ivánként már-már túl normálisnak tűnik. Viszont énekhangja remek, és egy koncertszínházi előadásban elsősorban azok a nyerő színészek, akik jól tudnak énekelni, ilyen Mentes Júlia Virginia Anette Laboux-ként is: csodás hangjával, törékenységével és vagányságával az előadás egyik fénypontja. És van egy szerep, amely néha megengedi játszójának, hogy némi érzékenységet mutasson. Rába Roland narrátorként nemcsak drukkere a szemtelen Gorcsev Ivánnak, hanem bizonyos pontokon apai aggodalommal próbálja meg figyelmeztetni őt a közelgő veszélyre, amelyet Gorcsev persze soha nem vesz észre.

 

Az előadás bonyolult technikai felépítésének köszönhető az is, hogy bár a játszók erejüket megfeszítve igyekeztek, hogy minden pillanatban a vetítésnek megfelelő helyen álljanak, és a megfelelő ritmusban jussanak oda, valószínűleg kellett volna még néhány előadás ahhoz, hogy ez gördülékenyen működjön. Ezért is kár, hogy a közönség csak két alkalommal láthatta A tizennégy karátos autót, és azért is, mert nagyon kevés a nívós, izgalmas formákkal kísérletező szórakoztató előadás itthon. Keresztes Tamás rendezése ilyen, tökéletes program a nyári esti kikapcsolódáshoz.

 

Az előadás adatlapja a Városmajori Szabadtéri Színpad honlapján itt található.