A HBO korábbi, Nagy Katalinnal foglalkozó sorozata jó eséllyel csupán Helen Mirren alakítása/jelenléte miatt derenghet a nézőknek, s nem a minősége miatt. Azonban a Nagy Katalin – A kezdetek (The Great) most kárpótol mindenért.

 

Elle Fanning

Sofia Coppola Marie Antoinette-je, a Lanthimos-féle A kedvenc, illetve az Autumn de Wilde által rendezett Emma. megnyitotta a kosztümös filmek egy új korszakát: a sokkal nyíltabb és bátrabb, a szatírával bőkezűen bánó, a zsáner keretrendszerét lazábban kezelő művek éráját. A sorba tökéletesen illeszkedik a Nagy Katalin – A kezdetek is, köszönhetően írójának,  A kedvenc forgatókönyvét is jegyző Tony McNamarának. A The Greatben és A kedvencben nem csupán az írójuk közös: stílusbeli és történetvezetési hasonlóságokat is találunk bőven. A „helyenként igaz történetben” (’an occasionally true story’) a 19 éves Katalin (Elle Fanning) Oroszországba érkezik, hogy hozzámenjen az új cárhoz, Péterhez (Nicholas Hoult). A művelt, olvasott lány teljesen mást kap, mint amire számít: az értelmetlen kegyetlenség, a nyilvános szex, a fékezhetetlen tivornyák örökös cirkuszát; az orosz udvar a 10 epizód alatt egyszerre tud lenyűgöző és brutális lenni.

 

McNamara fogalmazásmódja ennek megfelelően groteszk és abszurd, dialógusai tüskések, amelyeket ötletes, gyorsan jövő, csipkelődő gegjeivel tesz igazán szórakoztatóvá. A kedvenchez hasonlóan az udvarban zajló ármánykodást ravasz és derűs szemmel figyeli: az arisztokrácia rövidlátó természetét, a lázadás alapvetői okait mind a komédia forrásává teszi, így válik a Nagy Katalin – A kezdetek pokolian szórakoztató művé. Habár itt főként a nevetségesen közönséges Péterről kellene szólnom, ő a karakteréből eredően alkalmatlan arra, amit Fanning véghez visz: amikor a bohózat már kezd átesni a ló túloldalára, a színésznő Katalinként mindig visszaküzdi azt a nyeregbe.

 

Nicholas Hoult

A The Great ideális elegye a kosztümös drámának és a komédiának, amelynek minőségét tovább emeli a cinikus hangnem, a csúcsra járatott dekadencia, illetve a groteszk és az abszurd gyakori feltűnése. A mai és a korhű találkozása üdévé teszi a szériát: az epizód végi modern zenehasználat és a főcím megidézi a Coppola-féle Marie Antoinette-et, ahogyan Katalin cukorkaszínű ruhái és a rocksztárok stílusára hajazó, gyakran bőrnadrágot viselő Péter kosztümjei is (a Marie Antoinette-ben Converse tornacipők is feltűntek). Ugyanennek az ötvözetnek az eredménye, egyben a poénok újabb remek forrása Katalin történelmi filmeket megidéző, szóvirágokkal teli kifinomult beszéde szemben Péter szitokszavakkal (főként f-betűsök végtelen sorával) teletűzdelt modern fordulataival.

 

Katalin karakterfejlődése kiváló ívben ábrázolt: a kezdetben a nászéjszakáról romantikus álmokat dédelgető Disney-hercegnő kénytelen felnőni, váltogatva a szerelmes lány, az idealista álmodozó és a hataloméhes manipulátor szerepeit. Nem csupán Péter gonosz szeszélyeit tanulja meg irányítani, de szövetségeseket is szerez, egyúttal megtanul több lábon állni az udvarban, miközben harcol a számára még ismeretlen felnőttkorral is. A cárné minden egyes epizóddal előrébb kerül, mind megtanítja valamilyen értékes és kemény leckére, hogy azzá váljon, akivé később fog. Az utolsó részre Katalin kemény, komoly vezető lesz, ami a jelmezén is megmutatkozik: a megszokott pasztell helyett viselt pink ruha egyszerre sugározza az erőt és a nőiességet. Talán nem csak bennem idézi fel Taylor Swift mondatait, amelyekkel a Miss Americana zárul: „Szeretnék rózsaszínt viselni, és szeretném elmondani azt is, hogy mit gondolok a politikáról. Nem hiszem, hogy ez a két dolog kizárná egymást”.  Katalin olyan erős női karakterré válik, amilyenre sok film és sorozat csupán áhítozik.

 

A Nagy Katalin – A kezdetek erősségét azonban minden egyéb érdeme mellett főként a szereplőgárdája adja. Az epizódok élénk, ugyanakkor megfontolt ütemezésének köszönhetően minden központi figura kihozhatja magából a legtöbbet. (Ugyanakkor pont emiatt hullámzó az epizódok minősége: egyes részeken azt érezhetjük, hogy játékidejüket tekintve túl hosszúak, míg mások túl rövidek.) Elle Fanning briliáns a fiatal, eleinte külsőre is Csipkerózsikát idéző naiv, majd kemény és céltudatos Katalin szerepében. Minden szemöldökemeléssel közelebb kerül a ’great’ jelzőhöz. Míg a tartalmat inkább Fanning hozza, a szórakoztatásért többnyire Nicholas Hoult a felelős, akinek Péter cárja túlzó gesztusai és mimikája révén igazi karikatúrává válik. Péter egyszerre impulzív, hedonista, hiú, kegyetlen és gyerekes, Hoult pedig korunk egyik legviccesebb színészeként képes úgy felfedni a zsarnok alatti embert, hogy néhol sajnálni, sőt még kedvelni is képesek vagyunk. Habár a mellékszereplők nem háromdimenziósak, McNamara szövegének köszönhetően egyikőjük sem felejthető, Phoebe Fox pedig káprázatos módon képes ellopni egy-egy jelenetet.

 

Összességében a The Great csodás képi világgal, kellően buja és káprázatos jelmezekkel, illetve díszlettel rendelkező sorozat, amely nem csupán ínyenceknek való, hiszen néhol túlzó humorának köszönhetően a nagyközönség számára is szórakoztató. Aki szerette A kedvencet, az az orosz udvarban is kellemesen fogja magát érezni. Történelmi hitelesség ide vagy oda, Nagy Katalin végre megkapta a neki járó sorozatot. Huzzah!