Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

BESZÉD A LEHETETLEN SZÍNHÁZHOZ

Wolfram Lotz kiáltványdrámája
2020. júl. 12.
„Most, amikor közeledik egy buldózer, és félő, hogy a földdel egyenlővé teszi azt a szellemi műhelyt, amit Színház- és Filmművészeti Egyetemnek hívunk, akkor bátorságot ad a Beszéd a lehetetlen színházhoz. És magyarázatot.” GÁBOR SÁRA FORDÍTÁSA.
Gábor Sára dramaturg, fordító előszava
Wolfram Lotz kortárs német drámaíró kötetét még negyedéves dramaturg hallgatóként vettem meg Berlinben. A kötet végén szerepelt egy nyúlfarknyi dráma Rede zum unmöglichen Theater címmel. Akkor viccesnek találtam, majd elfeledkeztem róla. A karantén alatt videó formájában köszönt vissza – a Berliner Ensemble színésznője, Sina Martens ordította bele az üres színházépületbe. Amikor mindenki új, online formák után kutatott, elindultak beszélgetések a színházfogalmunk újragondolásáról, felszabadítóan és inspirálóan hatott a szöveg, ezért lefordítottam. Most, amikor közeledik egy buldózer, és félő, hogy a földdel egyenlővé teszi azt a szellemi műhelyt, amit Színház- és Filmművészeti Egyetemnek hívunk, akkor bátorságot ad a Beszéd a lehetetlen színházhoz. És magyarázatot. A kritikai attitűd, a rákérdezés a tradíciókra, az ismeretlen kutatása, kockáztatás és kísérletezés, ami az SZFE-n értéknek számít, irritáló lehet, és pimasz, ahogy ez a darab is.
 
Wolfram Lotz
Wolfram Lotz
WOLFRAM LOTZ: BESZÉD A LEHETETLEN SZÍNHÁZHOZ
Fivéreim és nővéreim, megkísérelték nekünk elmagyarázni, hogy az idő lineárisan telik. Ez igaz, de mi nem hisszük el!
Megkísérelték elmagyarázni, hogy minden fentről lefelé esik. Ha igaz is, mi nem hisszük el!
Évezredek óta magyarázzák, hogy meg kell halnunk. Ha igaz is, mi ezt nem hisszük el!
Az igazság kolbászkáit, amiket csak számunkra sütöttek ki, nem akarjuk többé elfogyasztani.
 
Nem akarunk az életkörülményeink kukkolói vagy kakukkjai vagy barázdabillegetői lenni, mivel ez itt, fivéreim és nővéreim, a mi életünk. Jogunk van hozzá, hogy döntést hozzunk életkörülményeinkről, és nem csak arról, hogy az érettségi bankett után asztalosok vagy ácsok leszünk. 
Miért, kérdezem tőletek, miért kéne meghalnunk?
Próbálták elmagyarázni nekünk, hogy az élet a halálon keresztül válik igazán értékessé. Micsoda zagyvaság!
És ha mégis meg kéne halni, amit kétlek, ami persze ostobaság, akkor is kell, hogy jogunk legyen erről magunknak döntést hozni. Én nem akarok meghalni, és azt sem akarom, hogy a két macskám, Samuel és Gesine meghaljon, kivéve, ha ez az ő kifejezett kérésük, de nem az!
De a valóság! Hallom szólni korunk ideológusait. A valóság valójában olyan, amilyen.
De attól, hogy igaz, amit mondanak, nekünk ezt nem kell elhinnünk!
Miért kéne elhinnünk, hogy a valóság dönt a mi életkörülményeinkről? Nekünk csak az számítana, hogy vörös- vagy savanyúkáposztát eszünk halálunk előtt? Hogy talkshow-kat vagy doksikat nézünk, mielőtt robban belső szerveinkben a rák?
Nem, nem!
Mikor írunk, követeljük, hogy a világtól függetlenek legyünk! Hogy ezáltal kerüljünk vele tisztába. Mikor írunk, nem egyszerűen leírjuk a világot (ahogyan annak mennie kéne), hanem tanácsokat, módosításokat, követelményeket vázolunk fel, amelyekben a világot nem olyannak láttatjuk, amilyen, hanem olyannak, amilyen számunkra, és amilyen lehetne, ha hagynák, vagy amilyen nem lenne soha.
Mikor írunk, a fikciót hirdetjük! A fikció a mi nyomorúságos kezünk, amivel a valóság dobozából édes kis gyümölcsök után nyúlunk, amelyek ott függnek a fákon vagy akár egy ruhaszárítókötélen, esetleg egy boldog, kövér madár karmain, ami remélhetőleg épp barátságosan köröz, de akárhogy is: Mi el akarjuk érni ezeket az édes kis gyümölcsöket! Ki tiltaná meg nekünk, hogy ezek után az édes kis gyümölcsök után nyúljunk! Ki fenyegethet minket azzal, hogy kiűz a Paradicsomból, ha ott se vagyunk! Mi kis gyümölcsöket akarunk enni, sok édes kis gyümölcsöt!
Most indul!
Van egy hely! Fivéreim és nővéreim, van egy hely! Tudjátok, hogy a színházra gondolok. A színház egy hely, ahol valóság és fikció találkozik, egy hely, ahol szent ütközetben mindkettő elveszti a formáját. A színház az Armageddon hegye!
Mi más lenne egy színdarab, mint iránymutatás a valóságnak? A színház az a hely, ahol a fikció a valósággal összekeveredik. Jaja, de akkor hagyjátok is, hogy csináljuk!
Pont ezt csináljuk!, mondják a jelenlegi állapotok Virslipéterei. De ez, fivéreim és nővéreim, hazugság, kérlek titeket, ismerjétek fel. Mivel a fikció, amit ezek a Kakashattyúk a színház számára felvázolnak, nem független. Annak tudatában, hogy a fikció úgyis a valóság leszállópályáján fog landolni, előre hozzáigazítják a valósághoz. Feláldozzák a fikciót a valóság oltárátárátrán. Holott nem a valóságnak kéne meghatároznia a fikciót, hanem a fikciónak megváltoztatnia a valóságot! Vagy tényleg az lenne a vágyunk, hogy meghaljunk? Olyan teljes lenne ez a valóság?
Milyen ostoba kérdés: nem, természetesen nem, hiányos, a valóság egy lyukas cipő, amit így egyáltalán nem kéne felhúznunk!
Milyen követelményeket szeretnénk tehát a színdarabunkban megfogalmazni:
A fák virágozzanak télen, az utcák ne érjenek véget ott, ahol a mezők kezdődnek, a bombák befelé robbanjanak, a füst azelőtt gomolyogjon, hogy a tűz meggyulladna, zöldes zöld mohák nőjenek a fejtetőnkön, a pelikán ugasson, a köpés szálljon felfelé, tudjunk utazni az időben, bármerre, akárcsak a térben, hogy a halál ne érjen, ne vehesse el többé azt, ami az egyetlen: az életünket.
Fivéreim és nővéreim, a lehetetlen színház lehetséges!
Nincs semmi okotok rá, hogy elhiggyétek nekem, de ennek ellenére is tegyétek meg! Az emberi szabadság, a Bűvös vadász, a freiburgiak, a kenősajt és a Franciskák nevében:
A lehetetlen színház lehetséges, mindennek ellenére és pont ezért!
De ne higgyük el, hogy ez sikerülhet. Ne higgyük el, ha sikerül, akkor az siker is lesz. Ha sikerül a valóságot megváltoztatni, akkor az újra kudarcos lesz, hiszen a valóság az, amit meg kell haladnunk, és ezt kell tennünk az örökkévalóságig!
Nem szabad a terveinkben úgy tennünk, mintha lenne valamiféle megváltás, amit el lehetne érni, és amire aztán ráülhetnénk, mint egy melegvizes palackra.
A lehetetlen színház az örök követelmény!
A lehetetlen színház azt jelenti, hogy állandóan kudarcot szenvedünk, egy jobb jövő felé és a múlt irányába!
A lehetetlen színház az embereknek szól, és persze azért a macskáimnak és más állatoknak (nagyoknak és kicsiknek)!
Ez nem az, ami! Ez az, amilyennek akarjuk, hogy legyen!
Ez ilyen!
Ez nem ilyen.
A szöveg az S. Fischer Verlage engedélyével jelent meg.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek